Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
Ferencvárosi Magazin, 1999. december / 12. szám
INTERJÚ Ezredvégi beszélgetés Schubert Évával Magazin: Az Ön életét meghatározta, hogy annak idején az angolkisasszonyoknál tanult? Schubert Éva: Természetesen, de egy gyermek életét elsősorban az határozza meg, hogy kit hogyan neveltek, a szülei milyenek voltak, kire mennyire figyeltek oda. A mi időnkben a szülők példaképek voltak, ők voltak az etalon. Manapság azt látom, hogy a gyerekek a szüleiktől többnyire semmi jót nem látnak. Például voltam egy ünnepségen, ahol csak a szülők za- jongtak. Nem úgy viselkednek, hogy egy gyerek felnézhessen rájuk. Ez az elmúlt kommunista időszak bűne, ahol arra tanították a gyerekeket, hogy jelentsék fel a szüleiket. Nyilvánvaló, hogy ezek másfajta emberek, másfajta ' ülők lettek. Tanít még a Színművészeti Főiskolán? S.É.: Már nem. Nem érek rá. Mostanában főleg vidéken játszom, Szek- szárdon, Tatabányán, Szarvason. Tanítottam 15 évig, s most például az egyik tanítványommal játszom együtt. Én ajánlottam őt, mert jól tud németül, s Goethe Faustjának német nyelvű változatát adjuk elő Szekszár- don. M: Fontosnak tartja az idegen nyelvek ismeretét? S.É.: Eddig is fontos volt, csak az elmúlt rendszer irtotta ezt ki az emberekből. Azelőtt, ha az ember elvégzett egy iskolát, akkor ő 2-3 nyelven beszélt. Amikor gimnáziumba jártunk, mindenki megtanult latinul, s tudott németül, franciául. Azok, akik egyházi iskolába jártak, most például Pannonhalmára, azok mind úgy jöttek ki onnan, hogy három nyelven beszélnek. Azok, akik állami iskolákba jártak azok nem tudnak idegen nyelve- k De enélkül hogyan lehet a külfölddel érintkezni, egy felelős beosztásban helytállni? M: A technika fejlődése Ön szerint jó felé halad? S.É.: Ennek nem lehet gátat szabni. Azért szimpatikusak például a keleti filozófiák egyre több embernek, mert mint ahogy én is tapasztaltam, amikor Kínában voltam, • ők olyat tudnak, amit mindenki tudott 5-6 ezer évvel ezelőtt, csak elfelejtettük. Az európai fejlődés egész másfele indult, inkább a technika felé, kifelé. Keleten pedig maradt a belterjesség, a lélekben való kutatás, a mérhetetlen lelki koncentráció. Ez az, ami Európából borzasztóan hiányzik, rendkívül nagy a lelki üresség. Hihetetlen, hogy milyen sokan mondják azt, hogy nem találják magukat, az identitásukat. Ugyanakkor beleőrülnek a technikai fejlődésbe. Én például ki nem állhatom, s ezért autót sem tartok, mert utálatosnak találom, hogy üljek egy kormánykeréknél, mint egy rabszolga, és ne lássam a tájat soha, amerre megyek. Én más vagyok, mint a többi ember, biztos más századba kellett volna születnem. Pesten belül például A Szomszédok című teleregényből is ismert színművésznő a több mint negyven éves pályafutása során számtalan szerepben is megmutathatta kivételes egyéniségét. Véleménye szerint fokozottan oda kell figyelni a következő generációra, és megtanítani őket az értékek felismerésére és megőrzésére. “Az évszámváltástól nem várok semmit. Egyszerűen csak szeretném, ha békesség lenne. ” gyalogolok. A belvárost pedig azért szeretem, mert oda nem lehet építeni bevásárlóközpontot. Borzasztónak és ijesztőnek találom, megalománnak az ilyen épületeket. Nem is szeretem a túl magas házakat, mert az olyan istenkísértés. Emlékszem ezzel kapcsolatban a Pokoli torony című filmre, amely bemutatatta, hogy egy bizonyos magasság fölött nem lehet menekülni, leugrani, még helikopternek se leszállni a tetejére. Egy épület olyan magas legyen, hogy még megismerjem, aki lenn áll, lássam a fák tetejét, le tudjak menekülni, ha kell, és emberléptékű legyen. Ugyanígy vagyok mindennel. Ha valami az ember- léptékűségét elveszti, akkor olyan idegen, hogy nem is tud érdekelni. M: Hogyan, hol tud kikapcsolódni? S.