Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. január / 13. szám (1. szám)

2002. január S port Az ötödik helyen zárta az őszt a Ferencváros Csankot leváltották, utódja Garami lett Amióta Várszegi Gábor többségi tulajdont szerzett a Ferencváros Labdarúgó Kft.- ben, egymást érték az ál- és rémhírek, miszerint az új főnök mihamarabb meg fog szabadulni az általa nemigen szívlelt edzőtől, Csank Jánostól. A bajnokság őszi szakaszát a Fradi az ötödik helyen zárta, ami valljuk be, ebben a nem kifejezetten acélos magyar bajnokságban megle­hetősen harmatos teljesítmény. A szintén Várszegi által tulajdonolt MTK a félidőben (nem tévedés) húsz ponttal vezeti a bajnokságot, ami minimum vért kívánt. A nagyobb baj azonban az, hogy a második, még nemzetközi kupaindulást érő hely is kilencpontnyira, azaz három­győzelemnyire van a Fraditól. Csank sorsa ezzel megpecsételődött, s egy héttel az őszi zárás után máris lépett Várszegi. Jóllehet, a sportnapilapban Szeder József, a Fradi ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: a tulajdonossal konzultálva döntött úgy, hogy Csanknak mennie kell, ez mind porhintés volt. A döntést nyilván Várszegi hozta, legfeljebb a bejelentést engedte át Szedernek. Csank utódja az MTK szakmai igazgatója, Garami József lett, aki ezúttal a Fradi kispadjára is leül. Csank János pályafutása során először nem töltötte ki szerződését. Tekintve, hogy az idény előtt olyan kontraktust kötött, amelyben rögzítették: amennyiben a zöldek a félidőben a harmadik helynél gyengébben állnak, végkielégítés nélkül elküldhető, Csank eltávolítása nem került sokba a Fradinak. A sors iróniája, hogy a Fradit az utolsó fordulóban épp a Várszegi tulajdonolta MTK győzelme juttatta az ötödik pozícióba, amivel Várszegi tízmil­liókat spórolt. Az eltávolított Csank bajusza azonban a történtek dacára sem rezdült meg. Legalábbis annyira nem, hogy azt kívülálló észrevehesse. Távozását sem kísérték teátrális jelenetek, holott nem sokan akadtak az edzői gar­nitúrából, akik képesek voltak a Ferencvárost bajnoki címig vezetni...- Mindig ilyen érzelemmentesen éli meg a személyét ért drámákat?- Miből gondolja, hogy érzelemmentes vagyok? - kérdezett vissza Csank.- Kívülről úgy tűnik, egyáltalán nem viselte meg, hogy elküldték.- A látszat időnként csal.- Számított arra, hogy leváltják?- Aki azt mondja, hogy ezt előre bekalkulálja, az hazudik.- De csak hallotta a mendemondákat, vagy nem?- Se vak, se süket nem vagyok, persze, hogy eljutottak hozzám ilyen-olyan infor­mációk.- Eltávolítását nem Várszegi Gábor tulajdonos jelentette be, hanem Szeiler József. Elvárta volna, hogy Várszegi közölje önnel a hírt?- Sohasem adtam a formaságokra.- Egyáltalán volt önök között szemé­lyes kontaktus? Egyszer telefonon beszéltem Várszegi úrral. Voltak, akik arra biztattak, hogy hívjam fel őt minden mérkőzés után, de tőlem ez a dörgölőzés valahogy idegen.- Lehet, hogy Várszegi értékelte volna, ha néhányszor megmagyarázza a csapat halovány teljesítményét.- Akkor a vereség győzelemmé válto­zott volna? Nem vagyok pökhendi, vagy olyan, aki bárkivel is magas lóról beszél. De mindig kétkedve fogadom, ha valaki a főnökeivel crőltetten próbálja a kapcsola­tot tartani. Aki ismer, tudja, hogy én a szertárosnak is megadom a tiszteletet. De nem szeretem a szervilizmust, a tiszteletköröket.