Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. április / 4. szám
Helytörténet i Irodalmi emlékeink, emlékhelyeink nyomába eredhettek az érdeklődők Tatján Tamás irodalomtörténész kalauzolásával március I6-án, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kávéházában. A hely szelleme rendezvénysorozat közreműködője Kaszás Gergő színművész volt. Az ő tolmácsolásában hallhattunk részleteket a kerületben élő és alkotó írók, költők műveiből, amelyeket Tarján Tamás válogatott. Az irodalomtörténész maga is őslakos, bevallottan elfogult a kerülettel szemben, de értő kézzel tallózott a legendák tárházában, s nem utolsó sorban színes, szórakoztató válogatással lepte meg a hallgatóságot. Köztudott, hogy a ferencvárosi Gát utcában született József Attila, az viszont már kevésbé, hogy kerületi lakos volt Darvas Szilárd, aki előszeretettel parodizálta kortársait, s a színes forgácsokból - ezúttal színészekről/színészeknek belső használatO ra írott aforizmákból - kaphattunk ízelítőt. Arra is megkaptuk a választ Tarjántól, miért költöztek annyit íróink, költőink, akik jószerivel végiglakták a kerületet; sokszor csak egyik házból a másikba hur- colkodtak hajóbőröndben elférő ingóságaA HELY SZELLEME ikkal. Tersánszky Józsi Jenőt idézve íme a magyarázat: A költözködés kiváló ok arra, hogy az ember hátrahagyja a házbért... Ami azt illeti, a Nyugat, a legendás folyóirat is költözött eleget. Intézmény volt, már a maga korában is, akárcsak az Operaház, ám míg az Opera száz évre visszamenőleg mindig ugyanott állt, ez nem mondható el a Nyugatról. Hogy van-e összefüggés a sok költözés és a bérleti díj között, azt most ne firtassuk, örüljünk a ténynek, hogy a Lónyay utca 18/b-ben is buzgólko- dott a redakció, ha nem is sokáig. A Lónyay utcában tanított 1929-33 kö-. zött Aprily Lajos, akire - március lévén - egy kedves, májusi verssel emlékezett Tarján, Kaszás Gergő pedig részletet olvasott fel Móricz Zsigmondi Az asszony beleszól c. regényéből, amely nem csupán azért érdekes, mert megtudhatjuk, miként nyúljuk le hajnalonként, amúgy pestiesen, más előfizetett újságját, hanem az idézett részből kiderül, miként festettek akkoriban az úgynevezett polgári lakások a Ferencvárosban. Latinovits Zoltán (1931-1976) 70 éves lenne a magyar színjátszás egyik legkiemelkedőbb személyisége, Latinovits Zoltán. Annak, hogy alakját most felidézzük, egy másik, szomorú aktualitását az adja, hogy 25 éve, 1976. június 4-én hunyt el Balatonszemesen. A József Attila-évforduló kapcsán talán azért is érdemes vele egy kicsit részletesebben foglalkozni, mert a költő verseinek egyik legavatottabb tolmácsolója volt. A televíziós műsorszerkesztés jóvoltából szinte hetente láthatjuk egyik vagy másik filmjét, így igazából nem kell attól tartani, >ogy emléke feledésbe merül. De vajon mit tudunk az életéről? Élete utolsó alakítása a Fővárosi Operettszínházban várt rá, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című musicalban. Hatalmas siker aratott, de a szerep követelményei, a tánc, az ének, a próza rendkívüli módon igénybe vették szervezetét. Előtte a Veszprémi Petőfi Színháznál dolgozott, ahol megvalósíthatta régi tervét, és két darabot is - Németh László Győzelem és Gorkij Kispolgárok - maga rendezhetett. Mindkettő zajos visszhangot váltott ki, és a hatalmas siker a kis vidéki színházat egyből az érdeklődés középpontjába állította. A Vígszínházban eltöltött évei nem jelentették pályafutásának csúcsát. Amikor 1969- ben másodszor is odaszerződött, a színház csupa nagyvonalú szerepekkel látta el. Ekkor alakította például IV. Henriket és Ványa bácsit. Első vígszínházi szerződése (1962- 1966) jelentette számára a nagy álom beteljesülését, az igazi bemutatkozást a főváros közönsége előtt. Ebben az időszakban nagyon sok elismerés érte, a kritikusok valósággal elkényeztették. Az eredmény: 