Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. augusztus / 8. szám
8 Civil vilái 1 A magyar örmények története Keveset tudunk a magyarországi örmények történelméről. A Budapesti Örmény Kisebbségi Önkormányzatok Társulása, valamint az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület épp azért jött létre, hogy a közös célok érdekében, civil szerveződések keretében ápolja a nem mindennapi hagyományokat. Mindkét szervezetnek tagja a IX. kerület kisebbségi önkormányzata. Az úgynevezett magyarörmények kalandos történetével dr. Issekutz Sarolta ismertetett meg. Az örmények elsőként vették fel a kereszténységet 301-ben, méghozzá államvallásként. A magyarországi örmények az ezeregy tornyú Ani székesfővárosból származnak, amely Törökország és Örményország határán áll. A XIII. században a török- dúlás miatt az uralkodó dinasztia nemesi körének el kellett hagyni a várost, ezért a hagyomány szerint a Magyarországra betelepült örménység már ősidőktől fogva nemesi származású. Ani sorsát még ugyanabban a században betetőzte egy borzalmas földrengéssorozat - romvárossá lett. Az örmények már a törzsszövetségi időkben is állandó üldöztetésnek voltak kitéve, a XIII. századtól kezdve a nemesi családok a Krím félszigetre vándoroltak, amely akkor a genovaiak fennhatósága alá tartozott, itt 170 évig éltek, ám utolérték őket Dzsingisz kán csapatai. A krími telepről vonultak részben Lengyelország felé, részben pedig Moldvába. A maiak a moldvai betelepültek leszármazottjai, de lengyel földről is jöttek később örmények Moldvába, miután megtudták, hogy az ottaniak letelepedési engedélyt kaptak. Az Lengyel családnév is erre utal. 6-8 kisebb települést alkottak, de a moldvai vajda adórendeletei elviselhetetlenek voltak az őskeresztény iparos, kereskedő örmények számára, ráadásul az ortodoxiára akarták kényszeríteni őket, így kénytelenek voltak ismét továbbállni. XVII. században I. Apafi Mihály fejedelem behívta, szívesen látta az örményeket. 3 ezer család telepedett meg Erdély különböző helységeiben, főleg a Moldvával határos Kárpátokon belüli területeken. Az 1800-as években már 30 ezer örmény szertartású, de római katolikus hívőt tartanak számon, ez azt jelenti, hogy a római liturgiát követik, de örmény nyelven. Ez akkoriban világraszóló tény volt, hiszen a nemzeti nyelven való liturgiát tiltották! A szász vidékeken nem voltak harmonikus viszonyban a hasonló mesterségeket űző szászokkal, ezért inkább elhagyták azokat a vidékeket és Ebesfalván, a későbbi Erzsébetvároson szabad királyi város alakult ki, miután megvásárolhatták Apafitól, majd megalapították Szamosújvár városát, szintén az általuk vásárolt területen. Önálló országgyűlési képviselőkkel, igazságszolgáltatással, közigazgatással rendelkeztek. Hatalmas vagyonra tettek szert, fő területük a marhakereskedelem volt. Vagyonuk főleg a kereskedéssel szerzett pénz haszonbérletbe való fektetéséből származott, hiszen sokáig nem vehettek földet, de Dél-Magyarország, a délvidék hatalmas területei mind az örmények kezében volt. Amikor megkapták a honfiúsítást, tehát már tulajdont is szerezhettek, akkor ezeket a bérleteket felvásárolták, s a legnagyobb földbirtokosokká lettek. A gazdagság megengedhette, hogy nemesi címet vásároljanak maguknak, méghozzá viszonylag könnyen, hiszen az adománylevelek elárulják, hogy az állami kincstár kimerült. Mária Terézia például az örményektől a nemesi címért kapott adományokat visszaforgatta Szamosújvár és Erzsébetváros templomainak építésébe. Az örmények meghálálták, hogy befogadták őket, hazaszeretetük megnyilvánult abban is, hogy mint Teleki Pál mondta:,, a szabadságharcban magyarabbak voltak a magyaroknál." Tény, hogy asszimilációjuk önkéntes volt, már a XVIII. században magyar anyanyelvűvé váltak. Az első kolozsvári kőszínház is a szamosújvári örmények alapítványának segítségével jött létre. A XIX. században megkezdődött a nagybirtokok elaprózódása, hiszen gyakran 10- 12 gyerek is volt a családban, s mindnek kellett valamit adni, épp ezért az értelmiségi pályák felé kezdtek orientálódni: egyetemre járnak Bécsben, Pesten, Münchenben. Orvosnak, jogásznak tanulnak, magyar földön telepednek le és belépnek a közigazgatásba, a politikai életbe, beépülnek a magyar társadalom vezető köreibe. Kiemelkedő szerepet játszanak a tudományos és a kulturális életben is. Az 1911-15 közötti parlamenti időszakban egyszerre 18 magyarörmény képviselő ült a parlamentben, sőt, miniszterelnököt is adtak: Lukács