- Azt mondják, Várszeginek ön túl drága tréner volt.- Hallottam efféléket, de nem hiszem, hogy ez befolyásolta volna a mostani lépést.- Mégis, miért rúgták ki?- Biztos, hogy megvan erre is a megfelelő magyarázat, de ezt miért pont tőlem várja? HÍREK Az év sportolói Díjátadás: A sportújságírók szavazatai alapján adták át az Év Sportolója díjakat. A férfiaknál az öttusázó Balogh Gábor két év után ismét a legjobb lett, a höl­gyeknél a háromszoros világbajnok súlyemelőnő, Likerecz Gyöngyi nyert. A legjobb csapat címet a Haller Ákos-Pető Tibor alkotta világbajnok kétpárevezős egység érdemelte ki. Bicskei Kínóban karácsonyozott Labdarúgás: A magyar válogatott le­váltott szakvezetője, Bicskei Bertalan egy angol menedzseriroda ajánlatát elfo­gadva a Távol-Keleten tartott előadást az ünnepek alatt. A téma az utánpótlás ne­velése volt. Szó se róla, BB itthon is elő­vezethetné tanait... Tököli az év focistája Labdarúgás: A Magyar Labdarúgó­szövetség Tököli Attilát, a Dunaferr tá­madóját választotta 2001 legjobb játé­kosának. Meglehet, az Év Futballistája nem sokáig marad Magyarországon, mert német és spanyol klub, többek kö­zött a BEK-győztes Valencia is érdeklő­dik utána.- Gyengén szerepelt a Fradi, és ez tulajdonképpen megfellebbezhetetlen.- Amikor a nyáron megnyertük a bajnokságot, már senkinek sem jutott eszébe, hogy ősszel bizony gyakorta bot­ladozott a későbbi bajnok Ferencváros is. De a tényekkel felesleges vitatkozni. Ez a mostani ősz nem sikerült.- Mi a véleménye az utódjáról, Garami Józsefről?- Aki mögött megfelelő tudás van és konvertálható szakmai munka, azelőtt én mindig kalapot emelek.- Mihez kezd most?- Fogalmam sincs. Elmegyek vadászni. Tény, Csank nem volt nagyon barátkozós fajta. Olyannyira nem, hogy a szűkebb holdudvart sem tartotta túl sokra. Meglehet, ez volt a legnagyobb hibája. Fradisták Garamiról Rudas Ferenc, a legendás zöld-fehér válogatott jobbhátvéd: ­Tisztelem, becsülöm Garami eredményeit, de annyira nem ismerem, hogy véleményt mondjak róla. Dalnoki Jenő, olimpiai bajnok, az FTC örökös bajnoka, mesteredző: - Nincs véleményem, és nem is foglalkoztat a téma. Rákosi Gyula, a Fradi egykori kiváló válogatott középpá­lyása: - Sok sikert Garami Józsefnek, mert minden fradista érdeke, hogy jól szerepeljen a csapat. A Fradi-hagyományokról pedig csak annyit, hogy erről ma beszélni már komikus dolog. Úgy tűnne, mintha csak egy idős ember siránkozna. Orosz Pál, olimpiai bronzérmes labdarúgó: Bizarr, enyhén szólva meglepő döntés volt. Dékány Ferenc, az egykori válogatott fedezet: - Aki kihúzza a Ferencváros szekerét a kátyúból, annak szívből gratulálok. Adja ég, hogy ez Garami legyen. Mucha József, az FTC volt válogatott labdarúgója, korábbi edzője: - Annak idején dorogi játékos voltam és a jelenlegi helyzetre is igaz a bányászkívánság: Jó szerencsét! ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. MTK 22 17 3 2 46-13 54 2.ZTE 22 13 4 5 44-26 43 3. Dunafen 22 10 7 5 43-23 37 4. Videoton 22 10 6 6 29-26 36 5. FTC 22 10 4 8 34-30 34 6. Újpest 22 8 5 9 3940 29 7. Kispest 22 7 5 10 3041 26 8. Debrecen 22 5 10 7 25-30 25 9. Sopron 22 6 5 11 3241 23 10. Győr 22 4 9 9 27-38 21 11. Haladás 22 4 7 11 2344 19 12. Vasas 22 4 3 15 2444 15 32 Ferencváros

Next

/
Thumbnails
Contents