Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003. június / 6. szám

2003■ június N éhány hónappal ezelőtt találkozott az olvasó a Ferencvárosi Torna Club krónikásával. Akkor Nagy Béla megemlített egy nevet, akiért külö­nösen szorít. Az óhaj a jövő évi olimpiára vo­natkozott, a sportoló pedig Gál Róbert, aki a tor­nát, e látványos, de igen nehéz sportágat válasz­totta. Ott, ahol az „elődöket” Magyar Zoltán­nak, Borkai Zsoltnak, vagy Csollány Szilvesz­ternek hívják, a teher többszörös, mert az elvá­rás hatalmas. A torna hat versenyszámból áll (a hölgyeknél négyből), s valamennyi szeren felkészülni em­bert próbáló feladat. A világon viszonylag kevés a ..hatszámos” tornász. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az olimpiára egyetlen világbajnokságon ke­resztül vezet az út, akkor máris avatottan latolgat­hatjuk esélyeinket. Az idei torna vb-t az Egyesült Államokban rendezik augusztusban. Az athéni „repülőjegy ára” az első 12 ország közé kerülés. Egy csapat 6 tornászból áll, ebből ötnek 6-6 szert kell jól teljesítenie, mert csak a leggyengébb eredmé­nye esik ki versenyszámonként, azaz a négy legjobb „hozza” a csapateredményt. Ma úgy tű­nik, hogy Athénban nem lesz komplett magyar tornász csapat. Akkor,- és itt téijünk vissza Robihoz, - csak 1- 2 versenyzőnek van esélye, mint szerspecialistá­nak kijutni az olimpiára. 0 az egyik várományos.- A Fradi tomaszakosztályában 91 -en sportol­nak. Velük két fő- és hat mellékfoglalkozású, va­lamint két társadalmi edző dolgozik, s további két mozgásképzést oktató is segíti munkájukat. Legnagyobb „kincsünk” Gál Robi, aki idén már három Világ Kupán indult, mindig döntős volt, sőt szerzett 1-1 első, második és negyedik helyet - avat be az „elvárásokba” Dölle Zsolt, a szak­osztály igazgatója. Robinak a talaj és az ugrás a fő erőssége, de lólengésben (a la Magyar Zol­tán?) és korláton sem lehet „eladni”. Fájó válla miatt azonban nem igazi hatszámos versenyző.- Csollány Szilveszter olimpiát, majd éppen Magyarországon világbajnokágot nyert, de ő „csak"gyűrűn versenyez.- Igen, de Szilas (Csollány beceneve a szerk.) éppen mert számspecialista, képes kiemelkedő IRÁNY: ATHÉN eredményre. A mi fiaink, Gál mellett Hetrovics Marcell is az olimpiai keret tagja, ha csapatról beszélhetünk, akkor tehetnek sokat. Utóbbi igazi „hatszámos” és éppen a vb idején lesz 18 éves. Két éve már járt világbajnokságon, s már akkor sem ő volt a leggyengébb a csapatból.- Milyenek lehetnek Robi esélyei, ha nincs csapat Athénban?-A lehetséges 1 -2 helyre akkor 4-5-en pályáz­nak. Szilas döntésétől függően, itt Gál Robinak van a legnagyobb esélye. Két olyan versenyző is harcol a helyekért, ők más klubhoz tartoznak, akik nem élnek Magyarországon.- Térjünk vissza a szakosztályhoz. Melyek a fó feladatok, célkitűzések?- A nemzetközi szintű utánpótlás-nevelés és a versenyeztetés a legfontosabb. A különböző kor­osztályokban - gyermek, serdülő, kadét, ifjúsági és felnőtt - kilenc csapatunk van. További 110 olyan gyerek is készül, akiket a kerületi óvodák­ból, iskolákból, sőt, vidékről toboroztunk. Meg­felelő eredmény esetén a Telepy utcai iskola ta­nulói lehetnek. Ez a 12 évfolyamos iskola a bázi­sunk, tanári karának rengeteget köszönhetünk. Aki a „tornász” osztályba jár, kap maga mellé egy felzárkóztató tanárt, s bármennyit is edz - a heti „noma” 6x 3 és fél óra! - nem fog a tanulás­ban lemaradni. Ebben a „versenyben” jól szere­pelnek tornászaink. Átlag tanulmányi eredmé­nyük meghaladja a többiekét. Az életre felkészü­lés egyébként is központi kérdés nálunk. Vala­mennyi felnőtt tornászunk - így természetesen Gál Robi is - testnevelő tanári képesítést szerzett. Edzői karunkat is többen erősítik korábbi torná­szaink közül. Cáfolunk minden olyan gondolatot, mely szerint az élsportoló nem képes magas szin­ten tanulni. Robi most készül második diplomá­jára, a TF-en rekreációt fog tanulni.- S mi történik, ha valakiről menetközben de­rül ki, hogy nem lesz kiemelkedő tornász?- A torna alapsportág. Ha valaki 14 éves korá­ban kénytelen abbahagyni, mert rosszak a kilátá­sai, akkor a kortársaihoz viszonyítva olyan ki­emelkedő kondícióval és koncentrációs készség­gel bír, hogy bármely más sportág örömmel fo­gadja. Egészséges, magabiztos embereket adunk más sportágaknak, vagy csak egyszerűen az élet­nek. Várjuk a gyerekeket a Népligetben, minden délután, higgyék el a Kedves Szülők, nem fogják megbánni, ha elhozzák őket.- Szülők! Azt hiszem kulcsszót hallottam, vagy tévedek?- Nem! A szülő, a testnevelő tanár és az edző hármas egysége hozza, hozhatja meg az ered­ményt. Ezt mi tudjuk, valljuk, s eszerint is cselek­szünk Május közepén volt a szakosztályban tisztújí­tás. Megmérette magát, és ismét szakosztály el­nöknek választották a korábbi kerületi alpolgár­mestert, aki ma a BM államtitkára. Pál Tibor úr mellett alelnöki feladatot vállalt, szintén nem elő­ször Kováts Megyesi Ádám az önkormányzat oktatási, kulturális és sportfőnöke. Dr. Magyar Zoltán - igen a kétszeres olimpiai bajnok - tisz­teletbeli elnökünk. Folytassam?- Nem szükéges. A névsor garancia. (Képünkön éppen ennek „előkészítése” fo­lyik, Jakabházy László, ezen szak „atyja”, a re­ménybeli olimpikon és a szakosztály-igazgató között.) Hárshegyi János A Ferencváros Közbiztonsági Kht. megalakulásának 2. éves és a „Kerület­őrség Ferencvárosért” városrendészeti egység működésének 1. éves évfor­dulója alkalmából a Ferencvárosi Művelődési Házban május 16-án kerületőr-napot rendeztek. Baksa Sándor a kerületőrség megszervezéséért, Császár Bálint kiváló kerületőr­ségéért, Kiss Antal a kerületőrség és a Közbiztonsági Kht. együttműködésének elősegítéséért, Kiss Imre rendőr-tőrzászlós és Papp Krisztián polgárőr, munká­juk elismeréséül oklevelet és ajándékot vehettek át. Fotó: Tüttö Tibor ElFerencváros P FI TH il I;:gTT< f ^^-11 ifnTTn¥:Tg i fil s Pw»Tn. a &*MKäl i ■ -Si M Műi ilrarnamiti *0?. /,^, pi :S A-. "-.-í-> jj X ^ 'i;te I Mit^ptal a Ko?lii?tonsági Kht. vezetne

Next

/
Thumbnails
Contents