Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2001. január / 1. szám

12 Körkérdés AZ APOKALIPSZISTŐL AZ ÁLOMFEJTÉSIG Nagy évfordulók közeledtét az emberek némelyike valamilyen felfokozott várakozás­sal, olykor félelemmel éli meg. Felfoghatatlan számunkra a végtelenség, az időt is átlátható korlátok közé akarjuk szo­rítani. Azon kevés dolgok egyike az időben való gondolkodás, amiben az ember - úgy tű­nik - valóban különbözik a többi emlőstől. A legtöbb népre, letűnt és élő civilizációra jel­lemző az évek számlálása. Ezen időszámítások valamilyen, az adott közösség számára fontos eseménnyel kezdődnek. így a görögség az első feljegyzett olimpiai játékától, a rómaiak a város alapításától szá­molták az éveket. Egy év kiszámításához is pontos csillagászati ismeret szükségeltetett. A folyamvölgyi, keleti népek többsége hold-évet számolt, az egyiptomiak pl. a Nílus ára­dásától a Nílus áradásáig eltelt 365 napot osztották be 12 hónapra. Az elmúlt párezer év­ben mindig csak az évenként felgyűlt plusz 6 óra okozott a naptár készítőinek gondot. Az európai (amerikai) időszámítás kiindulópontja Jézus születésének feltételezett idő­pontja. A történelemkönyvek és a történeti munkák is mindent ehhez mérnek. Ha valamely időpont előtt nincs jelölés, tudjuk, hogy már az időszámításunk szerinti időszakban történt, mert az az előtti időpontot külön jelöljük (ie.). Az időszámításunk kezdete Krisztus születésének feltételezett időpontja. Itt is akad némi bizonytalanság, mert egyes források, számítások, feltételezések szerint Jézus már ie. 4-ben megszületett. A kerek dátumok: századfordulók, ezredfordulók közeledtével lehetőségünk van szo­rongásra, örömre vagy épp számvetésre. A leírások alapján az első évezred fordulóján az egyházatyák szinte kivétel nélkül bi­zonyosak voltak a világvége eljövetelében. Ekkor válik az írástudók számára ismertté elsősorban a spanyol Beatus de Liebana kommentárjaiból az Újszövetség utolsó könyve, a János Jelenései, amely hatalmas láto­másokban írja le a világvége eseményeit az Utolsó ítélettől Isten országának eljövetelé­ig­Talán a legismertebb Dürer fametszete, melyen a négy apokaliptikus lovas: a barbár népek, a háború, az éhínség és a halál. Az ezredfordulón élő embereknek még inkább le­hetett tapasztalatuk ezekről a borzalmakról, mint az ötszáz évvel később élőknek. Bár a középkori ember bizonytalanságérzetét növelte, hogy alig-alig volt olyan generáció, amelynek tagjai ne találkoztak volna tömegpusztító járvánnyal. Az a fajta világvége-hangulat, ami az első ezredfordulót jellemezte, nem látszik az év­százados korszak váltásokon, mégis talán érdemes böngészni a századfordulók érdeke­sebb eseményei között. 1000- ben II. Szilveszter pápa Asztrik pécsváradi apát útján koronát küldött Istvánnak, akit a hagyomány szerint december 25-én királlyá koronáztak. 1001- ben alapították a pannonhalmi bencés apátságot a montecassinói apátság mintá­jára. 1100-1101-ben hozta Könyves Kálmán a törvényeit, amikor már túl van Európa az I. keresztes hadjáraton. Magyarországon nem jelentett kellemes élményt, hogy 1096-ban Amieni Péter a keresztesekkel bevette Zimonyt, Könyves Kálmán pedig szétverte a fosz­togató-rabló csapatot. 1200-ban Imre király békét kötött testvérével, András herceggel, a Bánk bánból jól is­mert II. Andrással. 1301. január 14-én III. Andrással férfiágon kihal az Árpád-ház. 1401-ben Zsigmondot a bárói liga elfogta és Visegrádra szállíttatta fogságba. A király ereje ugyan megtört, de a bárók álláspontjának az egysége is megbomlott. 1500- ban Velence szövetkezett Ulászlóval a török ellen, amihez csatlakozott a pápa és XII. Lajos francia király is. 1501- ben Corvin János szétvert egy török sereget és nagy győzelmet aratott a Jajcát ostromló csapatok fölött. 1600: dúlt a 15 éves háború a törökök és a Habsburgok között. 1601-ben a kolozsvári országgyűlésen harmadszor is Báthory Zsigmondot választották meg erdélyi fejedelemnek. 1700. végén Rákóczi Ferenc levelet írt XIV. Lajosnak, melyben támogatását kéri a nemzet számára, de levele egy bécsi udvari ügynök kezébe kerül. 