Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. november / 11. szám
2001. november H elytörténet Folytatás a 19. oldalról A kiállításon többek között látható a Kálvin téri és Bakáts téri templom, a Közvágóhíd, a Közgazdaságtudományi Egyetem, a volt Mária Terézia laktanya, valamint a Gizella gőzmalom épületéről készült ábrázolás, de a tárlaton olyan, mára már eltűnt létesítmények is helyet kaptak, mint például az Elevátorház, vagy a Hon- védmenház. A XIX. század végére kerületünk a főváros egyik ipari központjává vált: malmok, gyárak hosszú sora húzódott végig a délpesti Duna-parton, munkások ezreit foglalkoztatták a termelésüket egyre jobban növelő vas- és gépipari, vegyipari üzemek; az addig legeltetésre, zöldségtermesztésre használt területeket fokozatosan újabb és újabb iparvállalatok foglalták el. Az 1900-as évek elejére Budapest kilencedik kerületének kialakultak azon jellegzetességei, melyek meghatározták a fejlődés irányát az elkövetkező évszázadban. Mindazokat, akik szeretnék nyomon követni e fejlődést, és a különböző képzőművészeti technikák iránt is érdeklődnek, szeretettel várják a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben. Akiállítás, melyet a Helytörténeti Gyűjtemény két munkatársa, Gönczi Ambrus és Winkelmayer Zoltán rendezett, 2002. január 15-ig tekinthető meg. Nyitva tartás: keddtől péntekig 10-től 16 óráig, szombaton 10-től 14 óráig. Amadeus, avagy szeretjük Mozartot? — Dozsu — Van úgy, hogy ennék, de nem tudom mit, hogy mennék, de nem tudom, hová, hogy csinálnék valamit, de nem tudom mit. Ilyenkor általában hallgatok az ösztöneimre, és kivárom, hogy meg- csörrenjen a telefon, egy illatfoszlány elcsábítson, a látvány magával ragadjon, és már tudom, mit kell tennem. Olykor a különleges lehetőség, a változatosság igénye lendít ki a holtpontról, máskor beérem valami egyszerű, de nagyszerűvel. Az inger ez alkalommal - mint naponta többször - agyamnak abból a zugából indul ki, mely a létfenntartásról gondoskodik, és gyomorkorgás formájában jelzi: enni kell, mégpedig sürgősen! Szervezetem vészhelyzetet jelez. Kolléganőm hasonló cipőben jár, fontolgatja, mivel üsse el éhét, de a sajtos kifli és a zacskós leves említésére csak fintorog. Rekordidő alatt folkerekedünk, és gyors terepszemle után a hozzánk legközelebb eső étterem felé vesszük utunkat, mégpedig fürge léptekkel. Az Amadeus nemcsak közel van, de az ajtaja is kitárva. A felszolgálónő mosolyogva tessékel be minket, jaj, de jó, van szabad asztal, halk zene szól, és a mellettünk ülők barátságos kinézetű zöldbabfőzeléket kanalaznak pörkölttel. Csak törzsvendégek lehetnek. Mivel rendelkezésre álló időnk egy óra húsz perc, nagyon pozitív indításnak értékeljük a másodperceken belül érkező étlapot. Görög gyümölcslevest rendelünk és tárkonyos botjúragu levest. Nem csigáz- nak minket sokáig, még szinte körül sem nézünk, amikor megérkeznek a csészék, és már kanalazgatjuk is a forró ragut és a hideg gyümölcsös levet. Én nagyon elégedett vagyok, a lé épp elég édes-savanyú, és csodák csodája, nem kompótos főtt gyümölcs, de friss alma, szilva, banán, narancs ropog a fogam alatt. Kolléganőm, aki éhe- sebb nálam, és tartalmasabb első fogást rendelt, kicsit csodálkozik, hogy miért van a borsó és répadarabok mellett kukorica - amit mellesleg nagyon szeret. Aztán kitaláljuk, hogy a mélyhűtött mexikói vagy salátaalap zöldségkeverékből nehéz lett volna kiválogatni a kukoricaszemeket, és az étteremnek nincs alkalmazott Hamupipőkéje. Na, nem baj, végül is így még laktatóbb az a leves, ha nem is igazán stílusos. Amadeus módra készült pulykát választok, mert a töltelék kedvemre valóan barokkos - gombás-libamájas -, a köret pedig kellően puritán: párolt zöldség. Ez utóbbi csitítja kissé lelkifurdalásomat, melyet az elfogyasztandó kalóriák számlálása közben érzek. Asztaltársam is pulykát rendel, de ő ananásszal, baconnal töltve (merész párosítás!), és rácsos krumplit, na ja, neki nincs gondja a kilókkal! Várunk, nem túl sokat, épp annyit, hogy körülnézhessünk. Sok fa, semmi műanyag, ez jó, de valahogy mégsem lelek rá a stílusra, amivel berendezték. Diszkrét, tiszta, egyszerű. Talán épp ezt akarták? De miért éppen Amadeus? Lehet, hogy szeretik Mozartot? Jó, de akkor miért az Oroszlánkirály filmslágere zümmög a mögöttem levő hangfalból? A költői kérdések elapadnak, mert megérkezik a második fogás. A féltenyérnyi pulykaszeletek ferdén kettévágva mutogatják tölteléküket. Szép, szép, de nagyon kicsi. Igaz, az egyik 1090, a másik 1650 forint, ami nem túl sok, de annál azért több, hogy ne tennénk szóvá, csak úgy magunk közt. A köret viszont bőséges. A rácsos krumplit irigykedve nézem, olyan hatalmas halomban aránylik a lapostányéron. Meg is kóstolom. Nem rossz, csak langyos. A párolt zöldség teljesen naturális, mondhatni félig főtt, ami nagyon egészséges és kalóriaszegény, de honnan tudják itt, hogy én fogyókúrázom? Kicsit megsértődve eszem a zöldbabot, a borsót, a brokkolit és a kelbimbót. Ropognak. A répa viszont túl puha és húsleves ízű. Praktikus, nyilván a levesből halászták ki, de ha feltett szándékuk, hogy óvják az egészségemet, miért nem adnak félig főtt répát is az egyébként nekem össze nem illő hüvelyesek és kelfélék mellé? Túl szigorú vagyok? Most kolléganőm is - aki eddig némán evett— felbátorodik, mert a baconos ananász ízlik ugyan neki, de a rósejbni és a chips közti átmenetet képező rácsos burgonya nemcsak nem meleg, de a szerencsétlen alakú szeleteket semmilyen irányba fordítva nem lehet kulturáltan szájba venni. Az egyetlen megoldás két ujjal felcsippenteni, és félbeharapva bekapni - mutatom is kolléganőmnek a célszerű megoldást -, de jólneveltsége tiltakozik ellene, ezért mire a krumpli-adag feléhez ér, az már teljesen kihűl. Még csak háromnegyed óra telt el, amióta beléptünk, és örülünk, hogy van még időnk a desszertre is. Képzeletünkben megjelennek a palacsinták csokoládéval, vanília öntettel, diós és túrós töltelékkel. A különben nagyon aktív pincémő viszont most két sürgős telefont is kap egymás után, majd újabb vendégek is érkeznek, ezért hanyagol minket. Húsz perc múlva, mikor már a vizünk és a türelmünk is fogytán, megkérdezzük, hogy mennyi idő a palacsinta előállítása. A megajánlott tizenöt percet sokalljuk, ezért kérjük a számlát. Palacsinta nélkül is várunk majdnem negyed órát, talán, mert áfásan óhajtjuk. Nem vagyunk durcásak, csak kicsit csalódottak. Olyan jól indult. Persze, ha objektívan szemléljük, meg kell jegyeznünk, az Amadeus jobb, mint az átlag. Sajnos. Mozartot pedig mi is szeretjük. 20 Ferencváros