Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. július / 7. szám

18 Rendőrségi hírek Parkolójegyekkel üzérkedtek Hajdanában a hiánycikkek világrendszerében mozijegyekkel üzérkedtek a csalók. Most más a módi, fiktiv parkolójegyek árusításából lehet némi illegális jövedelemhez jutni. Az Er­kel utca 14. szám alatt működő parkolóban a felügyelettel megbízott alkalmazott tavalyról maradt, kapott jegyeket árult a gyanútlan autósoknak, természetesen saját zsebre. Az egy jegyet többször is eladó felügyelő jelentősen megkárosí­totta cégét és azokat a kuncsaftokat is, aki szeretnék elszá­molni cégüknél a parkolási költségeket, mert a fiktív jegyek erre nem alkalmasak. A rendőrség kéri, hogy aki a szóban forgó parkolóban egyáltalán nem kapott jegyet, vagy azt ki­töltetlenül kapta, jelentkezzen a IX. kerületi Rendőrkapi­tányságon a Haller út 7-9-ben vagy telefonon (215- 1560/18lm) Farkas Mariann rendőrhadnagynál, illetve a vizsgálati osztály vezetőjénél. Fizetség nélkül vásárolt O. Péter, a Cárion Kft. Ügyvezetője építési anyagokat vásá­rolt cégektől 8 napos fizetési ígérvény ellenében. Az egyik vállalattól már kétszer is hozott el nagy értékű árut, amikor gyanút fogtak és felhívták telefonon a Cárion Kft. Bankját. A számlaszám már megszűnt és fedezet sem volt a számlán hangzott az információ. O. Péter közben harmadszor is je­lentkezett ámért, a kárvallott kereskedőnél, amikor a rendőr­ség elfogta. Kihallgatása során elmondta, hogy nem akarta becsapni ügyfelét. Ennek ellentmondani látszik, hogy a nyo­mozók három általa megnyitott bankszámlára bukkantak. Ezek közös jellemzője volt, hogy pénzmozgás nem történt rajtuk. Egyelőre három sértettre bukkant a rendőrség O. Pé­ter folytatólagosan elkövetett csalással gyanúsítják. A kárér­ték közel 4 millió forint. A nyomozók további sértettek je­lentkezését váiják. Tangóban volt a szőrős rabló A József Attila lakótelepi Kis-erdő mellett ment hazafelé egy fiatal leány, amikor hátulról hirtelen valaki megragadta, száját befogta és a bokrok közé vonszolta, majd elrabolta táskáját. A szőrős testű groteszk ismeretlen fekete tanga bu­gyiban és fehér melltartóban volt és gumi álarcot viselt. Hangja után ítélve férfi lehetett. A rendőrség kéri, hogy aki a környéken ilyen lehetetlen külsejű alakot látott az azonnal értesítse a legközelebbi rendőrt vagy hívja a 107-es telefont. zet. A gyanútlan asszony ráállt és befogadta a német akcen­tussal beszélő vendéget. Másnap a „doktornő” elment ott­honról. Alighogy kitette lábát a lakásból megcsörrent a tele­fon és egy másik nő jelentkezett, hogy elkészült a „doktor­nő” autója, amit azonnal ki kell fizetni, nem adna-e némi kölcsönt. Az idős hölgy 600 márkát kölcsönzött. A „doktor­nő” rövidesen hazaérkezett és frissen keletkezett adóssága fejében egy vastag arany karkötőt nyújtott át. Nem sokkal tá­vozása után kiderült, hogy a karkötő csupán egy ócska hami­sítvány A rendőrség kéri, hogy aki a grafikán látható, magát doktornőnek kiadó személyről információval tud szolgálni, jelentkezzen a IX. kerületi kapitányságon. Gazdag zsákmány álvízvezeték- szerelőknek Két, magát vízvezeték- szerelőnek kiadó férfi egy idős hölgy lakásából 1,6 millió forint értékű értéktárgyat és ékszert vitt magával. Aki a grafikákon látható ékszereket felismeri je­lentkezzen a IX. kerületi rendőrkapitányságon. Besurranok a lakótelepen A meleg időjárás a besurranó tolvajok szezonja. Sokan akkor is nyitva hagyják az erkélyajtót, ablakokat, amikor elmennek otthonról. A tolvajok akár az első emeletig is felmásznak. Az is előfordul, hogy a tulajdonos tévét néz a másik szobában, miközben értékeitől megszabadítja a nyitott ablakon bemá­szó tolvaj. Doktornőnek adta ki magát Jó külsejű nő csengetett egy idős hölgy ajtaján. Mint mond­ta, Németországból érkezett egy vidéki Kongresszusra. Most Pestre látogatott, de nin­csen szállása. Kérte, hogy az idős asszony engedje be, adjon neki szállást, amit majd kifi­Táskatolvajok az áruházakban A nagy bevásárlóközpontok nemcsak a vásárlókat, hanem a bűnözőket is vonzzák. A vevők szokása, hogy aktatáskáju­kat, autóstáskájukat a bevásárló kocsikra teszik. Ez önmagá­ban nem baj, de vásárlás közben gyakran megfeledkeznek a táskáról és a benne lévő értékekről. A tolvajok éppen ezt a pillanatot várják és amíg gyanútlan áldozatuk az áruk között válogat, addig ők elemelik a táskát. Eltűnt kisfiú kerestetik A 14 éves Kenyó Attila 2000. június 10-én tűnt el otthonról, azzal, hogy le­megy a játszótérre. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Aki tud róla, hívja fel telefonon a IX. kerületi Kapitánysá­got a 215-1560-as telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents