Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. október / 10. szám

Ferencváros szociálpolitikája Bakáts téri „praktikák” Boció László iskolaigazgató- Van-e a hátrányos helyzetű gyere­keket is oktató-nevelő Bakáts téri is­kolának saját szociálpolitikája, és mi­iyennek látja általában a kerületi szocális törekvéseket?- Hogy milyen a szociálpolitika, an­nak megítélése az iskola kompetenciá­ján kívül esik, de természetes, hogy mindenki foglalkozik vele, mert látjuk, hogy vannak szegényebbek, elesettebbek. Ezzel tehát foglalkozni kell, kiváltképpen a Bakáts téri általános iskolában, mert nagyon sok hátrányos helyzetű gyerekünk van, szám szerint is kimutatható, mi­lyen sokan kapnak étkezési támogatást. A kiszámított egy főre eső jövedelem alapján kap különböző dolgokat a gyerek. A támogatás persze nem mindig jut el magához a gyerekhez, mert a szülő kapja. Sok esetben nem elég, s ezt is tudomásul kell venni. Az iskolának meg természetesen egy fillére sincs arra, hogy az állam vagy az ön- kormányzat által biztosított szocpol. kedvezményeket megfejelje, vagy hozzá tegyen e kedvezményekhez. Erre egész egyszerűen nincs keret, hiszen költségvetésből működő intézmény vagyunk. Tehát, amit ezen kívül tenni tudunk, azok amolyan belső késztetésből indu­ló projektek.- Egy konkrét példát említene?- Nos, szeretném például hagyománnyá tenni, hogy karácsony­kor összekészítünk egy csomagot azoknak, akik rászorulnak, de messze nem hivatalos formában, nehogy a gyerek azt érezze, hogy ő most alamizsnát kap. Az ajándékcsomagban van kakaó, szalon­cukor, üdítőféleségek, szóval csupa olyasmi, ami ünnepivé vará­zsolhatja a karácsonyt, s a család nem tudná megvenni.- Sokan azonban büszkeségből titkolják a szegénységüket. Az ilyen gyermekért mit tudnak tenni?- Ezért vannak a jó osztályfőnökök, a jó tanítók, és ezért kérem a kollegáktól, hogy a gyerekkel nagyon sokat kell együtt lenni, sokat kell vele beszélgetni... de hát, ez a szakmánk, nagyon hamar észre vesz- szük, hol kell a segítség. Mert sok esetben ezek a szülők nem is vesz­nek igénybe jóformán semmit. Visszatérve a segítségekre... nagyon sokan segítenek, ugyanakkor megdöbbentő, hogy milyen szemtelen hangnemben utasított el minket például a Stellwerk cég, a kerületben működő multinacionális vállalat, amikor megkértük, hogy támogassa a karácsonyi akciónkat 30 csomag szaloncukorral... mert hát igen, a pénzünk kevés, és ha elfogy, akkor bizony koldulunk. De van ellenpél­da is. Van itt például egy nagykereskedés, görögöké, akik nagy áru­házakat látnak el drága farmernadrágokkal, amikor oda bementem, nem is volt kérdés, hogy zsákszámra rakják össze a cuccokat, de olyanokat ám, amelyekért egy halom pénzt elkérnek a felkapott cen­terekben. Másvalaki a csomagolást látva berakott cipőket, mert ő ép­pen cipőkereskedő volt. Igenis él az emberekben a segítési szándék. A gyerek meg boldog, mert ezeknek a javaknak a megvásárlása meg­haladja a család anyagi helyzetét. Vagy például vegyük az erdei iskolákat... egy ilyen program 10 ezer forintba kerül egy hétre. Ebben az iskolában olyan nem fordulhat elő, hogy valaki nem jut el ide, mert 10 ezer forintot nem tud befizetni. Ennek előteremtése szintén külön bűvészmutatvány: pályázattal, ügyeskedéssel, árak leszorításával. Nagy álmom, és már sokan jelezték, hogy partnerek lennének ebben: létrehozni egy amolyan nem hivatalos fórumot, évente pár alkalom­mal összejönni olyan emberekkel, akik azt mondják, évente 40-50 ezer forintot nélkülözni tudnak: ezek zömében nem gazdag, de jobb módú és értelmes emberek. Én a gyerekeimet „kiajánlom" nekik, a gyerek ne tudja, hogy őt támogatják, a szülő sem tudja, aki támogat, az is csak annyit tud, hogy akit patronál, az pl. másodikos, miben te­hetséges, mihez kérjük a pénzt, és év végén beszámolunk arról, ho­gyan haladt, milyen lett a bizonyítványa. És megint csak az emberi hozzáállásról néhány szót. A kony­hánk... ahol olyan asszonyok dolgoznak, akik éhes szájat nem tűr­nek. Az előző iskolámban az volt a gond, hogy a három vödör ma­radék hova kerüljön. Ha van étel, azt meg kell etetni az emberek­kel, és itt ez a szemlélet. Minden gyerekem kap kiflit és kakaót, a maradékot berakják a hűtőbe, hogy a napközis, ha megszomjazik, megihasson még egy pohárral. Ezekben a dolgokban egyáltalán nem szelektálunk, hogy ki fe­rencvárosi gyerek, ki nem. Sokan járnak hozzánk más kerületek­ből. De éppen most mondtam el, hogy az nem létezik, hogy az egyik gyerek megkapja az ingyenes füzetcsomagot, a másik meg nem, mert nem a kerületben él. Erről is van egy történetem, elmen­tünk megvenni ezeknek a gyerekeknek a füzeteket, s amikor az író­szer boltban meghallották, miről van szó, nem hagytak fizetni min­ket. Tankönyv ügyben kell úgy gazdálkodnunk, hogy ha ingyen nem is tudom adni a kerületen kívül élőnek, olcsón kikölcsönözheti a tartós-könyvet, amit év végén visszaad; ezzel spórolunk a tan­könyvárból. Az így megtakarított pénzt könyvtárfejlesztésre, multi­médiára fordíthatom. '"*•<'l

Next

/
Thumbnails
Contents