Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. július / 7. szám
2002. július G asztronómia SZENIOR FESZTIVÁL 2002 „Mocsárba vergődő Szent hitem Kapaszkodj a fénybe Élni akarok” (Cila mama) KI MIT TUD? - 50 éven felülieknek! ÖN IS LEHET SZTÁR, ha jelentkezik a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban megrendezésre kerülő BUDAPESTI SZENIOR FESZTIVÁLRA. Nevezni lehet: hangszeres zene, ének, vers illetve prózamondás, színpadi játéktánc és egyéb (bűvészet, paródia, stb.) kategóriákban, egyéni és csoportos produkciókkal, melynek időtartama maximum 5 perc (kivétel a színpadi játék kategória). Nevezési határidő: 2002. szeptember 10. Terveink szerint október elején zajlanak majd az elődöntők, melynek legjobbjai vehetnek részt az október 19-20-án a DÖNTŐN, melyet ünnepélyes eredményhirdetéssel zárunk. Jelentkezési feltételek: a fesztiválra a Budapesten élő 50. életévüket betöltött nem hivatásos művészek jelentkezhetnek. Nevezési díj: szólistáknak 500,- Ft/produkció, csoportoknak 300,- Ft/io/produkció. Egy versenyző (illetve csoport) maximum két kategóriában indulhat. Jelentkezési lap igényelhető: a kerületek művelődési házaiban, a kerületek nyugdíjasklubjaiban, a KMO Művelődési Házban. A bemutatott műsorszámokat szakmai zsűri értékeli. A legszínvonalasabb produkciók előadói ajándékot kapnak, valamint résztvevői lehetnek a Szenior Gálának. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. KMO KISPESTI MUNKÁSOTTHON MŰVELŐDÉSI HÁZ, 1191 Budapest, Teleki u. 50. Telefon: 282-9826; 282-9736 Megközelíthető az 50-es villamossal a Kossuth térig, vagy a metró kőbányai-kispesti végállomásától gyalog. KÖZALAPÍTVÁNY „MUNKANÉLKÜLISÉG HELYETT VÁLLALKOZÁS” Iroda: 1091. Budapest, Üllői út 45. II. em. 226/a sz. Fax: 215-4650/128 mellék: 216-2744. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A „MUNKANÉLKÜLISÉG HELYETT VÁLLALKOZÁS” KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT ÍR KI a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok egyéni társas vállalkozásainak létrehozására, illetve fejlesztésére. Kizárólag azok a budapesti lakosok pályázhatnak, akik « vagy csökkent munkaképességűek, • vagy volt állami gondozottak, • vagy cigány származásúak. Egy-egy pályázó által maximálisan elnyerhető összeg: 200.000 Ft, mely vissza nem térítendő támogatás. PÁLYÁZNI CSAK PÁLYÁZATI ŰRLAPON LEHET, MELY A KÖZALAPÍTVÁNY IRODÁJÁBAN SZEREZHETŐ BE, FOLYÓ ÉV JÚNIUS 3- TÓL. Cím: 1091 Budapest, Üllői út 45. II. em. 226/a sz. Érdeklődni lehet: 215-4650/128 mellék, vagy 216-2744. Félfogadás: Hétfőtől - csütörtökig: 10.00-16.00 Pályázatbeadási határidő: 2002. július 15. A pályázatok elbírálásának határideje: 2002. szeptember 30. Budapest, 2002. 05. 27. Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelettel kérem, hogy a KÉT egyetemista diákegyesület által szervezett, non-profit Magyar Ifjúsági és Egyetemista Találkozóról szóló közleményt közzétenni szíveskedjék. Reméljük, hogy segítségükkel minél több fiatal tud eljutni erre a találkozóra. Indokaim a következők: A KÉT független non-profit civil szervezet (Fővárosi Bíróság 9. Pk 61814/1993/ I 5566 sorszám alatt bejegyzett adószám: 18055823-1-42) Idén augusztusban határontúli fiatalok részvételével ismét nemzetközi ifjúsági és egyetemistatalálkozó tartunk, non-profit alapon. Az ISM, és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával fedezzük a költségek jelentős részét. A határontúli magyar fiatalokat 50 %-os engedménnyel látjuk vendégül. Természetesen nem csak egyetemistákat, hanem általában huszonéveseket is. Seres Sándor, KÉT gazd-i. ügyvivő XVI. Magyar Ifjúsági és Egyetemista Találkozó Kisoroszi. Magyar Ifjúsági és Egyetemista Találkozót szervez a KÉT Keresztény Értelmiségi Társaság, az Ifjúsági és Diákegyesület. 