Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. március / 3. szám
A rossz hírű liliom Prostitúció anno A prostitúció a város, sőt a mindenkori nagyváros jellegzetes szolgáltatása. Ókori kezdetei is az akkori metropoliszokkal hozhatók kapcsolatba. Jeruzsálemtől Alexandrián át az athéni hetérákig, illetve Róma híres-hírhedt kurtizánjaiig szinte kizárólag nagyvárosi prostituáltakról maradtak feljegyzések. Napjainkban csaknem mindenhol egy-egy városrész, kerület, negyed az, ahol a nagyváros látogatója a pénzéért szexuális örömökhöz juthat. Párizsban a Pigalle és az odavezető .kurvák utcája”, Londonban a Soho, Amsterdamban a Wallen, ahol a lányok a kirakatban árulják testüket. Pest és Buda sem lehetett kivétel. A prostitúció terjedése, burjánzása a nagyvárossá válás velejárója. Budán némi átmenetet jelentenek a török hagyományok, ennek következtében a XVIII. század budai találkahelyei többnyire a fürdők : a Király, a Rác és a Rudas voltak. Abban az időben Pestet és Budát több szempontból is keleties városnak tartják. A kifejezés korántsem rosszalló, a fürdőkbe járás a tisztálkodási igényt is mutatja, ami a korabeli Európának igen kevés részén volt természetes. A XVIII. század épülő, terjeszkedő Pestje nem gátolta szigorú jogszabályokkal a prostitúció terjedését. Ennek oka elsősorban az, hogy a város jórészt vásározásból, vásártartásból, tehát vendégeiből élt. Az ideérkezőket nem volt célszerű elriasztani szigorú erkölcsöt követelő városi törvényekkel. Ellenérdekeltek voltak a szigorúságot illetően a helyi fogadósok és kocsmárosok is, akik a városnak adóztak és ugyancsak az idegenforgalomból éltek. A prostitúció történetének forrásanyaga széles körű. Olvashatunk róla a jogi iratokban, rendőri feljegyzésekben, valamint szép számmal találkozunk vele regényekben, naplókban, útleírásokban, újsághirdetések félreérthetetlen szövegeiben stb. Ezekből kiderül a prostitúció múltbeli keresztmetszete. A prostituáltak társadalmának rétegződéséről az 1920-as évek elején kiadott „A pesti tyúk” címet viselő és a Két vén kakas álnéven megjelentetett idevágó szakirodalom a következőket írja: Erkölcsrendészeti szempontból csak háromféle kéjnő van. Úgymint magánbárcás, aki csak az államrendőrség által szigorúan meghatározott helyeken fogadhatja a feleket. A másik egészségügyi lappal ellátott, aki vagy mellékesen, vagy pedig foglalkozásszerűen űzi a kéjelgést az e célra engedélyezett magántalálka-helyeken. A harmadik a bordélyházi kéjnők, akik ebben a brancsban az utolsó helyet foglalják el. A könyv megemlít egy negyedik típust is: A világháború után majdnem megszűnt, illetve eltűnt, mint a kámfor, a prostitúciónak ez a legérdekesebb és legromantikusabb fajtája: a kitartott nő... azért is kimennek a divatból ezek a metreszek, mert minden nagyobb városban, így különösen itt Budapesten, olcsó a prostitúció. * A meglévő prostitúció szabályozására a XIII. századtól kezdve tettek kísérletet. A rendelkezések szigora illetve engedékenysége korszakról korszakra változó, a végrehajtás eredményessége pedig csekély. Az 1840-es évektől valósult meg a bordélyházrendszer Magyarországon, ami együtt járt a kötelező orvosi vizsgálattal, valamint a kéjnők összeírásával és megfelelő bárcával való ellátásával. Igen