1801. január 1-vel hatályba lépett az unió Nagy-Britannia és Írország között. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez jó éve lesz Kazinczy Ferencnek, mivel amnesztiában ré­szesült, kevésbé volt jó éve 1. Pál orosz cárnak, akit meggyilkoltak. 1900-ban a matematikával nem törődve e dátumot már az új század kezdetének tekin­tik és az összes európai államban ünnepségek sorozatát rendezik. A jövőről szőtt álmokat rendíthetetlen optimizmus hatja át. Hisznek a haladásban: probléma nincs is, ha pedig van, a „fejlődés” magától megoldja. E fejlődés szimbólumának tekinthetjük Zeppelin me­revszerkezetű léghajóját. És ugyanez év karácsonya előtt a bécsi könyvesboltokban megvásárolhatták Sigmund Freud Álomfejtés című könyvét... Dobrovits Orsolya DOBAI PÉTER Folytatás a 11. oldalról! Az öncenzúra az egyik legnagyobb csapás - mindenkinek. Szerencsére én jóval többet megírtam annak idején, mint amennyit a ki­adónak leadtam, így megvan az anyag, amelynek alapján újraírhatom a két napló-re­gényt, és tudom, hogy óriási kihívás lesz ne­kem ez a szembenézés, a kérdés megválaszo­lása: vajon képes leszek-e leküzdeni, legyőz­ni a véremmé vált autocenzúrát. Mondhatni, az új évezred legfontosabb projektje lesz rendbe rakni, felszabadítani az előző százado­mat, előző életeimet. Vissza akarom adni ma­gamnak azt a sok mindent, amit elvetettem magamtól, nem fogtam kézbe, nem hoztam szóba, nem vettem szemügyre. Hiszek a me­moárok fontosságában, mert ha hiteles ember a szerzőjük, nagyon jól megismerhetünk be­lőlük számunkra is fontos korszakokat, ese­ményeket, pályaképeket - egyszóval a törté­nelmet. Fontosak voltak s maradnak számomra a helyek, formáikkal, hangulataikkal, arcaikkal, mint amilyen a Ferencváros is - hazám a vá­rosban. Rengeteget csavarogtam, tengerész­ként bejártam a világot, íróként is megfordul­tam sok helyen, de leszámítva a hosszú távol­léteket és egy röpke óbudai kitérőt, mindvé­gig a Ferencvárosban laktam. Jó néhány no­vellámnak szolgált színteréül, sok írásom ih- letője volt. Megírtam már a Bakáts tér, a Boráros tér, a Kálvin tér élményét, Dimitrov térként is rajongtam a Fővám térért, s a nagy szerelem, a Petz Samu építette Nagyvásár­csarnok itt áll az ablakom előtt. Emile Zolától kölcsönöztem a Csarnokról szóló írásomhoz címet, némiképp átalakítva persze: Budapest gyomra. A Csarnok remekmű, maga a csoda, egyszerűen nem tudták elrontani a felújítás során sem. A Bakáts térhez verseket írtam, szinte minden évszakban, mintha nem is lé­tezne a velencei Szent Márk tér... Szellemek között járunk naponta, illusztris elődök közt: Vajda, a Cholnoky fivérek, Csáth Géza, Arany, Kosztolányi, Mikszáth... Vannak kedvenc udvaraim, átjáróházaka' kötnek össze két utca között, három világoi haladunk át rajtuk. Örülök a Ráday utca szé­pülésének, s annak is, hogy ebben a kerület­ben épül meg a Nemzeti Színház, jóllehet egyetlen makettje, terve sem tetszett. Nem szívesen látnék újabb bevásárlóközpontokat, plazákat a környéken, az önkormányzat he­lyében viszont elgondolkodnék azon, milyen szép, s milyen sok lehetőséget rejt a sertés és a marhavágóhíd épülete. Rómában mindkét vágóhidat kiköltöztették a városból, s az épü­leteket kulturális központokká alakították, kiállítóterem, mozi, színház, koncertterem ta­lálható bennük. Figyelemreméltó példa lehetne... Szívemnek kedves utcaneveket, épületeket sorolhatnék naphosszat, elzengve a sokadik himnuszt az Iparművészeti Főiskoláról. Meg­annyi tér-terápia. Divatosabb szóval élve relaxálok, miközben nézem őket. Lakható, él­hető terek. Megnyugtatnak, s egész egyszerű­en csak élvezem, hogy ott lehetek és nézhe­tem őket, mint egykor Krúdy. Ezt minden ön­cenzúra nélkül megtehettem, s a jövőben is számítok jótékony hatásukra. Mert „... az élet nemcsak nevekhez, évszámokhoz és napok­hoz kötődik, hanem helyekhez is, mintegy te­rekhez: ahol az élet évei és az évek napjai el­múlnak, a véletleneknek és az akaratnak még­is arra a magaslatára emelve az életet, ahon­nan körültekintve: fájdalmasan közeli és egy az egész...” Garamvölgyi Kata

Next

/
Thumbnails
Contents