Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. november / 11. szám
Háttér Halottak napja után Fontos rítusok A temetkezéssel és gyásszal kapcsolatos szokások fontosabbak, mint gondolnánk. Közeli hozzátartozónk elvesztését lélekben kell feldolgoznunk. A pszichológusok ezt nevezik gyászmunkának és ha ez nem megfelelő, akkor lelki sérülés lehet a hiány következménye. A gyászról, az ezzel kapcsolatos rítusokról beszélgettünk Angyal Eleonóra pszichológussal. Kleer- A gyászban mekkora szerepe van annak, hogy milyen a temetési szertartás?- Nagyon fontos szerepe van, mert a szertartás hidat képez a gyászoló és a társadalom között, valamint a gyászoló és gyászmunkája között. Az életünket különböző szakaszokban éljük meg, amelyeket sorsfordulók választanak el egymástól. Sorsforduló alatt azt értem, amikor egyik korszakunkból a másikba megyünk át. Pszichológusként úgy gondolom, hogy általában nem jól éljük meg a sorsfordulóinkat és veszteségeinket sem. Az utolsó sorsfordító állomás a halál. Szeretteink elvesztése tulajdonképpen saját magunk gyászolása. Legjobban magunkat féltjük a haláltól.- Arra gondol, hogy amikor közeli hozzátartozónkat gyászoljuk, akkor leg- belül ezt úgy éljük meg, mintha mi haltunk volna meg?- Igen, a legősibb ösztönök alapján ez történik. Freud azt mondja, hogy senki sem hisz saját halálában, de mindenki fél tőle. A közvetlen családtag halála veszteségélményt okoz, azt, hogy özvegy vagy árva lettem, hogy holnaptól nincs aki segítsen, hogy egyedül maradtam. Az özvegyasz- szonyok gyakran panaszkodnak, hogy senki nem szól hozzájuk, senkiről nem kell gondoskodniuk.- Néhányan nagyon nehezen tudják szerettük halálát feldolgozni. Mikor válik ez kórossá, amikor szakember segítségét kell kérni?- Ha valaki a haláleset után egy-másfél évvel még mindig nem tudja az elhunyt ruháit elpakolni vagy szobáját kiüríteni, holmijától megszabadulni, vagy érzelmileg összeomlik, akkor érdemes szakemberhez fordulnia. Gyakran egyes fizikai vagy lelki tünetek magyarázata a feldolgozatlan, megrekedt gyász. A gyásznak megvannak a maga szakaszai, melyeket át kell élni. Először természetesen mindenki nagyon szomorú. Később ezt felválthatja a harag, amikor magunkat vagy másokat hibáztatunk, azután ez átmegy melankóliába. A szakaszok egymásba csúszhatnak, különböző embereknél eltérőek lehetnek. Fontos, hogy a gyászoló környezete elfogadja az érzelmi változásokat.-A halálesetet követően a hozzátartozóknak a temetésről kell gondoskodniuk, különféle hivatalos ügyeket kell intézniük. Talán egyfajta megnyugvást jelenthet, hogy biztosan tudjuk, hol lesz a temetés, milyen lesz a szertartás.- Különbözőek vagyunk, van akinek köny- nyebbséget jelent, ha a nehéz helyzetben tevé- kenykedhet, mások leblokkolnak. Másképpen éljük meg a rítusokat és ez nem baj. A gyász jelzés is a külvilág felé, hogy engem valamilyen tragédia ért. Én azt hirdetem mindenütt, hogy merjünk bátran sími és hordjuk a gyászruhát. A fekete ruha megvéd bennünket, jelzés a társadalomnak, hogy hagyjatok engem békén. A gyászolónak a haláleset után még sokáig lehetnek érzelmi kitörései, amikor egy mozdulatról, tárgyról olyasmi jut eszébe, ami elszomorítja és zokogni kezd. A gyászruha ezt megmagyarázhatóvá, elfogadhatóvá teszi.