érdekes adatokat tudunk meg az 1900-ból való kéjelgésügyi szabályzatból: • A bordélyházak utcára nyíló kapuja a kapuzárási szabályrendeletben előirt záróráig csakis 112 méterre maradhat nyitva, hogy az utcán közlekedők az udvar belsejébe be ne lássanak.,. • A kártya- és egyéb társas- vagy szerencsejáték a bordélyházban tilos... KISLEXIKON Bárca: 1. Valamely pénzösszeg befizetését igazoló jegy, nyomtatvány, vagy érme. 2. prostituált nők hatósági igazolványa. Bordély: Kéjnőket férfiak rendelkezésére bocsátó üzleti vállalkozás, Garniszálló: Találkahelyül szolgáló kétes hírű kis szoba, illetve ennek épülete. Kéjnő: Prostituált nő. Metresz: Gazdag, előkelő férfi kitartott szeretője. Venereás betegség: Nemi betegség. A szerelem római istennőjének, Vénus- nak a nevéből. • A bordélyház tulajdonosa a főkapitányságnál bejelenteni tartozik, hogy milyen díjat óhajt megállapítani a kéjnőkkel való közösülésért... • A kéjnő kéjelgés után szerzett keresetének 113 része a kéjnőt, 213 része pedig mosás, ellátás és orvosi díjak fejében a bordélytulajdonost illeti. A kéjnőnek járó összeget a bor- délyosné le nem foglalhatja... • A kéjnőt arra kényszeríteni, hogy saját akarata ellenére valakivel szobára menjen, vagy közösüljön, tilt\’a van. Egyáltalában a kéjnőkkel emberies módon kell bánni... • A kéjnőt arra kényszerítem, hogy egyidejűleg több férfival vagy más kéjnők társaságában menjen szobára, tilos. Olyan berendezés, hogy az ily alkalomra használt szobába valaki betekintést nyerhessen, tiltva van... • A bordélyházi kéjnők a nappali órákban magányosan és szabadon, naponkint legalább 2 órai sétára kimehetnek... A rendelet egy másik passzusa a rendőrileg engedélyezett magánlakáson lévő kéjnők tevékenységével foglalkozik • Közillemet sértő módon és ruházatban az utcán vagy más nyilvános helyen és nem kéjnők által lakott ház udvarán megjelenni tilos... • Azon férfi személyek, akik mint bárcás kéjnők kísérői, ezek keresetéből tartják fönn magukat, ha nem helybeli illetőségűek, a főváros területéről kitiltandók, az itteni illetőségűek pedig szigorú rendőri felügyelet alatt tartandók... Veszélyes találkahelyek A szifilisztől való félelem miatt a késő középkorban az örömlányokat a városfalakon kívülre próbálták szorítani. Ezt a hagyományt őrzi a Kecskeméti kapu, mint népszerű találkahely. A kapun kívül volt a Szénapiac (a mai Kálvin tér), ami hírhedt területként szerepel a leírásokban, különösen a Két pisztoly nevű fogadó miatt. A régi írások a kocsmákat, csárdákat, fogadókat többnyire betyártanyaként és kerítőhelyként tüntetik fel. A közismertebb Andrássy úti, Rákóczi úti, Kazinczy utcai és Conti utcai bordélyházakon kívül a IX. kerületben is működött több nyilvánosház, ám azok igen rosszhírűek. Siklóssy László: A régi Budapest erkölcse című 1922-23-ban kiadott könyvében így ír: A Kerepesi (Rákóczi) út inkább elválasztotta a Terézvárosi prostitúciót a más képű József- és Ferencvárositól. ...de az igazi bűntelep a Ferencváros nyugati szélén, a Liliom utca környékén volt, amelyet annyi joggal neveztek így, mint a Sáros-fördőt Szüzek fürdőjének. Itt számos bordélyház volt, a hagyomány szerint a legrosszabb hírűek. Állítólag egyes házak kútjai- ból ma is emberi csontok kerülnek elő. Dobrovits Orsolya
