Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. szeptember / 9. szám
Ferencváros 11 Csontváz a Török Pál utcában A Pinceszínház tatarozási munkái közben a munkások egy csontvázat találtak. A szétszórtan heverő csontokat összerakták, majd értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező szakértők megállapították, hogy a csontváz több mint harminc éve került oda, tehát nyomozniuk nem kell a hatóságoknak, bár biztos, ami biztos, magukkal vitték a néhai maradványait. A munkások szerint egy építésvezető földi maradványaira bukkantak, és azért került oda, mert nem szépen beszélt beosztottaival. Poénnak nem rossz, de sokkal inkább valószínűsíthető, hogy a megboldogult természetes körülmények között halt meg az ezerhétszázas években, amikor ez még városfalon kívüli terület volt és a mai Lónyay-Erkel-Török Pál utcák által határolt részen temető működött egészen 1786-ig, amikor II. József bezáratta. Nem valószínű, hogy építésvezető volt a megboldogult, mert a Kálvin tér és a Ferenc körút közötti rész csak a XVII. század vége felé kezdett beépülni, a temető akkor már nem működött. Talán vízimolnárként kereste kenyerét az illető, ebben az időben tucatnyi vízimalom működött a Dunán. Könnyen meglehet, hogy zöldségkertészként tengette életét, akkoriban sok volt a virág- és zöldségeskert ezen a vidéken, ennek emlékeit fedezhetjük fel, a Liliom, Bokréta, Viola utcanevekben. Az is elképzelhető, hogy a század közepén már álló „Két oroszlán” fogadóban volt csapos és az akkoriban többször pusztító pestis vetett véget életének, vagy talán adószedő volt, vagy öngyilkos, akit a temetőfalon kiFotók: Kleer vül temettek el, vagy bűncselekmény áldozataként került az épület fundamentumába, de tartok tőle, ezt már soha nem tudjuk meg. Béke poraira! K. L. Fisichella a Ferencvárosban Forma 1-es budapesti futama előtt néhány nappal Giancarlo Fisichella sajtó- tájékoztatót tartott a Lurdy-Ház Benetton szaküzletében. A rendezvényen kiderült, hogy a rámenős stílusáról ismert versenyző tízéves korában gokartozással kezdte sportolói pályafutását. 1990-ben a Forma-K bajnokságon második helyezésével hívta fel magára a szakemberek figyelmét. Röviddel ezután megnyerte az Olasz Forma 3 monzai versenyét. 1993-ban megszerezte az Olasz Forma 3 bajnoki címét. Egy évvel később a Minardi csapat és az Alfa Romeo tesztpilótának szerződtette. A Forma 1-ben először 1996-ban, a Minardi színeiben az Ausztrál Nagydíjon versenyzett. 1997-ben a Jordan csapat szerződtette, majd a következő évadban a Mild Seven Benetton Play- life-hoz igazolt át. Az idei világbajnoki futamokon szerzett pontjai alapján Fisichella a hetedik helyen áll. Legnagyobb sikere ebben az évadban a Kanadai Nagydíjon elért második helyezése. Giancarlo sajtótájékoztatóján a szép számban megjelent újságírók kérdéseire néhány személyes dolgot is elárult, például, hogy a versenyek után meglehetősen éhes, hogy kedvenc időtöltése a horgászás, és a versenyek előtt kizárólag feladatára összpontosít. Fisichella a Hungaroringet nehéz pályának tartja, a kemény kanyarok különös koncentrációt kívánnak - mondta. A fiatal versenyző pontosan betartja a számára előírt fitnessz programot, de ezenkívül szeret focizni és teniszezni. Ez utóbbit rögtön be is bizonyította és a Lurdy-Házban felállított mini-teniszpályán játszott egy meccset Dohán Évával, a Budapest Spartacus Egyesület versenyzőjével. Kép és szöveg: K. L. Ingyenes Raja Yoga kurzusok indulnak péntek esténként. Jelentkezni lehet a 249-3570 telefonszámon. Egyszobás garzont vagy kétszobás lakást bérelnék hosszú távra a József Attila-lakótelepen. Tel.: 06-30-914-9395. Elcserélném budai, egyszobás, 36 m* I 2 3-es lakásomat belső-ferencvárosi 50 m2 körülire, harmadik emelettől magasabbra, utcai, napos lakásra. Tel.: 316-5576, este. Fuvola, furulya, klasszikus gitár, szolfézs, zeneelmélet tanítása, korrepetálása bármely korosztálynak, mozgás- és látássérülteknek is. Házhoz megyek, hétvégén is. Tel.: 222-5946, délelőtt.