Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. december / 12. szám
Iskola, kultúra Ötvennyolc év az iskolában Kincsei a gyermekmosolyok Garamvölgyi Annamária „ Gazdaggá csak a lélek tehet... " (Seneca) Négyévesen már tudta: ő csak tanító akar lenni! A kis Lőrincsek Annamária játékai is mindig erről szóltak, „Órákat” tartott gyerektársainak. Álmát következetes tanulással váltotta valóra. Az Angolkisasszonyok Budapesti Tanítóképző Intézetében színjelessel végzett, s 1941-ben átvehette a népiskolai tanitói oklevelet. Hogy minél előbb gyakorolhassa hivatását, rögtön jelentkezett a pedagógiai szemináriumra - akkor ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a fővárosban maradhasson -, de csak az 1942-43- as tanévre vették fel. Addig az élelmiszeijegy- központban dolgozott. Nem volt haszontalan ez a kis kitérő, mert ott ismerte meg a későbbi férjét, az egyiptológus, majd közgazdász dr. Csepeti Pétert. A pedagógiai szeminárium tanáraira ma is emlékszik: dr. Haltenberger Mihály igazgató, Bárczy Gusztáv, Oldal Anna, Faragó László, Zsombolyai Valéria, Lengyel Ferenc, Lenkei István felejthetetlenek számára. És éppen ilyen pontosan fel tudja idézni régi tanítványai nevét, s azt is, ki, mire vitte felnőttkorában. Pedig de sok diákot megismert ötvennyolc évig tartó pedagógiai munkája alatt! Dr. Csepeti Péterné ebből a csaknem hat évtizedből ötvennégyet töltött egy helyen. Az intézményt ugyan átszervezték, de ő maradt, és csak 2001. júniusában - hetvenkilenc évesen! - vonult végleg nyugdíjba a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolából. Bodó László iskolaigazgató így beszél róla:- Anci néninek hívta mindenki, aki ismerte, szerette és tisztelte őt. Ritka vagy talán nincs is már ilyen hivatásszerető, nyugodt, kedves, mindenkor a gyermekek érdekeit szolgáló tanár. Az iskolának élt, ami nem volt könnyű, de ő komolyan vette a valahová tartozni akarás elvét. 1977-ben érte el a nyugdíj- korhatárt, de alig volt otthon, hamar visszajött helyettesíteni és a könyvtárba is. Könyvtárosként minden eszközt megragadott ahhoz, hogy a könyvállományt gyarapíthassa. Törődött a nyugdíjas pedagógusokkal, hogy idős korukban is kapjanak gondoskodást az önkormányzattól.- Mindent a gyerekekért és az iskola hírnevéért tett - fűzi hozzá Alapi Gabriella igazgató-helyettes, - Huszonhárom évet dolgoztunk együtt, mindenkinek ilyen kolléganőt kívánok, mint ő. Soha senkivel össze nem veszett, rosszat senkiről nem mondott. Inkább magára vette mások gondját, baját, s megpróbált segíteni. Színes egyénisége, varázsa nem kopott meg hosszú pályája alatt. A memóriája bámulatos volt! Ha egy régi, évtizedekkel ezelőtt végzett diákunkat emlegettük, ő már sorolta is a tanulmányi eredményeit, a szülei nevét. 1962-ben egyesült a fiú- és a lányiskola, vagyis a Knézich utcai és a Bakáts téri. Anci néni addig csak fiúkat tanított, majd később vegyes osztályokat is, olyan türelemmel és szeretettel, ami mindannyiunk előtt példaértékű.- A gyerekek elmondták titkaikat, mert tudták, bennem megbízhatnak - emlékezik dr. Csepeti Pétemé az egykori időkre. - Én mindig azt tartottam, meg kell adni a gyermekeknek is a tiszteletet, csak akkor várhatjuk el tőle a helyes magatartást. A pedagógusok között nem volt személyes rivalizálás, a nevelés gyermekközpontúsága érvényesült. A tehetséges tanulókat bátorítottuk, a kevésbé sikereseket felzárkóztattuk. Csak egy példát mondok: az egyik diákom dadogott, ha beszélni kellett, ám énekléskor folyékonyan szállt ajkáról a nóta. Énekelt többet! - tanácsoltam neki. El is múlt a dadogása, költő lett belőle. Jártunk családlátogatásra, s ez azért volt fontos, mert így tudtuk, melyik diák milyen környezetből jön nap mint nap iskolába. Nem volt szokatlan az ötvenes-hatvanas években, hogy dohos pincelakásokban, so- kadmagukkal éltek jobb sorsra érdemes családok. Sok volt a szegény gyerek, őket ruhával, élelmiszerrel segítettük, de úgy, hogy meg ne sértsük önérzetüket, s szinte ne is tudjanak erről. Kirándulni, színházba jártunk velük, a jegyüket az iskola fizette. Ä gyerekek segítőkészek voltak a szüleikkel együtt. 