É.: En állandóan ki vagyok kapcsolódva, mert a munkám során is annyi érdekes dolgot látok, tapasztalok. S rá tudok ezekre csodálkozni. Lényeg az, hogy kíváncsisággal álljon az ember a jelenségekhez, és minden érdekelje. Nagyon jó dolga volna az emberiségnek, ha élvezni tudná a lehetőségeit. Én például igen messze laktam az iskolától, ahova jártam. Az úton a villamosozás alatt én minden nap annyit tapasztaltam, hogy a mai napig úgy él előttem az a Budapest, az a Rákóczi út, ahogy láttam. Az embernek minden helyzetet ki kell használni. Nem lehet soha unatkozni, mert az élet annyira érdekes. M: Mit jelent az Ön számára, hogy megkapta a díszpolgári címet a belvárosban? S.É.: Meglepetésszerűen ért, s a meglepetés mindig jó az ember életében. Az ember olyan szempontból kisgyerek marad, hogy szereti a meglepetéseket. Tulajdonképp az ünnepek is erre jók, hogy a hétköznapok látszólagos szürkeségét kicsit megtoipantsa, valamilyen színt vigyen bele. Örülök, hogy jön a karácsony, mert akkor mindig valami történik az emberrel. Én az évet karácsonytól karácsonyig számítom, számomra ez az év fordulója, és mindig lázas izgalommal készülök rá, még akkor is, ha most már csak ketten vagyunk a lányommal. Persze van az embernek családi köre, s mindig azon izgulok, hogy a másik fog-e annak az ajándéknak örülni, amit neki szánok. Emlékszem, amikor öt éves voltam, írtam a Mikulásnak egy levelet, hogy titokban hozzon nekem egy muszlinsálat, amit az anyukámnak adhatok karácsonyra. Én végig csak azon izgultam, hogy hoz-e olyat, amit én ajándékba adhatok. Tudtam, hogy nekem kell adni, mégis elhittem, hogy a Jézuska meg a Mikulás hozzák nekem. Ezek szép dolgok, mert nem szeretem, amikor valaki azt mondja, hogy egész évben kell szeretni, nem csak a szeretet ünnepén. Ez marhaság, mert bizonyos elhatározásokra szüksége van az embernek, hogy magába szálljon és elgondolkozzék. Aztán majd jön a farsang, a mulatozás ideje, majd a nagyböjt, a húsvét és jön a feltámadás. Olyan jó, ha az ember ilyen gondolatkörökben tudja levezetni az évet. M: Idén hol tölti a karácsonyt? S.É.: A karácsonyt mindenképpen itthon töltöm, de utána lehet, hogy elmegyek a lányommal egy last minute útra. Ez a fellépéseimtől is függ. Mostanáig az új Faust-bemutató is lekötött, és egy monodrámával is járom az országot. Emellett készülök Örkény István: Macskajáték című drámájának német nyelvű előadásában Orbánná szerepére. Ezen kívül immár 15 éve játszom az Édes mostoha című mesejátékban. M: Fontosnak tartja, hogy gyermekeknek játszik? S.É.: Mindig is nagyon sokat játszottam gyerekeknek. Sőt, idén felkértem egy iskolai gyerekcsapatot, hogy csináljanak egy betlehemes játékot, amit az általam rendezett karácsonyi műsorban fognak bemutatni az Ódry Színpadon. M: A szilvesztert hol fogja ünnepelni? S.É.: Már nem igazán ünnep ez a számomra. Talán akkor volt még egy-egy szép szilveszter, amikor az uram élt, és nagy vendégség volt, sütöttem- főztem. Most már csak csendesen átmegyünk egyik évből a másikba. Persze az idei azért érdekes lesz, hiszen a 2000. év jön. Lehet, hogy ezt az eseményt nem is Magyarországon fogom átélni. Ha meg tudok szervezni egy érdekes pár napos utat, akkor valahol a Földnek egy másik pontján érem ezt meg. M: Készül az ezredváltásra? S.É.: Nem. Az évszámváltástól nem várok semmit. Egyszerűen csak szeretném, ha békesség lenne. A saját életemben is. Nyugalmat kívánok, az emberiségnek is. És egészséget. M: Van Ön szerint köze 2000-nek az egyre több természeti katasztrófához? S.É.: A jóslatoknak és a babonáknak szerintem semmi alapjuk nincs. Ez a sok katasztrófa mind természeti jelenség. A természettel történő visszaélések, a kísérletek megbosszulják magukat. Összhangban kellene élnünk magunkkal és a környezetünkkel! Somogyi Ferenc 1 999. december FERENCVÁROSI MAGAZIN * 9 :k k
