Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. december / 12. szám
Ötéves a Rönk Mintegy hatvan lakótelepi polgár jelent meg Hidasi Gyula és Pál Tibor novemberi teadélutánján, amelyen a hagyományoknak megfelelően véleményt cseréltek a legfontosabbnak ítélt helyi ügyekről. A találkozónak az adott különös aktualitást, hogy éppen fél évtizede alakult meg a József Attila-lakótelep városrészi önkormányzata. A részönkormányzat, a „Rönk”, a találkozón megszólaló helybeliek szerint egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Általa közelebb került Ferencváros önkormányzata az itt élőkhöz, akik a korábbiaknál jobban érzik az odafigyelést, a törődést. Végre valóban lett gazdája városrészünknek - fogalmazott az egyik hozzászóló. Ezúttal a közlekedés, a hajléktalanok ügye, a közterületi rend kérdéskörei mellett, a közbiztonság is szóba került. A jelenlévők úgy ítélték meg, hogy e területen az utóbbi időben visszaesés érezhető. Azt kérték, hogy a következő, decemberi teadélutánra - amelyen Paál Kálmán és Dombai Gábor képviselők találkoznak majd az érdeklődőkkel -, feltétlenül kapjon meghívást a kerületi rendőrkapitány is. Hidasi Gyula, a részönkormányzat elnöke bejelentette, hogy a kapitány úr a hónap folyamán leváltotta a lakótelepi két körzeti megbízottat. Aláírás a buszmegállóért A már igen sokszor felvetett, de a BKV által eddig folyamatosan visszautasított kezdeményezés nyomatékosítására aláírásgyűjtés indult a József Attila-lakótelepen. Az akció szervezője, a Nyugdíjas-szakszervezet azt szeretné elérni, hogy a piros 54-es járatnak - ha már keresztülrobog a városrészen - legyen legalább egy megállója a Nyúl-dombnál. Eddig közel félezren írták alá az íveket, de még további csatlakozásokat is szívesen vesznek. (A gyűjtőívek az említett szervezetnél és a részönkormányzat irodájában is hozzáférhetőek). Az akció végeztével újabb tárgyalásokat kezdeményeznek a közlekedési vállalat vezetőivel, akik legutóbb éppen arra hivatkoztak, hogy a forgalomváltoztatásra nincsen valóságos igény a lakótelepen. Zugkocsma, büntetésben A lakótelepen élőknek számos bosszúságot, kellemetlenséget és anyagi károkat okoznak az éjszakai randalírozók. Sokszor sürgették már a határozott fellépést azokkal a kereskedelmi és vendéglátóegységekkel szemben, amelyek szabálytalan működésükkel hozzájárulnak ezekhez a cselekedetekhez. Lakossági bejelentés nyomán, a részönkormányzat - a kerületi igazgatási és iparkereskedelmi csoporttal karöltve - három hónapra ideiglenesen bezáratta a Pöttyös utca 11. alatti „kisközértet”, mivel éjjelente - rácson keresztül - rendszeresen italt szolgáltak ki, amit vásárlóik tömegesen a helyszínen, az üzlet előtt fogyasztottak el. Időben léptek A Napfény utcai átépítés ügyében a környék lakói legutóbb azzal fordultak a helyi képviselőkhöz, hogy az építtetők a járdaszegélyek kialakításánál nem veszik figyelembe a mozgássérültek és a gyerekkocsival közlekedők érdekeit. A részönkormányzat már másnap eljárt az ügyben, így mindenütt megépülnek a lejtős lehajtók is. Jó lenne, ha a Napfény utcaiak odafigyelése ragadós példává válna. Fölösleges aggodalmak A Napfény utcai beruházás jelentős eleme, hogy nagy számú parkolóhelyet is kialakítanak. Ahogy kezdenek egyre látványosabbá válni az új kocsitanyázók, azonnal elterjedt, hogy ezek pénzes parkolók lesznek. Hidasi Gyula, a részönkormányzat