Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. május / 5. szám

2002. május F erencváros Plein-Art negyedszer Négy évvel ezelőtt dr. Gegesy Ferenc polgármester meghívta a kerületben műkö­dő galériák tulajdonosait, helyi művészeket, művészeti szakembereket, hogy meg­beszéljék, milyen kulturális együttműködés jöhetne létre közöttük. A beszélgetés után csakhamar megszervezték az első Plefn-Art kortárs művészi fesztivált. Az el­nevezés impresszionista festőktől származik, akik a ki a természetbe szlogen szel­lemében nevezték el stílusirányzatukat plein-air-nek, egyik legjelesebb francia képviselőjük Monet volt, Magyarországon a Bányai-festőiskola képviselői alkot­tak ebben a stílusban. Az idei fesztivál két fő szervezője H. Szilágyi Márta, az Eriin Galéria tulajdono­sa és Gőz László, a Budapesti Music Cen­ter Records (BMC) vezetője. Május 10. és 12. között gazdag program váija a rendezvény közönségét. A Ráday utca vendéglőiben képzőművészeti kiállí­tások, irodalmi rendezvények várják az ér­deklődőket. A Piccoló Színházban fellép a megalakulásának tizedik évfordulóját ün­neplő Playback Rögtönzések Színháza, akik a nézők által elmesélt történeteket ad­ják elő, a közönség bevonásával. A környék galériái kortárs képzőművé­szeti kiállításokat rendeznek. Megpróbál­nak új irányzatokat is bemutatni, például a komputertechnikát a képzőművészet­ben. Tisztelt Művészetkedvelő Látogatók! Köszöntőm Önöket a Plein-Art Kortárs Művészetek Fesztiválja idei rendezvényén. A főváros és a kerület kulturális és gasztronómiai élvezeteket kedvelő lakói már évek óta ismerősként járnak a Ráday utcába kikap­csolódni hétköznapokon éppúgy, ahogy külön­böző rendezvények, fesztiválok alkalmával is. Ezúttal a fesztivál keretein belül új helyszínek bevonásával, még több képzőművészeti alkotással, zenei programmal, színházi produk­cióval igyekszünk tartalmas tavaszi időtöltésre lehetőséget adni mindannyiuknak. Dr. Gegesy Ferenc, polgármester A FESZTIVÁL TÁMOGATÓI Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Soros Alapítvány Általános Értékforgalmi Bank Rt. Student Marketing és Promóciós Kft. Rekord Reklám Kft. Magyital Kft és az Escada virágszalon A FESZTIVÁL SZERVEZŐI Művészeti tanácsadó: Réz András Irodalmi tanácsadó: Orbán György PR tanácsadó: Temesi Sándor Rendező: Eriin Galéria, H. Szilágyi Márta 1092 Budapest, Ráday u. 49. Tel.:216-5280 Fax.: 217-6631 E-mail: Internet: www.erlin.hu Grafikus tervező: Riss Kft. Nyomda: Brizzo Kft Színpadtechnika: Live Stage Bt. 16.30 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, Köszöntői mond dr Gegesy Ferenc pol­gármester Közreműködik a Marschall Harsona Kvintett 1. Szabadtéri színpad, Ráday u. 8. KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSOK Péntek (Május 10.) 17.00 Bikácsi Daniella festőművész kiállítása Megnyitja: Takács Ferenc művészettörténész Közreműködik Fonyódi Fruzsina, oboa Hotel Ibis Centrum 1092 Budapest, Ráday u. 6. 18.00 EL Kazowsky festőművész kiállítása Megnyitja: Készmann József művészettörténész Közreműködik az Afro Magic Band Eriin Galéria 1092 Budapest, Ráday u. 49. Tel.:216-5280, Fax: 217-6631 Szombat (Május 11.) 