-Azt mondja: sírjunk bátran, ha úgy érezzük. Vajon ez a férfiakra is vonatkozik? A mi kultúrkörünkben sírva fakadhat egy férfi?- Szerintem igen. A lényeg az, hogy ő mit gondol erről. Ha azt gondolja, hogy nem szabad, mert akik látják, gyengeségnek fogják vélni, nem fog simi. De ha valaki érzelmi beállítottságú, érzékeny férfi, akkor nyugodtan elsírhatja magát. Tapasztalatok szerint férfiaknál sokkal súlyosabb problémát jelent a feldolgozatlan gyász, mint nőknél. Ok nehezebben tudják az ilyesmit magukból kibeszélni. Például egy haldokló apához ritkán tud egy férfi úgy odamenni, hogy megsimogassa a fejét vagy megfogja a kezét. Én minden temetésen szoktam sírni, ilyenkor dolgozom fel saját veszteségeimet. Másoknak is tanácsolom, hogy sírjanak, ha nehézségeik vannak.- Említette, hogy nem jól éljük meg sorsfordulóinkat. On szerint kell-e készülni saját temetésünkre, vagy hozzátartozónkéra?- Igen, jó előre kell róla gondoskodnunk, ki kell választani a szertartás módját, a temetkezés formáját. Beszélgetni kell erről a családban, főként, ahol idős emberek is élnek. Nem helyes, hogy amikor a nagymama szóba hozza, hogyan temessük el, akkor leintjük, hogy ugyan, még élsz száz évet. Helyesebb ilyenkor átölelni és azt mondani, éljél még húsz évet, szükségünk van rád, de mondd el, mit szeretnél. Egyre többen takarékoskodnak, hogy mire meghalnak, ne okozzanak gondot a Angyal Eleonóra pszichológus, gyógypedagógus, marketing és PR-menedzser, a Magyar Temetkezés című szaklap főszerkesztője, egyetemi tanárként viselkedéskultúrát és kommunikációt tanít. Néhány évvel ezelőtt a Ferencvárosban, a Haller úton lakott és a kerületben dolgozott a Transzplantációs Alapítvány munkatársaként. temetési költségek. Vannak egyébként erre új biztosítási formák, havi egy-két ezer forintért biztosak lehetünk benne, hogy méltóképpen fognak eltemetni.-A halottak napja is egy rítus. Ilyenkor szinte mindenki megemlékezik elhunyt hozzátartozóiról. Sokan kimegyünk a temetőbe, virágot viszünk, gyertyát gyújtunk, de miután ezt tömegesen tesszük, hát nehéz közben átszellemülni. Mit tanácsol, hogyan lehet méltóképpen megemlékezni?- Először tegyük fel a kérdést, hogy kié a halottak napja? Természetesen a halottaké, de ők már nincsenek. Bennünk viszont élő mivoltuk él. Pontosan arról van szó, hogy mi élők hogyan tudjuk őket megünnepelni. Szivem szerint azt mondanám, hogy jó lenne, ha halottak napján összejönne a család és az elhunytakról beszélgetnénk, hogy mit szerettek, milyen szokásaik voltak, esetleg közösen megnéznék a régi fényképeket, hogy ez a nap az eltávozottak emlékéről szólhasson. Hisz-e Ön a túlvilági életben? Kosa Éva, teremőr: Hiszek abban hogy a lélek nem vész el a halállal és hiszek az örök körforgásban, valamint abban is, hogy a jó megtorlatlan marad... Major László, rokkant- nyugdíjas: - Addig élnek az emberek, amíg az emlékeinkben megőrizzük őket. A túlvilágban nem hiszek. Németh Farkas, nyugdíjas: - Hivő emberként hiszek benne. Anélkül még soha nem feküdtem le, míg legalább egyszer ne imádkoztam volna aznap. Kállaié Marika, takarítónő: - A kutyáimból kiindulva azt vettem észre, hogy értenek engem, szinte minden megnyilvánulásuk olyan emberi, hogy azt kell higgyem, létezik másfajta tudat is. A válaszom tehát az, hogy hiszek másfajta tudat létezésében, tehát a túlvilágban is. Ferencvárosi 9 2001. november
