Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2001. február / 2. szám

Életmód, rejtvény i 9 Parázs vita alakult ki azon a lakossági fóru­mon, amelyet a UPC Magyarország Kft. ren­dezett január 17-én a Köztelek u. 8. sz. alatti Zeneiskolában. A UPC részéről többek közt jelen volt Szalay Dorottya vezérigazgató­helyettes, Németh Csaba regionális igazgató, dr. Pintér Andrea jogi igazgató, valamint a kábeltelevíziózásért és a területi értékesítésért felelős szakemberek, míg a gyűlés többi résztvevője a Belső-Ferencvárosi televíziós kábelhálózat, a mintegy 4600 előfizetőt magáé­nak tudható Bakáts Parabola Társulás (továb­biakban Társulás) képviselője volt. A téma az a szerződés volt, amely a UPC és a Bakáts Parabola Bt. (továbbiakban Bt.) között köt­tetett tavaly novemberben, s amelyben a Bt. eladta a hálózatot és annak üzemeltetési jogát a UPC-nek. A képviselők egyöntetű véleménye szerint a fejük fölött döntöttek a hálózatról, hisz a Bt. csak meg volt bízva a hálózat kezelésével, annak tulaj­donjogával nem rendelkezett. Az 1989-ben alakult Társulás Alapító Okirata szerint a tagok befizeté­seiből épült hálózat a tagok közös tulajdona. 11-es pontja szerint a létesítményt a tagok annak működésre alkalmas voltáig fenn kívánják tartani és az ehhez szükséges fenntartási és karbantartási költségek fizetését lakásonként vállalják. Az Okiratban szerepel az is, hogy a Társulás legfőbb szerve a Közgyűlés, amelynek jogában áll dönteni az újabb beruházásokról, továbbá a Társulás esetleges megszűnéséről is. Információink szerint a fent említett adásvétel folyamán senki sem ker­este fel őket, senki sem kérte ki véleményüket, így nem is dönthettek semmiben. Szalay Dorottya (UPC) a fórumon elmondta, hogy a cég tárgyalásokat folytatott Tumai Istvánnal és Tumai Istvánnéval, a Bt. tulajdono­saival és megvásárolták tőlük a hálózatot, továbbá A fejük felett döntöttek? annak üzemeltetési jogát. A jelenlévőknek elmondta azt is, hogy az eladók azt nyilatkozták: a hálózat kizárólagos tulajdonukban van. Hangsúlyozta, hogy teljes mértékben jóhiszeműen jártak el és így kívánnak eljárni a jövőben is. Dr. Pintér Andrea megerősítette Szalay Dorottya állításait, valamint tájékoztatott arról is, hogy az üzemeltetői jog megvásárlása annyit jelent : a UPC folytathatja az üzemeltetést, ha a lakókkal megköti a szerződést.- Minket is meglepetésszerűen ért, amikor 2000 decemberének második felében az ügyfél- szolgálatunkhoz érkező telefonokból és szemé­lyes megkeresésekből kiderült, hogy a rendszer­nek nem a Bt., hanem a Társulás a tulajdonosa - mondta. - Felszólítottuk az eladókat arra, hogy szíveskedjenek igazolni a rendszer tulajdon­jogához való jogosultságukat. A Bt.-től kapott dokumentumok feldolgozása jelenleg folyamat­ban van - állította. Arra kérte a megjelenteket, hogy jelöljenek ki egy személyt, aki minden olyan dokumentumot, ami igazolja azt, hogy a tulajdon­jog kit is illet meg valójában, juttasson el a UPC- hez, s azokat szakértői vizsgálatoknak vernék alá. így tiszta és reális képet kapnának arról, hogy valójában milyen tulajdont üzemeltetnek. Az álláspontok különbözőek voltak. Akadt, aki azt hangoztatta, hogy nem kér a UPC szolgáltatá­saiból, volt, aki versenytárgyalás kiírását szorgal­mazta a UPC, valamint más szolgáltatók bevonásával, ám akadt hozzászóló, aki bizalmat szavazott a UPC-nek és elfogadta volna a kialakult állapotot. Minden javaslatnak egyaránt akadt támogatója és ellenezője is. Ám egyetértet­tek abban: azt senki sem akarja, hogy ne legyen adás. így hát mrgbíztak három képviselőt (Bézsenyiné Traub Ildikó, Fogéi György és Szőke Zoltán), hogy térképezzék fel az ügy jogi hátterét, a műszaki lehetőségeket és a még szóba jöhető lehetséges üzemeltetői kört, hiszen nem mindegy, mennyiért is nézik az emberek a televíziót. Megtudtuk, hogy a Társulás Közgyűlése várhatóan 2001 február végén összeül, megválasztja új képviselőit, hogy a továbbiakban azok tárgyalhassanak a Társulást érintő ügyekben. A fórum résztvevői ígéretet kaptak Németh Csaba regionális igazgatótól arra, hogy addig, amíg ez meg nem történik az adás folyamatos lesz még azoknál az előfizetőknél is, akik az esetleges vál­tozásokig nem fizetik be a UPC csekkjeit. Dr. Pintér Andrea jogi igazgató véleménye szerint azoknak az előfizetőknek, akik igénybe veszik szolgáltatásukat, fizetniük kell. A szóban forgó ügy tisztázásáig viszont megígérte, hogy áraik semmiképp sem változnak. somfai Januári rejtvényünk megfejtése: „Iparművészeti” A három nyertes: Bállá Olga, Csiszér Ágnes, Hegedűs Anita. Az utalványt kipostázzuk.

Next

/
Thumbnails
Contents