László személyében. (Egyébként a mai magyar parlamentben is ül néhány örmény származású képviselő, nem is akármilyen poszton.) Trianon után az erdélyi örmények nem tették le az esküt a románoknak, magyarnak vallották magukat, nincstelenek lettek, Magyarországon kerestek új otthont, s lettek- maradtak itt magyarörmények. Amikor a közelmúltban lehetőségük nyílt kisebbségi önkormányzatok megalakítására, akkor is azt hangsúlyozták: magyar származásúak, de örmény gyökerekkel. Egyesületet, társadalmi szervezetet alapítottak, ezt követően pedig létrehozták az örmény szertartású római katolikus plébániájukat, majd felépítették az Orlay utcában a budapesti örmény plébánia templomát. Eddig kerek a történet. Issekutz Saroltát azért kerestük fel, mert az Erdélyből ideszármazó örményekre voltunk kíváncsiak, ám a históriát hallgatva óhatatlanul kényes kérdésekbe botlottunk. Komoly - vallási alapokra helyezett - ellentétek feszítik az örmény közösséget, két szembenálló csoport támadja egymást élesen vitázva: ki az örmény? A jerevániak, az apostoli ortodoxiát szorgalmazók szerint, aki nem beszéli az örmény nyelvet, nem örmény. Ezt sérelmezik az örménygyökerű katolikus magyarok, annál is inkább, mert úgy érzik, a keletiek elnyomják őket. Az egyre mérgesedő, élesedő hangnemű pengeváltások során rendre előkerül a fent említett Orlay utcai templom puccsal való elfoglalása, valamint az, hogy a keletiek által alapított Magyarországi Örmény Egyház valójában illegitim módon alakult. Nem kívánunk állást foglalni a kérdésben, megkerülni sem akarjuk, de mivel még nem hallgattuk meg a másik felet, a témát - a többi érintett fél felkeresése után októberben folytatjuk. - garamvölgyi VÉLEMÉNY Az igazság ereje Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében. Mint ahogy bízom abban is, hogy a magyar nép tökéletesen érett a demokráciára: fölismeri és képes megvédeni az érdekét, igazát, s mint ahogy a közelmúltban többször is bebizonyosodott, ítélete biztos, és azt szávai-tettel ki is nyilvánítja. Göncz Árpád ezekkel a szavakkal köszöntötte az Országgyűlést és a választó- polgárokat 1990. augusztus 3-án a Parlamentben, amikor első ízben köztársasági elnökké választották. Ő akkor nem csupán saját erényének tartotta megválasztását. Úgy tartotta, hogy jelölése és megválasztása legújabb kori történelmünk azon személyiségeinek szól. akik munkatársai vagy rabtársai voltak, s akiknek neve politikusi pályafutása állomásait jelzi. Göncz Árpád tíz éves köztársasági elnöki munkája során végig megőrizte ezt a szerénységet, visszafogottságot, amely azonban erős kitartással és elszántsággal párosult. Nemcsak itthon, hanem a nemzetközi politikai életben is nagy tisztelet övezte. Köztársasági elnöki posztját valódi munkának tekintette, mellyel valódi feladatok járnak együtt. Az Alkotmányban rögzített elnöki feladatait maximális erővel próbálta elvégezni. Számára az ország szuverenitásának védelme, a nemzet egységének őrzése és a demokratikus állam- szervezet működése feletti őrködés olyan teendők voltak, melyek mellett már sokkal korábban elkötelezte magát. Emellett pedig önként vállalt feladatának tekintette valamennyi magyar állampolgár emberi jogainak védelmét. Ahogy ő maga fogalmazta 1995-ös második székfoglaló beszédében: „Ez a tennivalóm - ha úgy tetszik: „programom” sem több, sem kevesebb ennél. Ezt tettem eddig is, ezt szándékozom tenni a jövőben, s ha ennek érdekében szükségesnek vélem, élni fogok alkotmány adta jogaimmal.” Világ életében - pártban és párton kívül - a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, a szabad szót, a szabad hazában szabadon vallott hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgálta Göncz Árpád a valóságban is megtapasztalta a munkássorsot, a paraszti életet, a szabad értelmiség sorsát, ezért nem is lehetett volna alkalmas szűk osztályérdekek képviseletére. A magyar társadalom egészéért felelősséget érzett és a Parlament, mint az állampolgárok érdekeinek valódi képviseletét ellátó, az ország jövőjéért felelős intézmény működését megkülönböztetett figyelemmel kísérte. Göncz Árpád tíz éven keresztül volt az ország köztársasági elnöke. Az SZDSZ óriásplakáton búcsúztatta az ország nevében: Köszönjük, Elnök Úr! Magyarország továbbra is számít Önre. Június 6-án az Országgyűlés Mádl Ferenc személyében új köztársasági elnököt választott a következő öt évre. Köszöntjük, Elnök Úr! Janás Ferenc Ferencváros 7. sz. választókörzet önkormányzati képviselője
