Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. április / 4. szám
A költőzseni és a színészkirály Mindössze hatéves volt Latinovits Zoltán, amikor 1937-ben véget ért József Attilának az élete. Aligha sejthette akkor a későbbi színészkirály, hogy egyszer majd ő fogja - megrázóan - előadni a fiatalon meghalt költőnek, a XX. századi magyar irodalom zsenijének verseit. A két életút több ponton is hasonlóságot mutat. No, nem neveltetésük anyagi körülményeiben, hiszen József Attila, proletárgyermekként, mélységes nyomorban élt a ferencvárosi Gát utcában. A költő édesanyja mosónőként küszködött a mindennapi élelem előteremtéséért, míg a színész Latinovits mamája Gundel Károlynak, a híres étteremtulajdonosnak a lányaként mindent megadhatott gyermekeinek. Ami mégis közösnek látszik a két egyéniség életében, az az örökös bizonytalanság, a kételkedés önmagukban. Mindkettőjüket jellemezte a szeretet képessége, a tiszta értékek utáni vágy, s ugyanakkor a töprengés és az állandó önvád. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy Latinovits kamaszkorában - talán lázadásból, tehetetlenség-érzésből - öngyilkosságot kísérelt meg, mint kilencévesen József Attila. A költő tehetsége egészen fiatalon megmutatkozott, tizenhét éves, amikor első költeményei megjelennek a Nyugat című irodalmi folyóiratban. Mintha érezné, hogy földi élete rövidre szabott, ezért szinte ontja a verseket. A gyermekkori nélkülözéseket, hányattatásokat felnőttként sem tudja elfelejteni. Még fiatal, de már neuraszténiás, lelki beteg. A régi sebek nem hegednek be, a költő szenved, gyötrődik, gyanakszik. Aktuális sérelmekként éli meg a vélt vagy valóságos bántalmakat is. A pszichotikus viselkedés elhatalmasodik rajta, skizofréniába fordul, amikor megszűnik Ferencváros saját tehetségébe vetett hite. Egyre jobban retteg attól, hogy a középszer rákényszeríti a maga normáit és költői zsenialitását is az átlag akaratának kell alárendelnie. Harminckét évesen, Balatonszárszón vonat gázolja halálra. Halálának körülményeit sokáig az a hit övezte, hogy önként választotta az elmúlásnak ezt a tragikus módját, sőt, még az iskolában is akkor felelt jól a diák irodalomórán, ha azt hangoztatta: „a költő bomlott idegekkel vonat elé vetette magát”. A legutóbbi kutatások azonban szertefoszlatják ezt a vélekedést, ugyanis az látszik valószínűnek, hogy a szárszói vasútállomáson véletlen baleset történt. József Attila - miként máskor is - egy állomáson várakozó hosszú szerelvény két vagonja között átmászva próbálta lerövidíteni a másik oldalra való átjutást, de a mozdony közben elindult... Latinovits Zoltánt is rendkívüli fogékonyság, mindenre érzékeny művészi alkat jellemezte. Huszonöt évesen, építészmérnöki diplomával a zsebében, családja meglepetésére színésznek állt. Sikert sikerre halmozott, de sem az elismerést, sem a kudarcot nem tudta igazán elviselni. Sokan üstökösnek tartották, aki saját sorsát, küldetését József Attila szavaival próbálta kifejezni. Egy rádiómonológjában utalt is erre: „ Aki verset mond, annak költővé kell növekednie. Azzá kell lennie, hogy eljátszhassa a költő szerepét, elmondhassa a verset”. Hol a provokálóan kamaszos érzelmek folyama, hol a férfias vágy és türelmetlenség vagy a meghasonlott, sodró fájdalom hatotta át versmondását. Emlékezzünk csak a Tiszta szívvel, a Mama, a Kései sirató, az Úgy kellesz... vagy a Nagyon fáj című József At- tila-költemények Latinovits általi megjelenítésére! Nyugtalan, önmagával és a világgal folyton harcban álló művésznek ismerték pályatársai, olyannak, aki tele volt gátlásokkal, de közben szertelenül lángolt, lobogott. Önmagával és környezetével szembeni igényesség jellemezte. Folyton azon töprengett - miként József Attila is - vajon tényleg alkalmas- e választott pályájára? Depressziója folyton kiújult, többször kezelték ideggyógyászati klinikán. Halála kísértetiesen hasonlított József Attiláéhoz. Ő is egy vonat kerekei alatt fejezte be az életét, 1976-ban. Róla is elterjedt: öngyilkos lett, s az akkori sajtó tragikus körülményekről cikkezett. Ezt felesége, Ruttkai Éva színésznő és közvetlen barátai, családtagjai is cáfolták. A későbbi feltevések szerint az történhetett, hogy Latinovits Balatonszemesen, ahol a nyaralójuk állt, begyógyszerezve, könyvvel a kezében sétálni indult, rátévedt a sínekre és így érte a baleset. Huszárik Zoltán, az azóta elhunyt neves filmrendező szerint a színészóriás a gyógyszerek hatása alatt azt hihette, hogy a vonat majd kikerüli őt. József Attila és Latinovits Zoltán. Két géniusz a huszadik századból. Mindketten a Ferencvárosból indultak, s az örök halhatatlanságba érkeztek. Garamvölgyi Annamária KÖNYVAJÁNLÓ Ecseted-hó Kerületünkben élő, fiatal író könyvbemutatója volt február végén, az újlipótvárosi Klub Galériában. A bemutatót az Ars Publika társaság tette lehetővé, akik szívesen támogatják az áj tehetségeket. Gombkötő Csaba írásai képszerűek, úgy is nevezik hát ezt: képes technika, méh elsősorban az érzékeinkre hat, színeket, ízeket, hangulatokat idézve fel az olvasókban. Az ifjú költőre óriási hatással volt Ottfik Géza Buda című regénye, szinte tovább írja Ottlikot, az epikát Inává alakítv a át Az egész kötet a szerelemről szói, a versek a be nem teljesült szerelmekről íródtak, amelyeket Gombkötő Csaba a költészet teremtő ereje révén próbál meg életre írni. A könyv címe: Ecseted-hó. Az ecset még a fantázia, a vágyott világ megfestésének lehetőségére utal, de a könyvben szereplő hó és élet című szövegrészek már előrevetítik a szerző azon tapasztalatát, hogy a lányok, a szerelem életre írása nem megvalósítható. Az életet nem lehet pontróhpontra írni, ha közben élni is akarjuk - mondta Gombkötő Csaba a bemutatón. Az Ecseted-hó februárban jelent meg a Kairos/ kiadó gondozásában. KJ). Fotó: Tüttó l'ibor