1947-ben kezdtem az iskolakönyvtárosi munkát is. Kidobni, zúzdába küldeni egyetlen feleslegesnek látszó könyvet sem engedtem, ha máshogy nem ment, egy tanteremben, külön szekrényben helyeztem el azokat. A rengeteg kötet rendszerezésében a tanulók szülei is közreműködtek. Előfordult, hogy nem volt az iskolában fűtő, és nem akadt, aki a régi vaskályhákba tüzet rakjon. A tanuló fiúk jöttek és hordták fel a szenet a pincéből. Mi, pedagógusok sem féltünk a fizikai munkától, ha kellett, az épületfelújításkor bútorokat mozgattunk. Manapság persze erre nincs már szükség. A diákok közül sokan ma is tartják a kapcsolatot szeretett tanítónőjükkel.. Leveleik azt mutatják, hogy a szülő és a gyermek közötti lelki kapcsolathoz hasonlít az a vonzalom is, ami a jó pedagógus és a tanítvány között kialakul. Hiába halmozódnak az évtizedek, az egykori tanulók gyerekek lesznek újra, midőn kedves tanáraik elé kerülnek. Ezért írta alá „Pisti”-ként a levelét dr. Nyáry István, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet főigazgató főorvosa, aki örök hálával és tiszteletteljes kézcsókkal küldte el hozzá üdvözletét. Kerényi Ferenc Petőfí-kutató arról írt, hogy Anci néni mosolya egész életén át elkíséri. Budai Katalin kritikus is nevelője me- legszívűségére emlékszik vissza. Jónéhányan eljuttatják hozzá a sikereikről szóló könyveket, egyéb kiadványokat. Növendéke volt például Novotny Zoltán riporter, Lech István zenész, Sasvári Sándor énekes, Kaszás Gergő színész, a fiatalon elhunyt Bódy Gábor filmrendező, dr. Mádi Szabó Zoltán és László orvosok, Zombory Miklós tanár, IX. kerületi önkormányzati képviselő - hogy csak néhány nevet említsünk. Kilenc évig volt igazgató-helyettes, s ezalatt egyszer sem volt szabadságon. Hogy bírta a folyamatos munkát?- Reggel ötkor keltem, éjjel egy órakor feküdtem le aludni. Régen, amikor még nem volt televízió, sokmindenre ráértünk, többet is játszottunk a gyerekekkel. De később is meg tudtam szervezni úgy a napjaimat, hogy minden fontos dologra jusson idő. És jutott még a kutatómunkára is! Dr. Balogh Endréné könyvtárossal négy éven keresztül gyűjtötték az adatokat az Országos Széchényi Könyvtárban, a levéltárakban, s így születhetett meg egy-egy könyv a Bakáts téri Általános Iskola fennállásának 150.; illetve 160. évfordulójára. A pedagógus szakszervezetnek 1945 óta tagja, a ferencvárosi nyugdíjas tagozatot 1963-tól 1976-ig irányította, de azután sem feledkezett meg az idős pályatársakról. Tizennyolc éven át foglalkozott a nyugállományba vonuló pedagógusok ügyeinek intézésével, szervezte a nyugdíj astalálkozók programjait. Pontos nyilvántartást vezetett arról, kinek, mikor esedékes az arany-, a gyémánt-, vas- vagy rubindiploma. A kisnyugdíjas tanárok segélyezését is szívügyének tartotta. Ezt a munkát tavaly óta a Bakáts téri iskolában Bonhardt Lőrincné adminisztrátor végzi. De ha kell, Anci néni ma is segít. Azt hihetnénk, hogy ilyen fáradhatatlanul csak az képes dolgozni, aki a családi életében nem tudott igazi sikereket elérni. Dr. Csepeti Péternél erről szó sincs. Fétjével - annak 1983-ban bekövetkezett haláláig - példásan éltek, négy gyermeket neveltek fel: Annát, Máriát, Katit és Pétert. Négy fiúunoka és egy dédunoka szeretete is övezi. Hűséges volt hivatásához és Ferencvároshoz egyaránt. AIX. kerületben közel negyven évig lakott. Büszke arra, hogy dr. Gegesy Ferenc polgármestertől átvehette a Ferencvárosért díszpolgári oklevelet. Birtokosa több emléklapnak, megkapta többek között az oktatásügy kiváló dolgozója elismerést; a Pedagógiai Szolgálati Emlékérmet; az arany-, majd a gyémántdiplomát; az Eötvös József Emlékérmet; a Pro Bibliotheca Scholae Emléklapot. Vagyont nem gyűjtött, kincsei a gyermekmosolyok, hálás tekintetek voltak. www.otpbank.hu KARÁCSONYRA AJÁNDÉKOZZON OTP MEGLEPETÉS BANKKÁRTYÁT /\Irv I Ferencváros 17 2002. december