Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)

Ferencvárosi Magazin, 1999. december / 12. szám

DÉLPEST Parlamenter Burány Sándor írása Kié a Szent Korona? 999 évvel ezelőtt (szerencsés szám) koronázásra készült az ország. István le­győzvén politikai el­lenfeleit elérkezett­nek látta az időt, hogy hatalmát európai rí­tussal erősítse meg. Őseivel szemben nem emeltette magát pajzsra, hanem koronát kért és kapott a pápától. A koronaküldést a kor hatalmi viszonyainak megfelelően támogatta a német-római császár is. Istvánt az új évezred első napján 1001. január 1-jén koronázták meg. (A középkorban az év kezdete gyakran esett karácsony napjára, ezért a koronázás másik lehetséges dátuma 1000. december 25.). Első királyunk koronája a történelem viharában elveszett. A ma ismert Szent Korona egy-két évszázaddal későbbi koronázási ékszer. A történészek a mai napig vitatkoznak arról, hogy a Szent Korona miképpen kötődik első királyunkhoz? Vannak, akik azt mondják, István egyik díszes használati tárgyából alakíthatták át a korona felső részét. E nézet hirdetői szerint a korona felső része sík volt, és csak utólag hajlítot­ták mai formájára. így lehetett egy díszes kódex ékessége is. A kutatók egy másik csoportja feltételezi, hogy a korona felső része eredetileg ereklyetartó volt, és így kötődik utóbb szentté avatott kirá­lyunkhoz. A pontos igazságot nem tudjuk, de a hagyomány a Szent Koronát első kirá­lyunkhoz köti immár végérvényesen. Újkori magyar hagyomány, hogy a mille- nium megegyezéses dátumhoz kapcso­lódik. így volt ez a múlt században is, mikor egy külön csoport volt hivatott eldönteni, mikor is történt a honfoglalás. Az eredetileg évekig elhúzódó hadjáratból így választották ki a 896. esztendőt. A dön­tésben fontos szerepet játszott, hogy milyen határidővel készülnek el a milleni- umi létesítmények. Mostanában második milleniumra készül az ország. A honfoglalás után itt az ideje, hogy megünnepeljük államalapításunk ezredik évfordulóját is. Újkori hagyomány szerint ezt egy évvel korábban kezdjük eí. Valószínűleg azért, mert István király korával ellentétben most a többség nem 2001., hanem 2000. január 1-jét tartja az új évezred első napjának. így most van mó­dunk egy évig előre örülni az ezeréves évfordulónak. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy kié a Szent Korona? A politikai pártok vitája valószínűleg erről szól. A Korona Tanács felállítása, a korona Országházban való elhelyezése, a Szent Korona-tan felé- lesztési kísérletei mind-mind azt sugallják, hogy a Szent Korona a politikusoké. Mondják, hogy az országházban a ko­ronázási ékszerek éppúgy megtekinthetők. Ennek több dolog is ellene szól. Az egyik, hogy a koronázási palást szállíthatatlansá- ga miatt a koronázási ékszereket elválasztják egymástól. Másrészt az Országházba nem is olyan könnyű bejutni. Kispest országgyűlési képviselőjeként gyakran fogadok látogató csoportokat. A bejelentkezés és a tényleges látogatás között van, hogy másfél-két hónap is elte­lik. Ennek oka az, hogy a látogatások, láto­gatók száma korlátozott, az időpontokat a bejelentkezés sorrendjében az Ország- gyűlés Hivatala adja meg. A Szent Korona megtekinthetőségének korlátozása tebát szintén azt sugallja, hogy a Szent Koron, politikusoké. Nekem más a véleményem. A Szent Korona szerintem a nemzeté. Azé a nemzeté, mely első királyunk emlékét és a hozzáfűződő hagyományokat ezer évig megőrizte. Ezért van a Szent Korona jelen­leg a legjobb helyen: a Nemzet múze­umában. €L€CTRONIC7 DISZKONT ÁRUHÁZ, (TELEFONON RENDELHET, Tn| 0CD 0(107 t OTTHON FIZETHET! 