Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. július / 7. szám
Szolgáltatás Hurrá, nyaralunk! Itt a nyár. a vakáció, szabadságolások, az uborkaszezon időszaka. A hivatalokban nem lehet elintézni semmit és egyáltalán nem történik semmi. A franciák például egy időre elhagyják Párizst, hogy átadják a várost a turistáknak, ők maguk meg élvezik a tengert. Csakhogy a magyar lakosság 90 %-a nem nyarai többet 10 napnál egy évben. Sokan a Balatonig sem jutnak, nemhogy a tengerpartra, a többség a lakóhelyén kénytelen kipihenni magát. Mit lehet csinálni az itthon maradt gyerekeknek és felnőtteknek? Igyekszünk a kerületen beiül feltérképezni a lehetőségeket, de Ferencváros szerves része a fővárosnak, ezért ahol ez kézenfekvő, ajánlunk más kerületek programjából is. Szembeötlő, hogy ha iskoláskorú gyermekünket szeretnénk napközben biztonságban tudni és módunkban áll kifizetni - a sok esetben jelentősen támogatott árat - akkor bőven válogathatunk. Mehetünk az Orczy kertbe, az FMK-ba, a Désibe, az Iparművészeti Múzeumba, sétálhatunk egy parkban, üdültet- hetjük Hűvösvölgyben vagy Balatonlellén a gyermekeinket, de leülhetünk egy teraszon is, hogy igyunk vagy együnk valamit. A szervezett szabadidős programok Lapunk részletesen közli a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Dési Huber István Művelődési Ház és az Orczy kert programját. Mindegyik intézmény arra törekszik, hogy változatossá, tartalmassá tegye a nyarat elsősorban az iskoláskorúak, de természetesen a felnőttek számára is. Ezek az intézmények nem tartanak nyári szünetet. A Ferencvárosi Művelődési Központ praktikus érdekessége a 100 fős HALLER KEMPING, ahol a nyári kánikula ellen két hatalmas platán ad védelmet a sátorozóknak és a büfébe betérő vendégeknek. Ezt a két fát olyan nagy becsben tartják, hogy megpróbálják hivatalosan is védetté nyilváníttatni őket. Tavasszal „komfortosították” a kempinget, kivezették a melegvizet az épületből, két mosógépet szereltek be, és zárt biciklitárolót építettek. Természetesen nem a ferencvárosi lakosság költözik át oda, de az itteniek rokonai, barátai is évről évre visszatérő vendégek. A nyári időszakban a környék biztonsága is nagyobb szerepet kap. A járőrök naponta többször is körülsétálják a területet, amiért az üzemeltetők igen hálásak. AZ FMK néhány programja szünetel, de például folytatják az igen népszerű KÓLÓ Táncházat, ahol balkáni, jelesül bolgár, görög, horvát, makedón és szerb táncokat lehet járni szerdánként. A nyári hőségben könnyen átmelegedő épület alkalmatlan a huzamosabb ideig tartó napközis szaktáborok megtartására, de az ingyenes SZÜNIDŐ-DŐ program keretén belül kéthetente, hétfőnként hagyományosan bábkészítésen vehetnek részt a gyerekek, majd a maguk készítette figurákkal együtt debütálhatnak a művelődési ház színpadán. A SZÜNI-DŐDŐ rendezvénysorozatot minden iskoláskorú gyermek ismeri. Nyitó napja a tanévet követően június 25-e és egészen augusztus 26-áig tart. Idén 13. alkalommal rendezik meg, több mint 400 ingyenes programot biztosít a fővárosi gyerekeknek és családoknak. Ha valakinek még nincs SZÜNI-DŐDŐ füzete, amiből a rendezvények megnevezése, helyszíne, illetve időpontja megtudható, illetve amibe a részvételt igazoló pecséteket gyűjthetik a díjakért versengők, akkor ezt beszerezhetik a Petőfi Csarnokban vagy informálódhatnak a 251-72-66/122-es telefonon, a Pesti Műsorból, valamin az interneten a www.petoficsamok.hu címen is. A programok között szerepel barlangászás, vizimentés, csónakázás, turisztika, zenélés, foci, vetélkedő stb. Az említett FMK-béli bábozáson kívül a Désiben kézműves foglalkozást is tartanak. Bármely