Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. július / 7. szám
2002. július F erencváros ban a Ferencvárosi Művelődési Központ vezetőjének és minden munkatársának. Mert bizony az sem mindegy, hogy amikor fáradtan megjövünk egy forgatásról, akkor a recepcióban valaki mindig szól hozzánk egy-két kedves szót, s ettől vidáman megy tovább a munka.- Kikből tevődik össze a 9S Tv stáb- ja?- Többségében régi munkatársaimból, akikkel jól megértjük egymást, ami nagyon fontos. Az utóbbi időben nagy siker volt számomra, hogy a Komlósi Oktatási Stúdió felkért, hogy növendékeit oktassam gyakorlatra. A tanítványok közül sokan itt maradtak velünk, a nézők már a képernyőn keresztül megismerhették őket.- A helyi médiára választások idején nehéz idők járnak. Miképpen sikerült átvészelni az országgyűlési választásokat, és hogyan készülnek az őszi önkormányzati választásokra?- A tavaszi választásokon sikerült megőrizni semlegességünket, a jelölteket egyenlő feltételekkel mutattuk be, mindkét választási napon élő adással jelentkeztünk. Az urnák zárása után már este 19.30-kor stúdiónkban gratulált Tirts Tamás dr. Kökény Mihálynak, s mindketten azt írták emlékkönyvünkbe, hogy köszönik a korrekt választási műsorokat. Az önkormányzati választásokon jóval több jelöltet kell majd bemutatnunk, azon leszünk, hogy mindenki megelégedésére tegyünk ennek eleget. így telt az első év, reméljük sokak megelégedésére. Elvem az, hogy műsorainkat a nézők szerkesztik, remélem így lesz ez a második évben is. Diákmédia Z. Mezei Erzsiké mindig kitalál valami jót. Most éppen május 24-én a kerület diákjait toborozta össze a Désibe a Diákmcdia- találkozóra. Ő csak irányított és meghívott bennünket, hogy mint a helyi televízió és újság képviselői jöjjünk el és beszéljünk a munkánkról. Igazi értő és érdeklődő tekintetek vártak bennünket és faggattak minket majdnem két órán keresztül. Természetesen a vörösmartys, kosztolányis, körösis, lengyeles diákok is sokat meséltek az iskolájukban folyó újságírói, rádiós munkájukról. Az együtt eltöltött délután mindannyiunk számára érdekes volt, hiszen a gyerekek megtudhatták, hogy mennyire fontos a helyi média szerepe, mivel egy kisebb terület mindennapi életébe enged bepillantást, ami az ottlakóknak sokkal fontosabb és személyesebb. Mi, a médiában dolgozók pedig értesülhettünk arról, hogy milyen értékes munka folyik a különböző iskolákban a média területén ill., hogy milyen problémákkal kell megküzdenie a diákoknak, hogy minél színvonalasabb munkát adhassanak ki a kezükből (nyomda, sokszorosítás, audioeszközök hiánya). Remélem, nem tűnik közhelynek, ha azt írom: jó lenne gyakrabban összejönni és tapasztalatot cserélni, hiszen így egymás munkáját is jobban segíthetjük. Egy biztos: a gyerekeket a délután végén egy későbbi időpontra meghívtuk a 9S televízió stúdiójába ill. a Ferencváros c. újság szerkesztőségébe. Ez már egy kialakuló kapcsolat első lépése. Szabó Julianna, 9S Tv szerkesztő-riporter A 9S Tv heti állandó műsorrendje Hétfő: 10.00-11.00 és 21.00-22.00 Az előző hét szerdai műsorának ismétlése. Kedd: 18.00-19.30 Kerületi Magazin (élő adás/. Szerda: 10.00- 11.20 Kerületi Magazin ismétlése 18.00-19.00 Heti váltásban: színház, opera, természetgyógyászati és képzőművészeti magazin. Csütörtök: 10.00-11.00 Szerdai műsor ismétlése 18.00-tól Szomszédolás /kerületi kábeltévék műsora/. Péntek: 10.00-tól Szomszédolás /kerületi kábeltévék műsora/, 21.00-22.00 Kerületi Magazin ismétlése. Vasárnap: 14.00-15.30, Kerületi Magazin ismétlése Műsorok július 1-31-ig Július 2. kedd 18.00 Kerületi Magazin: „Fogadóóra”. Dr. Gegesy Ferenc polgármester élőben válaszol a nézők kérdéseire, 19.00-19.30 „Kotta nélkül” műsorvezető: Dolly és Kékes Zoli. Július 3. szerda 18.00- 19.00 „9. Felvonás” Színházi Magazin, műsorvezető: Nagy Miklós. Július 9. kedd 18.00 1 éves a 9S Televízió, 19.00-19.30 „Kotta nélkül” műsorvezető: Makrai Pál, „Dalszínház” Operamagazin, műsorvezető: Clementis Tamás. Július 16. kedd 18.00 Kerületi Magazin, 19.00-19.30 „Kotta nélkül” műsorvezető: Várfi Sándor. Július 17. szerda 18.00 „Telitalálat” műsorvezető Igaly Diána. Július 23. kedd 18.00 Kerületi magazin, 19.00-19.30 „Kotta nélkül” műsorvezető Majsai Gábor. Július 24. szerda 18.0019.00 „Teletárlat” Képzőművészeti Magazin, műsorvezető: Hévízi Éva. Július 30. kedd 18.00 Összefoglaló a Plein Art-ról. Július 31. szerda 18.00-19.00 Farkasházy Tivadar kabaréja MŰSORAINK A KÜLÖNBÖZŐ KÁBELTÉVÉKEN Bakáts Parabolán /keddi műsor/ szerda 18 órakor, csütörtök 10 órakor /szerdai műsor/ csütörtök 18 órakor, hétfő 18 órakor A HC Invest /TER TV/ /keddi műsor/ szerda 18 óra, /szerdai műsor/ 18 óra A FŐNIX TV-n /szerdai műsor/ szombat 20 óra 22 Ferencváros