Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. április / 4. szám
Részönkormányzat 8 Újra nyit a Dési! Fotó: Somfai Az 1962-ben eredetileg pártháznak épült, majd hamarosan kultúrházzá avanzsált Dési Huber Művelődési Ház leginkább „ifjúsági tevékenységgel” foglalkozott, de arról volt igazán híres, hogy ott játszott a P-Box, Deák Bili Gyula, Varga Miklós, Vikidál, s náluk próbált a Pokolgép. Metál fesztiválokat is rendeztek, ekképpen aztán volt egy 3-400 fős törzs- közönsége, koncerteken pedig olykor 600-an is szorongtak. A ház vezetője, Nánási Zsolt is aktív rocker volt, az általa csak hobby-zenekamak titulált, Téglagyári megálló elnevezésre hallgató bandában játszott. ’89-ben azonban az akkorra már meglehetősen leromlott épületet a tanács tíz évre bérbe adta egy kisszövetkezetnek. A szövetkezet az utolsó öt év bérleti díját előre kifizette, s ebből az összegből, no és egy kis önkormányzati segítségből kezdték meg a mostani Ferencvárosi Művelődési Központ felújítását. Ide költöztek a bezárás után a Désisek is. A bérleti szerződés lejártával az ön- kormányzat - igen szerencsésen - úgy döntött, hogy az épület ismét művelődési intézményként funkcionáljon, hiszen a lakótelepen nincs olyan közösségi tér, ahol szórakozhatnának, művelődhetnének az ott élő emberek - akik egyébként évek óta kérték, hogy legyen saját kultúrházuk. Egy legújabb felmérés szerint egyre több fiatal, kisgyermekes család költözik a lakótelepre, jelentős a nyugdíjasok száma, s köztudottan ez a két korosztály mozdul ki otthonról a legkevésbé. Most viszont, helyben lesz egy ház, ahol — a remények szerint - mindenki megtalálhatja a maga szórakozását. Teljesen átalakult az épület, a nagyteremből kamaraszínházat és különböző szakköri tevékenységekre alkalmas tereket alakítottak ki: internet-szobát, kézművesműhelyt, illetve sakkozásra, kártyázásra, társasjátékra alkalmas klubhelyiségeket. Ezenkívül van még egy kb. negyven főt befogadó terem is, ahol tornázni, jógázni lehet. A földszinten szintén található klubszoba, valamint egy barátságos, meghitt kávézó. A Dési amúgy sem törekszik nagyüzemi gazdálkodásra, annál sokkal intimebb; a kisebb közösségeknek kínál teret. A rock-hagyomány nem biztos, hogy folytatódik, tudjuk meg Nánási Zsolttól, a régi-új igazgatótól, s ennek nyilván fognak örülni a ház közvetlen közelében lakók. De pódium-műsorokra olyan vendégművészeket szeretnének megnyerni, mint amilyen pl. Hobó, akinek Viszockij- vagy József Attila-estje bizonyára megtöltené a színháztermet. A Dési Huber az FMK társintézményeként működik gazdaságilag, szakmailag. Könnyű volt személyzetet toborozni: némi nosztalgia is szerepet játszott abban, hogy nemcsak Nánási Zsolt tér vissza boldogan az' új Désibe, hanem a régi technikus, Zselenc László is, a P-Box basszusgitárosa. Egy kolléganő az FMK-ból megy át, egy a megszűnt Lágymányosi Közösségi Házból. Egyelőre hatan fogják működtetni a házat, s az áprilisi megnyitó után számtalan feladat vár még rájuk. Mindenekelőtt be kell lakni az épületet, az élet igazán csak szeptember környékén indul, a nyár a felkészülésé lesz, bár máris vannak meghirdetett szünidős programjaik, szaktáboraik. A „kulcsos gyerekek” is bátran bejöhetnek sakkozni, pingpongozni; jó lenne, ha ön- szerveződő ifjúsági klubok jönnének létre. Természetesen jó kapcsolatra törekednek a helybeli civil szervezetekkel is. A házat egyébként mindenki megtekintheti, aki elmegy április 11-én az ünnepélyes megnyitóra, s Horváth Gábor kerületi fotóművész dokumentációs kiállításából azt is megtudhatja, hogyan épült újjá a Dési.-garamvölgyiA Ferencvárosi Önkormányzat Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága pályázatot ír ki a kerületben élő kisebbségek közéleti, kulturális, szociális, szabadidős tevékenységének támogatására. A bizottság a pályázat kiírását március 27-én tárgyalja (lapzártánk után), ezért annak eredményéről ebben a lapszámunkban még nem tudunk beszámolni. A pályázat szövege a szervezési irodán átvehető (Bakáts tér 14.). Ünnepélyes megnyitó programja Április 11. (kedd) 10.30 térzene - Ádám Jenő Zeneiskola Fúvószenekara 11.00 Ünnepélyes megnyitó - dr. Gegesy Ferenc polgármester 11.30 Ilyen volt - Ilyen lett. Horváth Gábor fotókiállítása és vldeofilmje Pál Tibor alpolgármester bevezetőjével 12.00 Ünnepi pohárköszöntő - Schiffer János főpolgármesterhelyettes részvételével 14.00 A József Attila szavalóverseny díjkiosztás és gála Hidasi Gyula RÖNK elnök, Mezei Erzsébet tanárnő 18.00 „Nevessünk egy-két jót!” - kabaré - Éless István humorista 19.00-22.00 között Nosztalgia Kívánság diszkó - Lehel László diszkója Benne meglepetés: Ferenczi György és barátai A rendezvényekre belépés meghívóval. Meghívók korlátozott számban igényelhetők a helyszínen, a Désiben április 3-tól! Kérjük a kedves vendégeket, időben jelentkezzenek! Nánási Zsolt