kerületből, bármely kerületben részt vehetnek a gyerekek a rendezvényeken. A Dési Huber István Művelődési Ház - mint ahogy arról már korábban részletesen beszámoltunk - újra nyitva és egész nyáron várja a látogatókat. A SZÜNI-DŐDŐs, csütörtökönkénti ingyenes kézműves játszóházon kívül folyamatosan várják a szaktáborokba aje- lentkezőket. A Dési szaktáborainak előnye, hogy olcsónak számítanak az egyéb - főleg budai - hasonló táborokhoz képest. A kiadott programfüzettel ellentétben, a dolgozó szülők igényét figyelembe véve már reggel 8 órától tudják fogadni a gyerekeket és délután 5ig 6-ig biztosítanak felügyeletet. Négyféle szakmai táborból lehet választani: kézműves, akrobatikus rocky, karate és néptánc. Még nem teltek be az üres helyek, várnak még jelentkezőket. A tanfolyam ára a napi háromszori étkezéssel, az egész napos felügyelettel együtt 4.500 forint, de testvéreknek csak 4.000 fejenként. A tanfolyamokon kívül az odalátogatók pingpongozhatnak, sakkozhatnak, kártyázhatnak is. Péntek esténkénti táncest, a nosztalgia klub az idősebb korosztály számára 5 órakor kezdődik. Az Orczy Kert a szomszédos kerülethez tartozik, de közelsége szinte csábító. Ők kéthetes turnusokban rendeznek táborokat. A hangsúlyt elsősorban a sportra, a mozgásra teszik, kihasználva a hatalmas, fás park természeti adottságait. 12 féle szaktáborból lehet választani, köztük báb- és színjátszó, táncos, kosaras, foci, tenisz, horgász szakokat találni. Emellett sport bemutatók lesznek neves sportolókkal, repülőgép modellezés, trambulinozás, mozi-, cirkusz- és múzeum látogatás szerepel a plusz programok között. A tanfolyamok kb. 10.000 - 12.000 forintba kerülnek étkezéssel együtt. Felvilágosítást a 333-13-03-as és a 333-95-01 telefonon kaphatnak az érdeklődők. Az Egészségparkon belül található Óriáslabdázó, az Erdei futópálya 15 erőnléti állomással és a Kalandpark, mely a „túlélő gyakorlatokkal” (a drótmászástól a kötélhálón való átjutáson keresztül a hétméteres egyensúlyozó gyakorlatig) mindenféle megpróbáltatással várja az arra vágyókat. Ez utóbbiakat egyébként bárki ingyenesen használhatja aki odalátogat kortól, nemtől és állandó bejelentett lakhelytől függetlenül. Előzőleg azonban ajánlatos tájékozódni, hogy az Egészségpark mely része melyik napon van nyitva. Az Orczy Kert Tóparty zenés rendezvényei este hét, vagy nyolc órakor kezdődnek. Ezekről ; 318-79-30-as telefonon érdeklődhetnek. Nyár és iskola Sok ferencvárosi gyermek a IX. kerületi tábort választotta, amire a saját iskolájában jelentkezhetett előzőleg. Az önkormányzat Hűvösvölgyben, Balatonlellén és Kincsesbányán tart fenn üdülőt. Hűvösvölgybe, a napközis táborba naponta busszal szállítják a gyermekeket (Gyülekezési helyek: a Mester u. 19., a Bakáts téri, a Körösi Csorna Sándor utcai, a Gát u-i és a Telepy téri iskolánál). Hűvösvölgybe viszik el a kerület óvodásait is májustól szeptemberig, óvodánkénti beosztás szerint, szintén busszal. Az iskolásokat buszos kirándulásra, strandra és gyermekvasúira invitálják. A balatonlellei üdülőben hetes turnusokban nyaraltathatja egy-egy kerületi iskola a saját diákjait. Az üdülő májustól erdei iskolaként működik, egy előtumust fogadott és 17-én ért véget a négy testvér- várossal szervezett találkozó. (Királyhelmec, Beregszász, Sepsi- szentgyörgy és az újvidéki Kanizsa). Ettől kezdve augusztus 31-éig 10 kerületi iskola tölti meg. Az önkormányzat jelentősen támogatja ezeket az üdüléseket, így például a Balatonon 8 nap teljes ellátással, napi négyszeri étkezéssel kb. 6.000 Ft. Lellére július 3-tól és 11-től Királyhelmecről és az újvidéki Kanizsáról érkezik testvérvárosi iskolás csoport..