1966- ban Jászai Mari-díjat vehetett át. A két vígszínházi tagság között, 1966-tól 1968-ig a Tháliában dolgozott Kazimir Károly irányítása alatt. Itt játszotta el legendás szerepeit, Cippolát a Mario és a varázslóban és az Őrnagyot Örkény István Tóték című drámájában. Az utóbbi filmváltozatában (Isten hozta, őrnagy úr!) is ő alakította ezt a szerepet. Latinovits színészi pályájának kezdetét Debrecen jelentette. Egy miskolci kirándulás (1959-61) kivételével 1956-tól 1962-ig a Csokonai Színház tagja volt. Itt kellett végigjárnia a szamárlétrát, és megtanulnia a mesterség alapvető fogásait. Sokak szerint az itt eltöltött évek teljes mértékben pótolták a főiskolát, művészi teljesítményei pedig az idősebb színészek között is rangos helyet biztosítottak számára. A későbbiekben ő is mindig nosztalgiával idézte vissza Debrecent: „A Debreceni Csokonai Színház volt az utolsó hely, ahol színházi közösségben éltünk... Innen indultam, és amit itt tanultam, a legjobb iskola volt. ” Színészkollégái közül sokan nem értették, hogy építészmérnöki diplomával miért akart szinész lenni, és a biztos megélhetést feladva olyan pályára lépni, mely egyáltalán nem kecsegtetett a siker reményével. Latinovits elhárította a kérdéseket, és amennyire csak tehette, önmagába gubózott. Ebben az időszakban csak remélhette, hogy a reá váró feladatok, a művészi bizonyítás majd őt fogják igazolni. Ilyenkor talán az is eszébe jutott, hogy 1948-ban a budapesti Szent Imre Gimnázium önképzőkört előadása után a nézőtéren helyet foglaló Bajor Gizi felkereste őt, és ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: "Tanuljon tovább, nagy szinész lehet magából." Édesanyjához Gundel Katalinhoz és nevelőapjához Frenreisz Istvánhoz mindig gyengéd szálak fűzték. Érzelmeit leginkább azokkal a József Attila-versekkel fejezte ki, melyben a lírai személyiség fő meghatározója a gyermek volt. Kedvenc versei közé tartozott a Mama, a Kései sirató, vagy a Gyermekké tettél, de gyermekivé vált nála a Nagyon fáj és a Karóval jöttél is. A József Szó esett Szabó Lőrincről is, aki nősülése után rövid ideig itt lakott. Ez a „medvetestű, lomha fiú, aki utálta a tornát”, valóságos ódába torkolló verssel emlékezett meg egy ferencvárosi meccsről, amelyet egy sógor csapat ellen vívott a klub, s a magyar csatársor a Ströck, Holczhauer, Hinzer névre hallgatott... Az irodalmi szemelvények sora Simonfi András író rövid, ám rendkívül szellemes novellájával zárult. A ,, Várunk rám ’’ üdítő humora már a hozzánk közel álló századvégé. A meghívottak nem titkolták, szép számmal akadnak személyes emlékeik; Kaszás Gergőnek a Bakáts térről, ahol rendre megjelent a Ferenc téri rivális banda, s az összecsapások nem mindig a zenei tagozatosok javára végződtek, Tarján Tamás pedig a Ráday utca titkokkal teli világát festette meg, amelynek meghatározó alakja volt a szomszéd házban lakó, különös figura: a színészóriás Kálmán György. A rendezvénysorozat folytatódik, április 20-án Tverdota György irodalomtörténésszel beszélget Valachi Anna- újságíró József Attiláról.-gAttila-életművet meghatározó lírai személyiség nem a meglett emberrel, hanem inkább a gyermekkel azonosult. Latinovits Zoltán emlékét a kerületben ma egy tábla őrzi, mely egykori lakóhelyének, a Mester utca 1-nek homlokzatán olvasható. Talán kevesen tudják, hogy a család a bombatalálatot kapott Ferenc körút 1-ből költözött ide 1945 márciusában. Egy másik érdekes helytörténeti adat az is, hogy Latinovits 1950-től egy rövid ideig a MA VÁG Boráros téri Hídépítés-kirendeltségénél dolgozott hídépítő segédmunkásként, és innen vették fel a szemközti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára. Nem kétséges, hogy építészként is igen jelentős eredményeket ért volna el, de a nagyközönség szerencséjére nevét nem épületek, hanem csodálatosan megformált szerepek őrzik.