10 napos sátorozás augusztus 2-től augusztus 11-ig. Bármikor be lehet kapcsolódni a találkozó rendezvényeibe és részidőre is elfogadnak jelentkezést.- Mi az a KÉT, és mivel foglalkozik?- A KET-ről tudni kell, hogy 1993-ban alakult független ifjúsági egyesület, arculatát, tevékenységét a tagjai határozzák meg, akik döntően katolikus egyetemisták. Ettől függetlenül a KET-en senki nem kérdezi meg, hogy melyik történelmi keresztény egyházhoz tartozik, de olyanokat is szívesen látunk egyesületünkben és rendezvényeinket, akik nem tartoznak egyházi közösségbe, csak egyszerűen jól akarják érezni magukat egy toleráns baráti környezetben. A KÉT közel 3000-fős tagsága különböző szakmai klubokban fejti ki tevékenységét. Legfontosabb és a legnépszerűbb rendezvényeik a hagyományőrző bálok és immár a XVI. nyári sátortábor.- Miben különbözi ez a tábor más ifjúsági táboroktól? - kérdeztük Seres Sándort, a tábor főszervezőjét és táborvezetőjét.- Magunknak szervezzük tagjaink igényének megfelelően. Ezt úgy érjük el, hogy a résztvevőkkel értékeljük a táborozást és egész évben gyűjtjük a javaslatokat tagjainktól, melyeket felhasználunk a szervezésben, a programok kialakításában. A határon túli magyar fiatalok meghívására minden évben nagy gondot fordítunk és kedvezményekkel is segítjük részvételüket. A napi háromszori étkezést saját konyhánkkal magas színvonalon oldjuk meg. A szokásosnál is jobb körülményeket tudunk biztosítani a tisztálkodáshoz, a labdarúgó sportház szolgáltatásaival. Legnagyobb különbség talán a résztvevők hozzáállásában, fegyelmezettségében van. Kisorosziban immár kilencedik éve táboroznak, de konfliktusunk még nem volt, sőt 1997-ben az árvíz idején a helyi önkormányzat felkérésére részt vettünk a védekezésben, töltöttük és szállítottuk a homokzsákokat a védekezéshez.- Ilyen programok minden táborban vannak, de mitől keresztény szellemiségű a találkozó?- Hagyományainknak megfelelően nyitó és záró szentmisét tartunk, misét mond dr. Pákozdi István egyetemi lelkész.- Kik és hol jelentkezhetnek a találkozóra, és mit kell vinni?-Tizennyolc évtől minden fiatal jelentkezését szívesen fogadjuk. 202. július 26-ig várjuk a jelentkezést postai csekk befizetése mellett, de aki később gondolja meg magát, a táborban is jelentkezhet. (tábor: 06-30-355-41-51) A hozzájárulás 12 000 Ft, részidőre: 1400 Ft/nap/fő. Jelentkezés és befizetés: 1085 Budapest, Mária u. 20. KET-iro- da: 18-21 h. minden csütörtökön. Postai csekken: KÉT Seres Sándor Bp. 1085. Mária u. 20. Címen. Információ: 00-36-1-276- 55-73. Tábor: 06-30-355-41-51. E-mail:ketellat@hcbc.hu, http://ket.hcbc.hu Sátort és étkezési felszerelést hozni kell, valamint hangszereket, sportszereket és rengeteg jókedvet is ajánlott hozni a találkozóra.- A részvételi díj nagyon kedvező, ez hogy lehetséges?- A KÉT minden évben rendez jótékonysági bált, és ebből a határon túli magyar fiatalokat támogatjuk. Pályázatok alapján támogatóink az Ifjúsági és Sportminisztérium, és mindazok akik a személyi adójuk 1%-át számunkra ajánlották fel. A lehetőség adott, minden érdeklődő fiatalt szeretettel várunk Kisorosziban. 24 Ferencváros