elnöke, megkeresésünkre elmondta, hogy erről szó sincs: valamennyi parkoló ingyenes lesz, s a környék lakóit fogja szolgálni. Az útfelújítások érdekében A részönkormányzat legutóbbi ülésén Kertész Ottóné, a Polgár- mesteri Hivatal műszaki irodájának részlegvezetője arról tájékoztatta a testületet, hogy a tömegközlekedési útvonalak felújításával kapcsolatban ismételten megkereste a fővárosi illetékeseket és kérte elsősorban a Toronyház utca, Dési Huber utca, Lobogó utca és Ifjúmunkás utca felújításának betervezését a következő évi munkákba. Falevélgyűjtési ütemterv Ősz vége felé állandó gondot okoznak a mindent ellepő falevelek. Az illetékesek évről-évre keresik a megfelelő megoldást, amellyel hatékonyan és gyorsan eltávolítható az avar. Idén négy körzetre osztották fel a lakótelepet, melyekben a FESZOFE kht. két (őszi és téli) ütemben tervezi végrehajtani a munkálatokat. Az első ütemben - december végéig - a bekötőutak, a járdák és a lefolyók környékének teljes takarítására, a másodikban - a hóolvadástől függően - március, illetve április derekáig a zöldterületek megtisztítása történne meg. A hóeltakarítással kapcsolatban is készült egy térkép, amelyen kijelölték a takarítási útvonalakat. (Mindkét dokumentumot kifüggesztik a részönkormányzat hirdetőtábláin). Fontos eleme a lombgyűjtésnek, hogy amely házaknál a lakók vállalják a lehullott falevelek összehúzását, és ezt telefonon, vagy személyesen jelzik a részönkormányzat irodáján, onnan 2-3 napos ütemezéssel a Rönk elszállíttatja az avarhalmokat. A buszkanyar Az utóbbi időben állandó bosszúságot okoznak a 81 -essel közlekedőknek, a Kaisers Áruház mellett parkoló gépkocsik, amelyektől a busz nem tud bekanyarodni. A részönkormányzat most azzal a kezdeményezéssel élt, hogy az adott területet alakítsák forgalomtól elzárt területté, illetve az Üllői út felől is tegyenek ki tiltó táblát, mert a mostani áldatlan állapot nem tartható fenn soká. Veszélytelenítés Szerencsére ma már egyre többen felismerik, milyen komoly környezetkárosítással jár, ha olyasmit is a szemétbe hajítanak, ami nehézfémeket, vegyszereket, vagy természetes úton elbomlani nem tudó anyagokat tartalmaz. Ferencváros képviselő-testületének környezetvédelmi bizottsága ezért is kezdeményezte az őszi veszélyeshulladék gyűjtést. Dombai Gábort, a bizottság elnökét az eredményekről kérdeztem.- A kerületben három helyszínen: a Vágóhíd utcában, a Bakáts téren és a József Attila-lakótelepen, a Spar Áruház mellett fogadtuk a háztartások veszélyes hulladékait. Leginkább a lakótelepen élők mozdultak meg. Míg a másik két helyszínen 500, illetve 800 kg körüli gyűjtést regisztráltak, addig itt az ezret is meghaladta ez a mennyiség. A József Attila-lakótelepről több mint 500 kg véglegesen lemerült akkumulátort, 80 kg-ot meghaladó mennyiségű lejárt szavatosságú gyógyszert, mintegy negyed mázsa festéket és hígítót, 130 liternyi fáradt olajat, közel 10 kg szárazelemet és 150 kg gumiabroncsot gyűjtöttünk össze, s juttattunk el a megsemmisítőbe. Az akció összességében sikeresnek értékelhető, nemcsak az eredményei miatt, hanem a lakossági hozzáállásra való tekintettel is. Sokan fejezték ki elismerésüket a helyszíneken is, de utólag is többen fordultak hozzám, hogy szervezzünk máskor is ilyen napokat. Erre legközelebb áprilisban kerül majd sor, ismét egyszerre több helyszínen.- háes -