Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. december / 12. szám

24 Sport A Ferencváros élő lelkiismerete Nagy Béla szerényen csak a klub króniká­saként emlegeti magát, ám ennél azért jó­val több: a Ferencváros élő lelkiismerete. Nem csoda, hiszen Nagy Béla mindenről tud. A Fradi Múzeum megálmodója, a Fe­rencváros históriás múltjának ápolója idén jubilál: hivatalosan éppen harminc éve gyűjti a zöld-fehérek ereklyéit. A pol­gármesteri hivatal a Ferencváros Emlék­éremmel tüntette ki.- Emlékszik, hogy melyik meccsen volt kint először?-Arra nem, hogy kivel játszottunk, de már az ötvenes években is kint voltam az Üllői úton. Állandóan hátul, a Gyáli úti kerítésen ugrottam be, vagyis csak a legritkább esetben fizettem a meccsért. Szegények voltunk, meg különben is egy gyereknek roppant jó hecc volt belógni valahová. Mára azonban tán megszolgáltam a sok megspórolt jegyet. •- Miként kezdődött a gyűjtögetés?- Miután a klub pártoló tagja lettem, úgy gondoltam, ennél több kell. Elkezdtem keres­gélni a csapatról megjelent fotókat, cikkeket. A hiányzó adatokat a Testnevelési Főiskola könyvtárában lefűzött sportlapokból másol­tam ki, úgyhogy meglehetősen gyorsan vi­szonylag komoly archivumom lett. Tulajdon­képpen ez volt az el­ső nagy könyvem alapanyaga. Ma egyébként 96-nál tartok, egyik álmom, hogy elérjem a 100- at.- Milyen érdeke­sebb Albert-erek- lyét őriz?- A nagy Flóri, a Császár az egyik kedvencem. Renge­teget köszönhet neki a klub, nem is kell ecsetelni. A világ általa is­merte meg a Ferencvárost. Vele kapcsolatban arra vagyok a legbüszkébb, hogy évekig tar­tó könyörgés után rávettem, adja nekem azt a fútballcipőt, amelyben utoljára játszott. Drá­ga volt: hetven kisfröccsöt fizettem érte... De a stoplikon még rajta volt a Népstadion füve.- Kik voltak még a kedvencei?- Rengetegen vannak: például Toldi Géza. 75. születésnapjára szerette volna kitüntetni a klub, ám Fradi aranygyűrűje már volt. Erre kitaláltam a Fradi Áranydiplomát, amelyet azóta is roppant nagy becsben tart mindenki, övé volt az első, enyém a 77. Aztán: Nyilasi Tibi az ezüstcipőjét adta a múzeumnak. Re­mek focista és edző volt, összefogta a Fradit. Ahogy Novák Dezső, aki két olimpiai címet is nyert, s noha szombathelyi, a Fradi befo­gadta és nagyon megszerette. De említhet­ném még Lakat Karcsi bácsit, aki leginkább azért szeretett, mert látta a klub iránti ragasz­kodásomat. Öreg korában már csak velem beszélte meg a régi dolgokat. Vagy hetven­szer mondtam búcsúbeszédet valamelyik Fradi-nagyság sírjánál. A legmegrázóbb Zsiborás Gabié volt, aki kisgyerekből a sze­mem láttára lett a Ferencváros meghatározó játékosa, s a pályán esett össze.- A mostani időkről mi a véleménye?- Amikor kiesőzónában álltunk, iszonyato­san szégyelltem magamat. Mostanra viszont sokkal jobb a helyzet, bármi lehet belőle. De nekem nem a jelen, hanem a múlt a dolgom.- A Ferencváros Emlékérmet a kerületi önkormányzat adományozta önnek. Hova helyezi ezt a kitüntetést?- Ez nem múzeumi darab, nem a klubnak, nekem fontos. Pláne amiatt, mert pontosan abban a teremben adták át nekem, amelyik­ben 100 éve a Fradi alakult. Igen, az önkor­mányzat dísztermében! Ráadásul a két Sprin- ger-unokával együtt vettem át, vagyis komo­lyan mondom, úgy meghatódtam, hogy meg­köszönni is alig bírtam. Akarhat-e többet az élettől egy magamfajta, minthogy a klub­alapítás helyszínén 100 évvel később tüntes­sék ki? Vincze Attila ÚJ IDŐK HAJNALÁN Három forduló után is veretlen a labdarúgócsapat Keserves időszak ál) a Ferencváros mögött: a labdarúgók a kvalifi­kációs bajnokság alapszakaszában sokáig kiesőzónában álltak, s a Csank János edzette csapatnak a Magyar Kupában sem termett babér. Fájdalom, de épp a legősibb rivális, az Újpest verte ki a ku­pából a zöldeket. A Megyeri úti stadion meg is bűnhődött ezért: a ferencvárosi vandálok többmilliós kárt okoztak. Meglehet azon­ban, hogy a nagy őszi fordulatot is innentől számíthatjuk, mert ez­után a Ferencváros nemcsak elkerült a kiesőzónából, hanem végül a csoportban a harmadik helyén zárt. Sőt: a 12 csapatra karcsúso- dott NB I-es mezőnyben három forduló után a Fradi a listavezető! A hozsanna előtt a fájó közelmúltról: a Magyar Kupában