161: IbU'jUlí Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Ezredfordulót Kiliánunk Minden Kedues Uásárlónknak! HÍRADÁSTECHNIKA Thomson 37 cm TXT TV .... Vestel 37 cm TXT TV ............ Gru ndig 37 cm TXT TV................ So msung 31 cm TV (2 hongszóró).... Doewoo51 cm TXT TV................ m á-ir­42 900,­43 900­44 900,- .59 900,- . 50 000,­Vestel 5”l cm TXT TV......... ...47 900,­V estel 55 cm TXT TV...... . 56 890,­...60 90Ó,­íMIh s, ^ ... 68 000,­Samsung 57 cm TXT TV... Sony 63 cm St. TXT TV ... Ev elui 70 cm St TXT TV. .......*— ...77 900­. ..119 900,- 94 990,­Evelux 70 cm St. TXT PIP TV ...................... 120 000,­Vestel 70 cm St. TXT TV... m m........... 9 9 900,­Panasonic 70 cm TXT.... W mm ^ ...135 000,­Sony 72 cm St TXT TV «P 165 99Ó/­Sonv 72 cm TXT. PIP TV 100Hz..................... 2 39900.­Sony, Technics hifielemek nagy választéka : Ponosonic DVD lejátszó ........................32 900,­P hilips 2 fejes videó______ .......................38 J VC 2 fejes videó..................................... 38 000,­So msung 4 fejes videó...................,|gl -- ■ 4á 900/­Poti osonic 4 fejes videó..........,.......fsnyL. ** *1" P anasonic videoka met*....ML......-..........104 900,­J VC videokamera.................._..................09 000,­S ony kamera ICO monitorral ........ 110 000,­Ph ilips hifi videó................. 65 000,­S ony 6 fejes hifi wfeó............................................93 000,­Sony wolkmon (rádTóvol, tokkal)......... ...12 500,­Sony hordozhotó v.m..............................................14 900,­L G CD-s rádiós magnó...........................................10 000,­Shorp minitorony..................................................56 900,­A iwa 3 CD-s tóvir. MC......................... .49 500,­Sony minidisc......................................................59 000,­Panasonic 5 CD-s tóvir. MC............ ..................ÍJ 900,­Hi tel: könnyen, gyorsan magyar cetelem Aiwo 3 CD-s Dolby Pro Logic MC........................78 900,­A iwa 3 CD sourrund mc.................................57 000,­S harp 3 CD-s Dolby ProLogic, RDS....................100 000,­Philips Dolby ProLogic mc..............................107 000,­Sanyo 3 CD-s Dolby Pro Logic MC.....................119 000,­H alton házimozirendszer..............................134 900,­So ny hangfal (200 W)..............................62 900^/pár P ioneer kárpithangszóró (80 W).........................7 500,­Elta hangszórószett......................................10 P ioneer autó rádiómagnó..................______34000 s s Kenwood autó rádió-magnó............... Kenwood aut. r.-magnó (levehető) RDS.... Megfigyelőrendszerkameróvot.. MÍKROHULIÁMÚ SÜTŐK Daewoo 181 mech .............. G olctti 171 grilies, ....... S harp 181. mach................. 201. mech............ 2 21. mech..._... J D elcnghi 171 digit.. Whirlpool 181 digit, Mouline» 341 digit. Whirlpool 201 digit, griilH Whirlpool 241 digit grill, ctisp....J L G 171. mech mikro............„...J TŰZHELYEK ^ ft Mora 4 égős gáztűzhely............. Nordi gáztűzhely, fehér 60x60..... P elgrim 4 égős, grilles gáztűzhelyek FEG 4 égős gáztűzhely „Ú.........J P elgrim kerómiolapos multifunk. th.