Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2001. február / 2. szám

24 Spoil Hihetnénk, a Ferencvárost már nem érheti több baj, vád és gyanú, ám tévedtünk, a zöldek körüli anomáliáknak egyszerűen nincs vége: ezúttal a legfőbb ügyész rendelt el vizsgálatot a Ferencvárosnál... Polt Péter azután utasította a Fővárosi Főügyészséget a vizsgálat megindítására, hogy Keller László szocialista képviselő levélben kérte fel az Agrárinnovációs Közhasznú Társaság pénzügyeivel kapcsolatos vizsgálódásra. Mint arról már korábban több napilap is beszámolt, a Torgyán József párt- és klubel­nök fennhatósága alá tartozó KHT 40 millió forintot utalt át egy meg sem rendezett esemény anyagi ellentételezéseként. Azt, hogy vajon jogtalanul tette vagy sem, a vizs­gálat hivatott kideríteni. Keller László ugyanakkor levelet juttatott el a miniszterelnöknek is, kérvén, a kor­mányfő kezdeményezze a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál, hogy a szervezet ellenőrizze az Agrárinnnovációs Kht. közpénz-felhasználásait. A Ferencváros elnöke, dr. Torgyán József lapzártáig az ügyben nem nyilatkozott. Sportköri helyettese, Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára ugyancsak kommentár nélkül hagyta az indítandó ügyészségi vizsgálat hírét. Szeiler nem fellebbez a 3.5 milliós büntetés miatt Néhány kósza, nem ellenőrzött hírt leszámítva továbbra sincs előrelépés az átadólistára tett labdarúgók, vagyis Nagy Norbert, Kriston Attila és Csoknay Norbert ügyében. Noha még Szeiler József ügyvezető igazgató is értesült arról, hogy Nagyot Svájcba, Kristont Izraelbe, Csoknayt pedig Kínába invitálják, ám hivatalos megkeresés egyik futballista esetében sem érkezett az Üllői útra. Jóllehet, mostanság kiváltképp fontos lenne, hogy bevételhez jusson a klub, hiszen az alapszakasz végén több lab­darúgót is arra hivatkozva csábítottak a Fradiba, hogy az eladott játékosok árából fizetik majd vissza a Demján Sándor vezette Hivatásos Labdarúgó Alszövetség (HLASZ) reorganizációs keretéből hitelként felvett (és az új játékosokra fordí­tott) 50 milliós hitelt. Csakhogy egyelőre egyiküket sem sikerült elpasszolni. Ráadásul teljesen felesleges kiadásai is voltak a Fradinak. A napokban ugyanis a korábbi szurkolói rendbontások miatt három és fél millió forintot kellett átutalnia a Ferencvárosnak a HLASZ számlájára. A fegyelmi bizottság az októberben lejátszott Újpest elleni kupameccsen történtek miatt másfél milliós büntetést rótt ki a Fradira. Ráadásul a Dunaferr elleni hazai bajnokin is volt botrány (a vendég kispad tetejét verték a feldühödött drukkerek), ami két­millió forintjába került a szakosztálynak. S ezzel még nincs vége a büntetéseknek, egymilliót kell fizetnie a Fradinak amiatt, hogy az őszi szezon zárómérkőzésén (ame­lyet szintén az Újpest ellen játszott a csap­at) a zöld-fehér szurkolók betörték az egyik kaput a Megyeri úton. Ámbátor Szeiler József szerint a kaput rosszul zárták be, és ezért fordulhatott elő, hogy a mérkőzés közben ki lehetett nyitni... „A fellebbezés százharmincezer forintba kerül - mondta Szeiler József -, és mivel nem látunk esélyt arra, hogy a fegyelmi bizottság megváltoztassa korábbi határoza­tát, úgy gondoljuk, ez csak újabb felesleges pénzkidobás lenne. Vagyis elfogadjuk a büntetést.” Szuperpóló a Szuperkupán Újra veretes pólósikert ünnepelt a Ferencváros, hiszen a Szőnyi úti FILA Szuperkupán nagyszerű mérkőzésen felülmúlta a BVSC gárdáját. A két és félezres közönség már a meccs előtt is ünnepelt, hiszen kihirdették az újságírók szavazatai alapján összeállított évszázad csapatát. Ebben pedig több korábbi ffadista is szerepelt. Sőt: a Szuperkupában