Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. október / 10. szám
Háttér egy szobor. Nos, ez nem így van. Az alábbiakban a róla alkotott (mozgó) kép árnyalásával kísérletezünk. Avval, hogy Nagy nem kért kegyelmet, örökre hitelessé vált, akkor is, ha útját nehezen érthető szavak, tévedések, megingások is kisérték. Mert voltak megingások. Több is. November elején „élete legsúlyosabb politikai engedményét” (Rainer) készül megtenni, melyben antedatálva lemondana miniszter- elnöki posztjáról. A jugoszláv követségen jelen lévő elvbarátai beszélik le e lépés megtételéről, mely az új kormány elismerését jelentette volna. Mint ismeretes, Nagy Imre 1956. november 24-től 1957. április 14-ig Romániában, a Snagovi-tó mellett tartózkodik, kényszerszáműzetésben. „A helyzetünk világos. Deportálás, fegyveres őrizet és állambiztonsági szervek felügyelete mellett, izolálva a külvilágtól, elszigetelve egymástól, rendkívül hiányos politikai tájékoztatás mellett (rádió nélkül, pár újság) - ltja ott készült feljegyzéseiben. Snagovban látogatja meg 1957. január 25-én Kállai Gyula, a leszámolás harsány híve. A Securitate által lehallgatott beszélgetésük tanúsága szerint Kállai a két legsúlyosabb vétséget: a Varsói Szerződésből való kilépést és az ország semlegességének deklarálását veti Nagy Imre szemére. (Azért a legsúlyosabbak, mert autonómiát és alternatívát jelentettek, ami szögesen ellentétes a birodalmi logikával.) Nagy ekkor bizonytalankodik. „Kállai: - Ki kérte a VSZ felbontását és számos más problémát? Ki határozta el az ország függetlenségét? Maga mit tett, aláírta a határozatot? Nagy: - Nem, nem. Nem gondoltunk ennek a szerződésnek a teljes felbontására, el akartuk kezdeni pillanatnyilag... Elemezni kell, hogy több ország között ez a szerződés... Jobb, hogyha a peren elemezzük. Kállai: - Következésképpen forradalom volt? Nagy: - Nem mondhatom másként, mint hogy forradalom volt. De ami történt, nem nevezhetem másként, mint ellenforradalom fasiszta elemekkel, ezt mondhatom, de ugyanakkor forradalom volt. Amit Európában mondanak, hogy a magyarországi események a kapitalizmus visszaállításához vezettek volna, ezt én nem látom, ez nem történt volna így. Nem, nem történt volna igy. És lettek volna erőink, amelyekkel ezt a dolgot... Nekünk sikerült volna helyreállítani a helyzetet a saját erőinkből. November 3-án és 4-én a helyzet egyre jobban világossá vált. A szovjet csapatok beavatkozása nem jött jól, mivel a különböző bandák, mint amilyen a Dudás bandája volt, már kezdtek széthullani, és meggyőződésem, hogy nekünk sikerült volna úrrá lennünk a helyzeten... Előfordulhat, hogy az általam vezetett csoport olyan dolgokat is elkövetett, amelyeket nem kellett volna, politikai szempontból. Nem helyénvaló dolgokat. De miért nem mondta senki, hogy hibákat követtünk el? Ha jött volna valaki, és azt mondta volna, hogy így és igy tégy, én úgy tettem volna.” Különös szavak. Az alattvaló, a funkcionárius szavai. Olyan emberé, aki nem autonóm módon dönt. A felsőbbség Nagy Imre esetében a párt. A politikai szocializációját a szektás, marakodó honi mozgalomban és a sztálini Szovjetunió legsötétebb éveiben elszenvedő Nagy Imre autonómiáját átruházta a pártra. Par excellence vallásos volt, hívő, aki képtelen átlépni a pártszerűség korlátáit. Ezt a személyiségtípust - jegyzi meg Rainer egyik korábbi tanulmányában -, amelynek számára a szervezethez tartozás mindent felülíró, önmagáért való érték volt, a totalitárius rendszerek termelték ki legtökéletesebb formában. A funkcionárius számára az autonóm döntés csak a tökéletes jóhoz, a párthoz viszonyítva kap értelmet. Bírálata a gyakorlatra vonatkozik, az eszmét sohasem káromolja, legfeljebb annak földi helytartóit. A gyakorlat rossz, az elmélet jó, a sztálinista politika