Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. október / 10. szám
14 Részönkormányzat BORÚS HETEK A NAPFÉNY UTCÁBAN » Szeptember 18-án megkezdődtek a Napfény utca átépítési munkálatai. Amikor ezek befejeződnek, az egész lakótelep 30 km-es sebességkoriátozású övezetté válik. A Napfény utcában kétszer egy sávon lehet majd autózni, kétoldalt pedig ferde beállású parkolóhelyeket létesítenek. A kivitelezési munkát nyilt közbeszerzési eljárás során a MASZER Rt. nyerte el. Az építkezés előreláthatólag november közepéig fog tartani, s addig ideiglenes forgalmi rend szerint zajlik majd a közlekedés. Erről kihelyezett eligazító táblák fognak tájékoztatást adni. Az épitkezéssel járó kellemetlenségek elviseléséhez a lakótelepi részönkormányzat a helybeliek megértését és türelmét kéri. LOMELTAKARÍTÁS A fővárosi Közterület-fenntartó Rt. idén is megtartja hagyományos lomtalanítási akcióját, melyre a József Attila-lakó- telepen, október 13-án (pénteken) kerül sor. A lomok kikészítésének időpontja: október 12. (csütörtök). A részönkormányzat kérésére idén a FESZOFE Kht. Is bekapcsolódik az előkészítő munkákba, s igény szerint segítséget nyújt. Kis mennyiség esetén az idős, nyugdíjas lakóknak ingyenesen, egyéb esetben 1500 Ft +áfa óradíjért vállalják a lomok kihordását. Az ilyen igényeket legkésőbb október 6-án (pénteken) 11 óráig Írásban lehet bejelenteni a részönkormányzat ügyfélszolgálati irodájában (Toronyház u, 3/a,). BRINGÁK A RENDŐRSÉGNEK A József Attila-lakótelep részönkormányzata folyamatosan kutatja a módját annak, miként javulhatna a terület közbiztonsága. Legutóbb vállalkozókat kerestek meg, és arra kérték őket, hogy valamilyen módon járuljanak hozzá a rendőrség eredményesebb lakótelepi jelenlétéhez. Már az első eredmények is mutatkoznak. A lakótelepi napok nyitórendezvényén adta át ünnepélyes keretek között Salamon Péter, a SNT Kft. Ügyvezetője a cég ajándékát, két mountainbike kerékpárt a Börzsöny utcai rendőrőrsnek. A kerékpárokat a körzeti megbízottak fogják használni: igy több helyre és többször is eljuthatnak naponta -hsÚJABB AJÁNDÉK A lakótelepen televíziós kábeleket fektető - s a parkositott területeken a pázsitokat is érintő munkákat végző - Telant Kft., korábbi szokásának megfelelően nemcsak a feltúrt területeket állítja helyre, hanem afféle „zöldkompenzációként” a parkosításhoz is segítséget nyújt. Idén ősszel 200 ezer forint értékű sövényt vásárolt, és adott át a lakótelep ligeteit gondozó kertészeti szakembereknek, akik azok elültetéséről is gondoskodnak. PALÁNKOK, CSÚSZDÁK, GYEREKEK Legutóbbi számunkban beszámoltunk a nagyjátszótér ellopott csúszdájának pótlásáról. Azóta az Aranyvirág utcából és a Dési Huber u. 4. mögötti játszótérről is eltűntek a csúszóalkalmatosságok. Itt azonban nem tolvajok jártak, hanem a részönkormányzat megbízottai, akik a lakók kérésére, a megkopott és balesetveszélyes - még betonból készült -játékszereket, színes műanyagcsúszdákra cserélték, a környék kisgyerekeinek nagy-nagy örömére. Az idősebb gyerekek és a fiatalok is kaptak ajándékot: a Nyúl-dombon és az Ifjúmunkás utca 30. előtt új kosárlabdapalánk várja a zsáko- lókat. A Dési Huber utca 5. mögé pedig ugyancsak egy kosárpalánk került, ezt azonban - követendő példát adva - saját költségén egy helybéli szülő szereltette föl a környék gyerekei számára. KÜLFÖLDIEK SZEMLÉLŐDNEK Szeptember 23-án népes delegáció járt a Toronyház utcában. A Virágos Magyarországért akció zsűrijének voltak tagjai, amely a József Attila-lakótelep ez évi pályázatának elbírálására érkezett. Idén az Ifjúmunkás u.-Dési Huber u. kereszteződésénél, a József Attila-emléktáblánál, a Napfény u.-Csengettyű u. sarkánál, a Pöttyös utcai metróállomás felszíni területén, a Toronyház u. 3/a előtt, a Börzsöny utca orvosi rendelőnél és a Kosárka sétányon kiültetett virágokkal versenyzett a lakótelep. Az eredményről ugyan még nincs hivatalos hír, az azonban sokat elárul az értékelésről, hogy a zsűri magával hozta a Főpolgármesteri Hivatal meghívására éppen Budapesten tartózkodó németországi vendégeket is, hogy elbüszkélkedjenek vele, milyen is egy szép pesti lakótelep.