Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. augusztus / 8. szám
# Ferencvárosi Önkormányzat, Közbiztonsági Közhasznú Társaság Összefogás a közbiztonságért Egy éve működik a Ferencvárosi Közbiztonsági Közhasznú Társaság (Kht.)- Az önkormányzat azzal a céllal alapította a céget, hogy szervezzék meg a térfigyelő és távfelügyeleti rendszer kiépítését, irányítsák a kerüietőröket, segítsék a rendőrség és a közterület-felügyelet munkáját. Az eltelt év tapasztalatairól és a városrész közbiztonságának növeléséhez szükséges fejlesztési elképzelésekről Fekete Antal, a Kht. ügyvezető igazgatója tájékoztatta lapunkat.- Melyek a közbiztonsági Kht. fő feladatai?- Az önkormányzat közbiztonsági koncepciójának elfogadása után alakult cégünk. A képviselő-testület úgy döntött, hogy intézményesíti a közbiztonság javítását a kerületben. Lényeges szempont volt, hogy lehetőleg egy kézbe kerüljön ez a fontos ügy és kiépüljön az önkormányzat ezzel kapcsolatos infrastruktúrája. Feladatunk, hogy a rendőrség támogatásának hatékony formáit kidolgozzuk és összefogjuk a közbiztonsággal kapcsolatos civil kezdeményezéseket. Tavaly májusban a képviselő-testület kinevezte a Kht. tisztségviselőit.- Miért Önt választották ügyvezetőnek?- Pályázat útján nyertem el a tisztséget. Kapcsolatom az önkormányzattal azonban régebbi. A térfigyelő rendszer technikai előkészítése során, mint külső szakértő dolgoztam az önkormányzatnak.- Mi a térfigyelő rendszer lényege?- A rendszer korszerű, optikai kábeles, igen jó minőségű, sötétben is látó kamerákból, modern fogadóközpontból áll, ahol speciálisan képzett rendőrök figyelik a monitorokat. Azonban a másik, nem kevésbé fontos eleméről, a reagáló élő erőről sem szabad megfeledkezni, hogy ha a kamerák rendellenességet észlelnek, akkor legyen, aki intézkedik. Többek között ezért jött létre a kerületőrség. Egyik legfontosabb feladatuk, hogy segítsék a diszpécserközpontot, amely tulajdonképpen egy 24 órás bevetési központ, ahonnan a kerület bármely pontjára öt percen belül oda lehet érni. A távfelügyeleti rendszert is segítik a figyelő kamerák. A lakásokba, üzletekbe, irodákba kiépített riasztó berendezések kapcsolódnak a térfigyelő-rendszerhez. Ha a riasztó valahol jelez, akkor a legközelebbi kamera rögtön odafordul és felveszi a környéken történteket, ami megkönnyítheti a bűnözők azonosítását. Nagy esély van arra is, hogy a riasztásra gyorsan odaérő erők tetten érik a betörőt. A térfigyelő-rendszer központjában csörög a kerület területéről ingyenesen hívható közbiztonsági zöldszám (06-80-204-162), amelyen minden intézkedést igénylő ügy bejelenthető.- A távlati elképzelések szerint milyen irányban fogják a térfigyelő-rendszert bővíteni?- A jelenleg már működő infrastruktúra alkalmas a fejlesztésre és a további bővítés kevesebbe fog kerülni, mint az első beruházás, hiszen a diszpécserközpontot már kialakítottuk a kerületi kapitányság épületében. A kerületőröket korszerű kommunikációs eszközökkel látta el az önkormányzat L Fekete Antal