az Évszázad csapatának titulált csapat egyik oszlopos tagja is vízbe szállt, mégpedig a Ferencváros színeiben. Kosz Zoltánról van szó, aki a zöldeknek pillanatnyilag legjobb­ja. A derbi érdekessége a presztízsen túl abban rejlett, hogy mindkét fél vízbe küld­hette egykori (azóta külföldön légióskodó) játékosait. A remek hangulatú meccsen végül a Fradi zárt jobban, s egy góllal 10-9- re verte riválisát. Azaz Vad Lajos csapata a bajnokság után a Szuperkupát is besöpörte. Az évszázad vízilabdacsapata: Benedek Tibor, Csapó Gábor, Dömötör Zoltán, Faragó Tamás, Felkai László, Horkai György, Kárpáti György, Kásás Tamás, Kosz Zoltán, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, Szívós István. Szövetségi kapitány: Gyarmati Dezső. Jeges sportnap Febrifár 25-én, vasárnap a Városligeti Műjégpályán 9-14.00 óráig. Versenyek, játékok, bárki részt vehet. Belépés díjtalan! Futóhomok, futó Fradi Labdarúgás: Lapzárta magasságában Tunéziában edzőtáborozik a Csank János vezette csapat. Az NB I-ben ősszel az élen záró alakulat kinti barátságos meccsei között alapozással, erőnléti edzésekkel múlatja idejét. Öcsi a Real Madrid legjobbja Labdarúgás: A Real Madrid internetes oldalán a királyi gárda szurkolói az együttes valaha volt legjobbjaira szavazhatnak. Számunkra örömteli, hogy a legtöbben Puskás Ferencre voksoltak. Az Aranycsapat kapitányát egykori ját­szótársa, Di Stéfano, illetve a Real mai csillaga, Raúl követi a sorban. Mellesleg Raúl, Kopa és Butragueno összesen kapott annyi szavazatot, mint Öcsi bácsi... Ronaldo újra edzésben Labdarúgás: Ronaldo, az Intemazionale brazil légiósa, a nemrégiben még a világ legjobbjának tartott focistája nyolc hóna­pos kihagyás után ismét elkezdte az edzéseket. A brazil klasszis térdét tavaly november 30-án műtötték meg először. Négy hónapi kényszerpihenő után április 12-én, Rómában, a Lazio elleni Olasz Kupa-döntő első mérkőzésén tért vissza csapatába, ám hat perc után újT megsérült, és ismételten meg kellei műteni. Élen álló lányok Kézilabda: A Bajnokok Ligájában érdekelt Herz-FTC hölgykoszorúja rosszul rajtolt a BL-ben, mert meglepetésre Valenciában két góllal alulmaradt a gyengébbnek tar­tott spanyol együttes ellen. A második for­dulóban azonban javítottak Németh András tanítványai, hiszen a Népligetben 33-23-ra győztek a Bäkkelagets Oslo ellen, s két kör után átvették a csoportban a vezetést. CIVIL PINGPONG Úgy gondolom, hogy nem véletlenül szerepeltek a magyar sportolók sikeresen a sydney-i olimpián. Ugyancsak fontos, hogy az élsport nem lehet meg a szabadidősport nélkül, hiszen innen kerülnek ki azok a kiváló sportolók, akik hazánk sport­sikereit öregbítik. Ferencvárosban ezt a tényt is figyelembe véve rendkívül nagy gondot fordítanak pl. az asztaliteniszben a szabadidő sport támo­gatására. Legnagyobb segítséget Majtényi Anikó szakfőtanácsos asszonytól tapasztalja a Ferencvárosi Asztalitenisz Szakbizottság. Mivel az értékelések idejét éljük az év végén, mondhatom, hogy az átalakult és megújult szakbizottságon belül elnök és a verseny- bíróság szívvel-lélekkel támogatja és segíti a szabadidősportot. 2000-ben 20 versenyt rendeztek, melyen 373 férfi és 42 női ver­senyző vett részt fiataloktól kezdve a seniorokig bezárólag. Mint játékvezető azt tapasztaltam, hogy a versenyen részt vevők, úgy a fiatalok, mint az idősebbek, testük karbantartása céljából zömében derűsen és vidáman szórakoznak a rendkívül nyugodt légkörben lebonyolított versenyeken. Példát mutatnak abból, hogy szabadidőben is egymást megbe­csülve lehet sportszerűen küzdeni nem ellenségnek, hanem ellen­félnek tekinteni a játszótársakat. >-

Next

/
Thumbnails
Contents