a Megyeri úton 2-0-ra nyert az Újpest, miáltal a Fradi kiesett. Előzmények és kö­vetkezmények persze megint jócskán akadtak. A fradista szurkolók szá­mára kiépített beléptető kapura ugyanis az újpesti drukkerek pingálták rá markáns véleményüket: „Bejárat a majomházba”, amiért a Hivatásos Labdarúgó-alszövetség szépen meg is büntette a lilákat. Csakhogy a meccs még rosszabbul folytatódott: Tóth Mihály, a Fradi csatára ugyanis olyan szerencsétlenül ütközött Bíró Szabolccsal, az Újpest ka­pusával, hogy eltört a bordája. A focistát már a meccs alatt kórházba szállították a mentők. A vereség után pedig ismét a „szurkolóké” volt a pálya: a zöld druk­kerek által uralt lelátón a vandálok 247 vadonatúj széket összetörtek, majd a vécéket is totálisan amortizálták, amely újabb 1,2 millió forin­tos kárt jelentett. Korántsem mellékszál, de ezzel gyakorlatilag a Fradi­nak okoztak többmilliós fölösleges kiadást, mert a kárt a zöldeknek kell megtéríteniük. Csak emlékeztetőül: amikor tavaly az újpestiek „szurkoltak” hason­lóan az Üllői úton, akkor a Fradi is benyújtotta számlát az Újpestnek... Az egyedüli pozitívum az volt, hogy az események ennyinél lecsende- sültek, s ezúttal nem volt szükség tömegoszlatásra, lovasrohamra. Ami viszont a csapat további szereplését illeti, hát az minden vára­kozást felülmúlt. Nem esünk hasra Csank mester előtt, ám annyit fel­tétlenül a előnyére írunk, hogy a vészhelyzetben sem esett kétségbe. A rossz szereplés generálta pletykák, a leváltásáról keringő hírek ellenére szótlanul haladt útján, s legfeljebb a bajsza alatt dörmögött egy kicsit. Csapatát összeszedte, s helyenként kifejezetten látványos játékra ösztö­kélte. Igaz, időközben jó néhány kiváló labdarúgót igazolt a klub. Pél­dául a lapzártáig ugyan játékengedélye híján egyelőre pályára nem lépő brazil Alex M. Arrudát. A Vasco de Gama játékosa 22 éves, csatár és 182 centi magas. Arruda a brazil ligaválogatottal érkezett Magyarországra. Szerepet ka­pott a Serrano FC összes fellépésén, s ez felkeltette a zöldek megfigye­lőinek érdeklődését. Sőt, a Ferencváros Budafok elleni felkészülési ta­lálkozóján is pályára lépett. Az egyezség megszületett, a dél-amerikai csatár egy évig erősíti a zöld-fehéreket. Más kérdés, játékengedélye csak lapzárta után érkezett meg, így élesben csak ezután láthatjuk.-Amikor elindultunk Brazíliából, nem hittem volna, hogy Ferencvá- ros-játékos leszek - mondta az FTC új szerzeménye. - Mondanom sem kell, nagyon örülök, hogy a játékom ennyire megtetszett Csank Jánoséknak. Egyre többet meséltek nekem a Fradiról, tudom, hogy a legnépszerűbb magyar egyesület labdarúgója lettem. Ahogy hallom, a Ferencváros olyan itt, mint nálunk a Vasco da Gama. A Vasco szurko­lói mindig a győzelmet várták el tőlünk, gyanítom, a Fradi hívei is így vannak ezzel. ígérhetem, rajtam nem múlik, elvégre egy támadót, főleg ha brazil, a góljai minősítenek. Az mindenesetre nagyon jólesett, hogy új társaim roppant kedvesen fogadtak, és amiben csak tudtak, segítettek. Ugyan­akkor jó esély van arra, hogy valamelyik magyar társulat télen Brazíli­ába utazzon, és két hétig ott készüljön fel a tavaszi folytatásra. A túra szervezőinek igen vonzó az ajánlatuk, az érintett magyar csapat össze­mérhetné erejét a legnevesebb ottani klubokkal, így a Vascóval vagy a Flamengóval, miközben a szállása vagy a Vasco-bázis, vagy pedig a brazil válogatott edzőtábora lehetne. A kintieknek csupán az a feltétel­ük, hogy olyan együttes keljen útra, amely eladható Dél-Amerikában... Más kérdés: ilyen szerintünk nemigen van. Arruda mellett még Hrutka János és az örökifjú Keller József is visszatért és újra Fradi-mezt húzott. Ahogy a szlovák válogatott, Pinte Attila is. Az Inter Bratislava 18-szoros szlovák válogatott középpályá­sa már be is mutatkozott. S az imént említettekkel igencsak megerősö­dött csapat prímán szerepelt az időközben 12 csapatra szűkült a NB I- ben: a Videoton otthonában iszonyatos esőben 0-0-ra végzett, majd ott­hon a Győrt 2-0-ra, míg idegenben a Tatabányát 5-0-ra lépte le. Lapzár­takor (a Dunaúj- város eggyel kevesebb meccset játszott) a Fradi listave­zető volt. S ilyes­mire hó- napok óta nem volt pél­da.

Next

/
Thumbnails
Contents