antimarxis- ta, nem egyenlő a szocializmussal, létezik a marxizmus-leninizmusnak igaz útja is, amelyről letért Sztálin és az ő nyomán Rákosi. A hiba kijavítható. Van hová visszatérni. Létezik az idea, jó Szovjetunió, földi paradicsom. A Szovjetunió minéműségét ezzel szemben tisztán látja. A szovjet hatalmi politika, a „sztálinista kalandorpolitika” lényege az érdekszféra feltétlen biztosítása, az orosz nagyhatalmi sovinizmus - írja feljegyzéseiben. A VSZ „Szocialista Szent Szövetség”, a szovjet nagyhatalmi törekvések eszköze, nem más, mint a katonai diktatúra ráerő- szakolása a részt vevő országokra. Sőt, a Szovjetunió „csaló, álnok és bűnös terrorrendszer”. Mégis, mivel vallásos, nem jut(hat) el annak kimondásáig, hogy a világ alternatív szerkezetét tagadó, a politika plurális természetét bűnként tételező eszme úttévesz- tés, a forradalom leverésének eredendő oka. A SZABADSÁG VILÁGA Ez a kettőség jelenik meg a kódrendszerben, amelyben Nagy gondolkodik. Az általa használt nyelv zavaró ellentmondása, hogy a sztálinista frazeológia köntösében támadja a sztálinizmust, dogmatikus és skolasztikus nyelven a dogmatikus és skolasztikus eszmét. E homályos beszédmódot (klikk, harc, kalandorpolitika, csatlós, elhajlás, reakció szekértolója) Nagy Imre snagovi magányában sem veti le. Milyen is ez a nyelv? A jelentések önkényesek, jó és rossz harcát leegyszerűsítve ábrázolja, jellemző a személytelen, bürokratikus beszédmód, amelyben mindig a magasabb szándék szólal meg, az egység jegyében. A beszéd nem a tárgyáról szól. A beszélő hatalmáról, annak jellegéről és mértékéről. A politikai kommunikációt mérhetetlen gondosság jellemzi. Nem szabad hibázni, mert ez az abszurd politikai térben életveszélyes következményekkel jár. Nagy Imre még október 23-i, Parlament előtti szózatát is papírról olvassa fel. A nyolcvanas évek második felétől megváltoznak a szavak. A jelentésváltás megelőzi a rendszerváltást, amelynek Nagy Imre újratemetése a szimbolikus nyitánya. És ha sikerült átvergődni a szabadság világába, ez a tétova, cvikkeres funkcionárius- forradalmárnak, Nagy Imrének (is) köszönhető, aki megingásai és szemléleti korlátái, alkata és meggyőződése ellenére képes volt vállalni a cselekvést. Reformizmusa ellenére a forradalmat. Az ellentmondást, amely a funkcionárius és a forradalmár között feszült, Nagy Imre a cselekvésben és mártíromságában oldotta fel. Mit jelent Önnek 1848 és 1956 emléke? Deák Judit, gyógypedagógus, hat gyermek édesanyja- '48-ban a szabad élet és gondolkodás vágya volt a nemzet célja, u- gyanúgy, mint '56- ban. Ezeknek az ünnepeknek ma is üzenete van számunkra. A konfliktusokat nem fegyverrel kell megoldani, mert ma már olyan hatalmas erő van a hadseregek kezében, ami csak pusztulást és szenvedést okozna. Szerintem csak a szelíd igazságra törekvéssel lehet békét teremteni. A két ünnep közül '56 áll közelebb hozzám. Ványai Gábor, személy- és vagyonőr- A két szabadságharc közül az 1848-as áll közelebb hozzám. Az 1956-os események emlékét sajnos már beszennyezte a politika. Karácsonyi Kata, vállalkozó- Nagyapámat 1948-ban bebörtönözték, ahonnan '56-ban szabadult, majd Kanadán át Amerikába emigrált, ezért szomorúság tölt el az '56-os forradalom ünneplésekor. Mindkét forradalom végkifejlete tragikus volt, ám ami mindkettőben megfog, az az, hogy az akkori emberek azonosulni tudtak egy eszmével, és egyformán éreztek. Mindkét forradalom emlékét ünneplem, de vegyes érzelmekkel. Diósi Magdolna, postai alkalmazott- Őseink 1848-as szabadságharcának sok minden köszönhető. '56 egy jobb időszak kezdetét jelentette. Mindkét ünnep sokat számit nekem és meg is ünneplem azokat. '48 közelebb áll hozzám, mert magyarabb- nak érzem, mégpedig azért, mert '56 emlékét besározta a politika. Ferencváros 13 2001. október