10.00 Rézkarcolé Művészek Egyesülete, kiál­lítás Ferenc-Városház Galéria, Bakáts tér 14. Megnyitja: Gegesy Ferenc polgármester Közreműködik Botos Nóra, blokflőte 10.30 "Mobilitás” című jelmezperformance Közreműködik az Ort-lki gólyalábas együttes. A jelmezek a “Mobilitás” jeligére tervezettek. Szerzők a Bukaresti Iparművészeti Egyetem textil tanszék öltözéktervező hallgatói: Kristina Bota, Andra Lomanariu, Delia Nica, Olivia Rosca.Tanár Mihaela llinca, lector. Közreműködik a Délalföldi Szaxofon-együtt 11.00 Szabadtéri szobor-installáció tárlat, Megnyitja Réz András esztéta Kiállító művészek: Balás Eszter, Márkus Péter, Várnagy Ildikó, Péter Ágnes, Szabó Tamás, Taubert László, Zsemlye Ildikó, Yengibarian Mamikon Szabadtéri zászlótárlat, Megnyitja Kottra Györgyi művészettörténész, Kiállító művészek: Kecseti Gabriella, Cser Andor, Petii Katalin, Kozma Vera, Göbölyös Márta, A fő események két színpadon játszód­nak, az egyik a Ráday utca 8. számú ház­nál, a másik a 47.-nél lesz. A két színpad között az utca galériái és kávéházai adnak otthont a rendezvényeknek. Szabadtéri szobortárlat és textilkiállítás várja az ér­deklődőket az utcán. Az utcai rendezvények ingyenesen te­kinthetők meg, a színházi előadás belépő­díjas lesz, csakúgy, mint a közraktárak te­rületén, a hatalmas sátorban bonyolódó jazz-fesztivál. Mintegy húszezer látogatót várnak a rendezvénysorozatra a szervezők, bár ez az időjárástól is függ - tájékoztatta lapun­kat H. Szilágyi Márta.-er. Katona Szabó Erzsébet, Czeglédi Júlia, Kis- Kéry Csilla, Fogéi Márta, Vető Márta, Kneisz Eszter, Nyíredi Judit, Golarits Erzsébet, Polgár Csaba, Mészáros Erzsébet, Ruttka Andrea, Bonin Katalin, Sziráki Katalin 12.00 Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítás Gershwin terem, Török Pál u. 3. Kiállító művészek: Bátai Sándor, Bohár András, Haász Ágnes, Hernádi Paula, Kováts Borbála, Ország László, Pál Csaba, Sándor Edit, Sós Evelin, Stark István, Szlaukó László, Vass Tibor, Wróbel Péter Meghívott művészek: Losonczky István, Lux Antal, Regős Imre, Harangozó Ferenc Megnyitja: Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író Közreműködik Sőrés Zsolt. 13.00 Márkus Péter szobrászművész kiállítása Megnyitja: Nagy András grafikusművész Közreműködik Tószegi Bernáth szaxofon And Studio művészeti vezetője Mojito Café, Ráday u. 5. 14.00 Kéri László festőművész kiállítása Megnyitja: Réz András esztéta Közreműködik Gas Judy, szaxofon Paris-Texas Kávéház, Ráday u. 22. 15.00 Gerle Margit keramikusművész kiállítása Megnyitja: Szeifert Judit művészettörténész Közreműködik Botos Nóra blokflőte Student Galéria, Ráday u. 31/B 16.00 Für Emil képzőművész kiállítása Megnyitja: Nagy T. Katalin művészettörténész Közreműködik: Weszely Ernő, harmonika Cafe Sentimento Ráday u. 40. 17.00 Balás Eszter szobrászművész kiállítása Megnyitja: Antal István, művészeti író Közreműködik: Bebők Barbara brácsa Anda műterem, Ráday u. 8. 18.00 Szőcs Géza grafikusművész kiállítása Megnyitja: Kocsis Nagy Noémi művészettörténész Közreműködik: Marschall Norbert szaxofon Galéria IX., Ráday u. 27. Vasárnap (Május 12.) 1.0.00 Art 9 Egyesület Kiállítása Önkormányzat Épülete, Tanácsterem, Megnyitja Pál Tibor alpolgármester Közreműködik a Ferencvárosi Bacchus Kamarakórus 1092 Budapest, Bakáts tér 14. 11.00 Tánczos Krisztina festőművész kiállítása Megnyitja: Feledy Balázs művészettörténész Közreműködik Tószegi Bernáth, szaxofon Soul Café, Ráday u. 11-13. 12.00 Bodor Anikó grafikusművész kiállítása Megnyitja: Lóska Lajos művészettörténész Közreműködik Tószegi Bernáth szaxofon Ferencváros

Next

/
Thumbnails
Contents