Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. július / 7. szám

Önkormányzat Segítség Tószegnek Miután a sorozatos szennyezésekbe majdnem belepusztult a Tisza, a ne­hézfémekre, ciánra és ki tudja még milyen kemikáliákra válaszul, min­den idők legnagyobb árvizével vála­szolt, s többek közt Tószeget is ele­mentáris erővel támadta. Ez a falu, hasonlóan az elmúlt évekhez, ismét csatát nyert. De milyen áron? Házak omlottak össze, sokan fedél nélkül maradtak, a kutak vize megfertőző­dött. Az önkormányzat és Ferencvá­ros lakóinak együttérzése és segítő­készsége jeleként, a kerület képvise- lő-testülete úgy döntött, hogy 3 mil­lió forinttal támogatja Tószeget, mely összeget Dr. Gegessy Ferenc polgármester, Pál Tibor alpolgármes­ter és Dr. Oszvári István jegyző adott át május 22-én Papp Istvánnak, Tó­szeg polgármesterének. Végső búcsú Az FKGP Ferencvárosi Szervezete mély megrendüléssel tudatja azok­kal akik ismerték és szerették, hogy elnöke, Zimmermann Tamás éle­tének 45. évében, türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Zim­mermann Tamás 1998 óta volt az FKGP Ferencvárosi Szervezetének elnöke. Az 1998-as önkormányzati választásokat követően önkormány­zati képviselő, a vezető testületben egészségügyi és sportbizottsági el­nöki posztot töltött be. Személyében igaz barátot, tisztességes, elkötele­zett politikust vesztettünk el. Emlékét megőrizzük. FKGP Ferencvárosi Szervezet vezetősége TÁJÉKOZTATÁS A Ferencvárosi Önkormányzat kör­nyezetvédelmi referense és környe­zetvédelmi bizottságának elnöke tárgyalást folytatott a MÓL Rt. ve­zetésével, amely tájékozódásukra közölte, hogy a MOL-kutaknál is­mét átveszik a lakosságtól a fáradt­olajat. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a közeljövőtől esetleg a használt gépkocsi akkumulátorokat is átvegyék. Az ARAL Mester utcai töltőállo­másán (IX. kér. Mester utca 89. sz.) kísérleti jelleggel elindította a hasz­nált akkumulátor átvételi program­ját. Dombai Gábor A Környezetvédelmi és Közterületi Bizottság elnöke Térfigyelési rendszer kiépítése A Ferencvárosi Önkormányzat Kép­viselőtestülete május 30-án úgy hatá­rozott, hogy a kerületi rendőrséggel együttműködve a IX. kerületben is megkezdi a térfigyelési rendszer ki­építését. A szomszédos VIII. kerület kedvező tapasztalatai azt mutatják, hogy ezzel a módszerrel valóban je­lentős eredmények érhetők el a közte­rületi bűnözés (autófeltörés, rablás, prostitúció) visszaszorításában. A Közbiztonsági Bizottság javaslatára az önkormányzat elkülönített erre a célra 30 millió forintot, de pályázatok révén további anyagi támogatást re­mél. A részletekről szeptemberi számunkban számolunk be. Szünetelő jogsegély­szolgálat A Ferencvárosi Önkormányzat - szer­dánként 16-18 óráig működő jogse­gélyszolgálata 2000. július 12-től au­gusztus 2-ig szabadság miatt szüne­tel. Dr. Szinyei László Ferencváros AIX. kerület polgárainak lapja Kiadja a Ferencvárosi Önkormányzat Főszerkesztő: Tompa Imre Szerkesztőség: 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.:216-1020, 216-1025 Tel./fax: 215-9589 E-mail: ferencv@mail.inext.hu A kiadást a Kecskeméti Lapok Kft. gondozza 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Terjesztés: FEIBRA Kft. Terjesztési reklamációk: 340-9921, 340-9922 Nyomás, kötés: Szolnok Nyomda Kft. 5600 Szolnok Városmajor út 25. Felelős vezető: Gebhard Tamás ügyvezető igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents