Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003. január / 1. szám

Ferencváros Harc a falfirkák ellen Mint arról a napisajtó már hírt adott, grafitiellenes programot hirdetett a Budapesti Város­védő'Egyesület, november közepén. Bizottságot alapítottak, amely felhívással fordult a vá­roslakókhoz: anyagilag is támogassák az épületeket elcsúfító „falfirkák” folyamatos eltávolí­tását, szükség esetén a homlokzatokra felhordandó antigrafiti bevonat felhordásának költsé­geit is. Az alapítvány bankszámlájára három hét alatt több mint 300 ezer forintot űzettek be az adományozók. Gazdagrét összes házának nevében a Csíki hegyek Társasház Intéző' Bi­zottságának elnöke szándéknyilatkozatot tett az ügy támogatására, s elsőként a Ferencvárosi Önkormányzatot keresték meg a kezdeményezők tsz „ötletgazda”, Benedek Béla kérdé­sünkre elmondta, hogy terveik szerint nem csupán a falfirkák eltávolításáról és a speci­ális anyag felhordására gondoltak, amolyan könnyen lemosható festéktaszító, homlok­zati „védőszoknyára”, hanem komplex cso­magot dolgoztak ki, amelynek fontos ele­me a megelőzés, a felvilágosítás az iskolák­ban, összekötve a drogellenes propagandá­val, hiszen az „alkotók” többsége a padok­ból kerül ki. De gondoltak a jogszabályi módosítások kezdeményezésére is, egy­részt a veszélyeztetett területeken, elsősor­ban a Világörökség részét képező épületek­nél felújítási engedélyek írják elő az anti­grafiti bevonat felhordását, másrészt szigo­rítsák az ilyen jellegű károkozás büntetését. Jelenleg a grafitis ügyeket szabálysértés­ként kezelik - mondván nem haladja meg a kár a 10 ezer forintot(?) -, s az ezért járó büntetésnek nincs meg a kellő visszatartó ereje. Ebben van igazság, gondoljunk csak a kerületi Sóház (a közgazdasági egyetem épületének) milliárdos nagyságrendben történt felújítására a közelmúltban. A gyö­nyörű épület homlokzatát már rém ízléste­len grafitik csúfítják el. Az elképzelések szerint az adományo­zók, az önkormányzatok, a társasházi kö­zösségek, vállalkozások és magánszemé­lyek csatlakozásuk esetén megkapják a BVE-től a teljes csomagot, melyből tájéko­zódhatnak a mozgalom célkitűzéseiről, a lehetőségekről. De arról is, hogy az adomá­nyokból összegyűjtött alapot miként hasz­nálja fel az egyesület. Pályázatot hirdetnek a társasházak számára, melynek elnyerése esetén a házankénti átlagosan 120 ezer fo­rintos költségeknek akár 40 százalékát is fedezik majd az antigrafiti alapból. Az egyesület jelezte, hogy a világörök­séghez tartozó területeken és a Duna-par- ton teljes körű homlokzati tisztításra vállal­koznak, ha megfelelő lesz az érdeklődés a társasházak és az önkormányzatok köré­ben. Az akció csak akkor lehet sikeres, ha egy időben legalább három épület homlok­zatát vehetik munkába, mert a költségek­nek jelentős részét a felvonulás, a gépek, anyagok szállítása teszi ki. Az egyesületnél leszögezték, nem a grafitikat készítő, másutt tehetségüket kiél­ni nem tudó gyermekek elleni gyűlölet ve­zeti őket. Sőt, kezdeményezni fogják a grafitik készítésére jelöljenek ki engedélye­zett területeket, falfelületeket, amelyeken az ízléses, művészi koncepciót és esztétikai igényességet is hordozó, a városképbe jól illeszkedő művek készülhetnek. A rendőr­ség, a polgárőrség feladata lenne, hogy ne csak a régi házak homlokzatát és a megtisz­tított felületeket védjék, de a legális grafitik épségét is, a lakosság segítségével. Bánsághi Tamás alpolgármestertől meg­tudtuk: a ferencvárosi önkormányzat az öt­letet életrevalónak tartja és elvileg támogat­ja is. De jobban szeretnének kimondottan kerületi antigrafiti akciót indítani a társas­házak felújítási alapjának felhasználásával. A lakásprivatizáció során a korábbi tanácsi apparátusok, majd az önkormányzatok el­hanyagolt, értékcsökkent ingatlanokat ­igaz kedvezményes áron - értékesítettek a lakóknak, s ennek felelősségét nem kíván­ják elhárítani. Tavaly a ferencvárosi önkormányzat a társasház felújítási alapból 130 millió forin­tot fordított a házak homlokzati megszépí­tésére, a tervek szerint az új évben is hason­ló összegre számíthatnak a lakóközössé­gek. Az antigrafiti-kerületi mozgalom tá­mogatására ebből az alapból kívánnak le­csípni néhány millió forintot. A pontos ösz- szeg még nem határozható meg, az a febru­ári költségvetési vitában születik majd meg, illetve áprilisban a beérkező felújítási pályázatok elbírálásakor. Itt léphetne be a Budapesti Városvédő Egyesület kezdemé­nyezése. A kerületi tervek azon a ponton is talál­koznak az egyesület elgondolásával, hogy el kell fogadni azt a társadalmi aktivitást és jó mederbe terelni, amely keresi helyét és a grafiti készítésben nyilvánul meg. Sok gyárépület, palánkos terület található a ke­rületben, amely szinte felkínálja magát az ifjú alkotók festéktubusainak. Ezek kijelö­lése a főépítészeti iroda apparátusára és érintett egyesületeinkre vár. Eredeti, jól hasznosítható ötletnek tartják a megelőzésnek azt a formáját is, hogy a kerület iskoláiban, akár az osztályfőnöki órák keretében, akár a művészeti tárgyak körében végezzenek a pedagógusok, a szakemberek felvilágosító munkát. Java­solni fogják iskoláink igazgatóinak legkö­zelebbi értekezletén, hogy az oktatási intéz­mények sajátos eszközeikkel segítsék ezt a közérdekű munkát. A ferencvárosi önkormányzat teljes mellszélességgel támogatja a világöröksé­günk megóvása érdekében a teljes Duna- part megtisztítását a falfirkáktól és azok fokozott védelmét antigrafiti anyag alkal­mazásával. Ennek érdekében anyagi áldo­zatok vállalásától sem riad vissza. Vonat­kozik ez a forgalmasabb közutakra, így a Ráday utcára és környékére is. Egy biztos: a kerület, a főváros arculatának szépítése érdekében aktív támogatókra talál minden lakossági kezdeményezés a Bakáts téri hi­vatalokban - fejezte be Bánsághi Tamás alpolgármester. Ferencváros! 19 2003. január

Next

/
Thumbnails
Contents