Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
Ferencvárosi Magazin, 1999. március / 3. szám
SPORT A kormány elkötelezett A polgári koalíció kormánya nem csupán szavakban, hanem tettekben is a magyar sport fejlesztésének elkötelezettje - jelentette ki pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás, az ISM minisztere. A mai magyar labdarúgás Deutsch Tamás szerint olyan helyzetben van, amelyből állami,kormányzati segítség nélkül nem tud kilábalni. Megítélése szerint a kormány számára nem érzelmi kérdés a labdarúgás fejlesztése, s ez nem véletlen, mert a magyar sportnak több mint a feléről van szó, amikor a labdarúgásban érdekeltek létszámát, a sportág jelentőségét mérlegelik. Négy havi kényszerpihenőn Elbert A tavaszi idényben már nem léphet pályára Giovane Elber, a Bayem München csapatának múlt szombaton súlyos térdsérülést szenvedett brazil csatára. A 26 éves játékos kétórás műtéten esett át. A rehabilitációs gyakorlatokat már a közeli kidolgozhatunk, hiszen mást kell csinálnia annak, aki szabadulni szeretne kilóitól, mint annak, aki izmait szeretné erősíteni. Tanácsokat kaphatunk étrendünkkel kapcsolatban is, hiszen csak akkor érhetünk el eredményt, ha megfelelő étrendet alakítunk ki. Milyen gépet válasszunk? A gépeknek két nagy csoportját különböztethetjük meg: Egyrészt vannak a hagyományos erősítőgépek, mint például a speciális hasizomgépek, a többfunkciós vállgépek, mellizomgépek, az egy- ill. több- funkciós lábizomgépek. De ide tartoznak a hölgyek által kedvelt comb- és fenékformáló eszközök, valamint az elsősorban férfiak által előnyben részesített súlyzók. A másik nagy csoportot az ún. kardiofitness gépek alkotják, melyek használatával az általános fittséget lehet növelni. Ezek közé tartoznak a különböző lépcsőzőgépek, a szobakerékpárok, valamint a futópad Egyvalamire azonban figyelni kell: bár vannak látványos eredmények, arra senki ne számítson, hogy egy-két alkalom után tíz kilóval könnyebben Arnold Schwarzeneggerként vagy Cindy Crawfordként fog kijönni a fitness klubból. Ne felejtsük el, hogy a fitness és a testépítés lényege, hogy egyre jobban, egészségesebben, fittebben érezzük magunkat, s ezáltal javuljon közérzetünk. Ha kedvet kapott a testépítéshez, látogasson el a Body Box Fitness Klubba. 1191 Bp. Ady E. u. 30. T.. 280-2879 Nyitva: Hétköznap 6-22 hétvégén 8-18 h-ig Fitness A testépítésről Annak, hogy valaki kondíterembe kezd járni, több oka is lehet: izmait szeretné fejleszteni, fogyni akar, vagy csak egyszerűen mozgásra vágyik. A terembe belépve jó néhány géppel találjuk szemben magunkat, melyekről a kezdők nem mindig tudják, hogy pontosan mire is valók. Legjobb, ha az ember már az első alkalommal elmondja az edzőnek, mi az, ami idehozta, mit szeretne elérni. Bár ez a már “haladóknak” is ajánlott, hiszen egy szakember azonnal meg tudja mondani, hogyan tudjuk célunkat leggyorsabban elérni. Célszerű a gyakorlatokat állandó edzői felügyelettel végrehajtani, hiszen ő pillanatok alatt átlátja, ki hogyan dolgozik és azonnal korrigálni tudja az esetleges hibákat. Ezáltal csökken a balesetveszély és az sem fordulhat elő, hogy feleslegesen végezzük a gyakorlatokat. Segítségével testre szabott programokat is napokban elkezdheti Elber, de a teljes gyógyulásra legalább négy hónapot kell várnia. Csúcsdöntő ballonosok A Piccard-Jones hőlégballonos páros a hónap közepén átrepült a dátumválasztó (az úgynevezett vasárnap-hétfő) vonal felett. A svájci-angol páros Ázsia felől Mexikó irányába tart. A vonal fölött vasárnap, közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor haladtak el, és ezzel "visszakerültek" a szombati nap időzónájába. A genfi központ és a Breitling Orbiter III. nevű ballon között 24 óra óta először ekkor sikerült helyreállítani a közvetlen műholdas távközlési összeköttetést. Lapzártánk után érkezett a hír, hogy a svájci-angol párosnak a világon először sikerült leszállás nélkül körülballonoznia a Földet. Olimpia európaiak nélkül? Otto Schily, a sportot is felügyelő német belügyminiszter az elmúlt héten az Európai Unió tagállamainak az olimpiai játékoktól való távolmaradását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a NOB által ígért belső reformok elmaradnak a várakozástól. Döntetlen után füttykoncert Döntetlennel ért véget a New York-i Madison Square Gardenben megrendezett, három nemzetközi profi ökölvívószervezet nehézsúlyú címmérkőzése, az amerikai Evander Holyfield és az angol Lennox Lewis között. Ä találkozó 21 284 fizető nézője hatalmas füttykoncerttel tiltakozott a semleges döntés miatt. 18 * FERENCVÁROSI MAGAZIN * * 1 999 március