| Móra 4 égős kombi, grill tűzhelyJ ~V2r 54 909,­..................23 000,­. 14 900,­..............16500,­.................14490,­....—.......10 000,­— ~xm­...-................17000,­■...40 000,­...60 000,­6 0 900,- .19990,­48900,­...89 900,­..ÍJ 000,­...45 000,­1 11000,- ...ÍJ 900,­G orenje 4 égős kombi tűzhely...........................80 000,­BOJLEREK, KAZÁNOK Hajdúsági 51 bojler felső................................17 500,­Hajdúsági 51 bojler alsó.................................18 000,­I el. bojler................................J2 900,­Isea 100 I el. bojlerul Hajdúsági 100 I el. bojler ÚJ!| Hajdúsági 120 I el. bojler.... Savio gázkazán............... W olf gázkazán rendszer...JSi K F tárolás gázbojler 80 ...Jmm P ORSZÍVÓK, TAKARÍTÓDÉI Körchef kézi porszívó 800 W Daewoo porszívó 1300 W... E TA porszívója........ S r I Lava takarítógép 1200 W.. AH MOSÓGÉPEK, MOSOGATÓGÉPEK Hajdúsági keverótórcs^^.,^1 Hajdúsági centrifuga .. ...... H ajdusogi felült. 400 ford. Ignis felült. 500 ford. Whirlpt „Jlirlpool mosó-szárítógép.............................124 I i pool 8 tér. mosogatógép.................................117 900,­i je 12 tér. mosogatógép...................................93 900,­i l 12 tér. m. 60 cm!.. HÓK 119 000,­-MáA; E00I Hajdúsági falült. 600 lord. fftirlpool felüt. 800 ford............ Ig nis elölt. 500 ford................... Fo gor elölt. 500 ford.................. Wh irlpool elölt. 500 ford.....„....... H ajdúsági elölt. 600 ford............. Wh irlpool elölt. 600 ford.............. Zonussi előíróit 500 ford............. Wh irlpool elölt. 600 ford, (keskeny).. Hajdúsági elölt. 600 ford, (keskeny). Gorenje elöli. 1100 ford..........................................99 900,­D aewaa légbuborékos mosógép................................78 000,­Fo gor mosó-szárítógép____________________104 900,­Ign is mosó-szóritógép...........................................106 900,­......17 990,­« ®sj4 990, —„15 990,- iSBl 490,­......11 000,­...-yJJ 000,­......-41 900,­.......22 OOO,­. W...13 900,­68 900,- 16 900,- .82 900,- .86 900,- .68 990,- 63 000,­69 900Í- 12 900,- 18 990,- 15 900,- .98000,- 99 900,­Gorenje 105 lj Lehel 120 !I Privileg 2301; Gorenje 2401 szekrény,#.................. .............80 000,­.............86 000,­.............83 900,­HŰ TŐK .............65 900r­H elkama 1701 fagyasztó nélk............. .............44 000,­H elkama 1701 hűtő......................... .............45 000,­G orenje 2801 fagyasztó nélkül........... ............10 500,­Daewoo 1401.... Lehel 2001 fogy Lehel 24H« Lehel 20ttf Lehel 2001- Lehei 210-4-601 kombi Lehel 178-*-1151 kombi Lehel 177+40!' Gorenje 210 • 501 .. Gorenje 205+103 I.L Gorenje 240 + 701,. Whirlpool 240+ 701 Whirlpool 200 + 501 Whirlpool 210+120 ..... W hirlpool 2601 hútj (fogyrek. nélkül) 2...... M OST CSAK HÁim f) Minszk-Atlant 280 1 fj'hüflBekröny... Mlnszk-Atfant 210+50 I kombi hűtő'.. .42 490,­.64 000,­.68 000,­Minszk-Atlont 215+?15 fKibi hűti..................94 OOOr Minszk-Atlant 2401 fagyasztószekrény................19 000,­25 ÖOO Ft felett Budapesten díjtalan házhoz szállítás! Áraink a készlet erejéig érvényesek! '~ MNK AZ ÁFÁT TARTALMAZZ ' Kényelmes parkolás, kedvező vásárlás! ÁRA.NK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK, ßp> ^ j^befÖliyi Út 29. *$£*0™*' 10-13, 12 * FERENCVÁROSI MAGAZIN ** 1999. december

Next

/
Thumbnails
Contents