Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. február / 2. szám
Ferencváros 3 Akit a Diesel mozdony gőze... A Ferencvárosi pályaudvar ma Tulajdonképpen a vasutassztrájkról jutott eszembe, hogy a kerületben van az ország egyik legnagyobb rendezőpályaudvara. A Ferencváros lakóinak nagy része ezt talán nem is tudja, hiszen a Fék utca és az Illatos út által határolt területet jószerivel csak az itt dolgozók látogatják, nem számítva néhány utast, és természetesen a tolvajokat, vagy rendőrségi szakzsargonnal élve a „megélhetési bűnözőket”, akikből viszont akad itt szép számmal. Horváth Lászlótól, az állomásfőnöktől azonban sokat megtudtam, nemcsak a sztrájkról, hanem a rendezőpályaudvarról is. Az állomás a kelet-nyugati keresztforgalom lebonyolítására épült annak idején, és ezt a funkcióját a mai napig megőrizte. Tíz évvel ezelőtt, a rendszerváltás idején azonban fokozatosan veszített a szerepéből, s az utóbbi években a személy- forgalom is jelentősen megcsappant. Köszönhető ez a jegyárak drasztikus emelkedésének s annak, hogy ezt viszont a szolgáltatások színvonala nem követte a kívánt mértékben. Ma a pályaudvar főleg a teherforgalom szempontjából jelentős. Hetven-nyolcvan teher- és harminchat személyvonat fordul meg itt naponta, a Keleti pályaudvar, a Józsefvárosi pályaudvar, Kőbánya-Kispest, Kun- szentmiklós, Tas, Kelebia és Hegyeshalom irányába. A személyi pályaudvar technikai felújítására 1995-ben sor került, de a jelentősebb teherpályaudvari rész korszerűsítése még mindig várat magára. Ötszázan dolgoznak az állomáson, ám az emberek gyakran cserélődnek, tavaly például 50%-os volt a fluktuáció. Ez anyagilag is megviselte a vállalatot. A 20 000 forintos kezdőfizetés és a kemény munkaviszonyok nem csábítják ide a munkaerőt. Az állomáson kifejezetten rossz a közbiztonság. A szállítmányokban okozott kár 1996-ban például megközelítette a 100 millió forintot. Ezért több mint 10 millió forintos beruházással kamerarendszert építettek ki, és a kerítést is felújítják, kibővítik. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a bűnözés a tizedére csökkent. Persze a tolvajok - ahogyan ez már lenni szokott - egy-két lépéssel mindig előrébb járnak. Jellegzetes módszerük, hogy az egymáshoz közel álló vonatokból kipakolják az árut és egy ellentétes irányú kocsiba viszik. Ezt a kocsit aztán, piros szemaforállást okozva megállítják, majd kihasználva a nagyon rövid, néhány perces állóidőt, szélsebesen kipakolják. Horváth László elmondta azt is, hogy a tehervagonok kirablása csak egy része az állomáson előforduló bűnözésnek. Az átlagos utazóközönség is okoz meglepetéseket néhanap. Egy-két hete például a váróteremben idézett elő életveszélyes helyzetet az, hogy az égő kályha csövét emelték el találékony „utasok”. A WC csapjait és egyéb elmozdítható szerelvényeit is sűrű rendszerességgel kellene cserélni, ha az anyagi keret ezt lehetővé tenné. Sajnos a helyiség zárása, az úgynevezett „kulcsos megoldás” sem vált be. Nem egy alkalommal a pénztárnál felvehető kulccsal együtt lépett le az elkövető. Miért nem zárják le a WC-t? - kérdezem naivan. Az állomásfőnök lemondóan legyint: Próbáltuk, de az utasok akkor is elvégzik a dolgukat..., ha nem bent, akkor itt-ott az állomás körül. Azután itt van a „feledékeny” szállíttatok csoportja. Ok követik el az állopásokat. Például, hogyan hiányozhat 276 darab Whirlpool mosógép' egy szállítmányból úgy, hogy a szerelvény az elindulás és az érkezés helyszíne között sehol sem állt meg, és a zár plombája is sértetlen? Úgy, hogy föl sem került a vagonra az áru. A szépreményű szállító elsikkasztotta, mielőtt még útjára bocsátotta volna. Ezek után szinte félve térek rá a vasutassztrájkra. De kár aggódnom, Horváth László felvilágosít, hogy itt csupán néhányan sztrájkoltak. Őket a többiek tiszteletben tartották, és helyettesítésükről gondoskodtak. Semmiféle egyéb rendbontásra nem került sor, sőt többen eljöttek dolgozni busszal úgy, hogy nem tudták, vajon a vállalat visszatéríti-e majd az útiköltséget. Vonatkimaradás ezen a vonalon nem volt. Az állomásfőnök úgy látja, hogy a sztrájkolok követelése részben jogos volt ugyan, de az itt dolgozók szerencsésebb helyzetben vannak, mint a MÁV többi dolgozói, ugyanis negyedévente teljesítményjutalomban részesülnek az arra érdemesek. Ez az összeg ebben az évben 13,5 millió forint lesz. Megköszönöm a tájékoztatást. Indulok hazafelé, ki a peronra, végig a sínek mellett. Éppen valamelyik délnek igyekvő gyors húz el mellettem. megremeg alattam a talaj, pedig már bent vagyok a váróban. Néhány fáradt tekintet szegeződik rám. Átvágok a hatvanas éveket idéző világoszöld csempés várótermen, el a büfénél korsózgató vasutasok mellett, a pénztár mellett, ki az utcára. Kihalt ipartelep. Köd van, szemetel az eső. Megszoktam, január van, hideg. Eszembe jut az állomásfőnök utolsó története az örömlányokról, akiket állítólag az állomás elé akartak telepíteni a VIII. kerületből. Az újságírók kérdésére, hogy mit szól ehhez, csak azt válaszolta: a terület nem az övé. De ha két leány között lesz annyi hely, hogy ő átférjen és be tudjon menni.a munkahelyére, akkor semmi kifogása a dolog ellen. Réz Ágnes Fotó: Kleer