Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1999. január / 1. szám

16_______________________________________________________________________________Ferencváros Méltók a Színészkirálynőhöz! Ismét a Ruttkai Éva Színházban főpróbán odajött egy néni és azt mondta: ugye adhatok magának két puszit? Persze, hogy adhat. Mi őszintén akarunk az eddigi­nél is közvetlenebb kapcsolatot a nézőink és a színházcsinálók között.- A szereposztásaitok érdekesek. Illetve a férfi főszerepek többségét Te játszod.- Miért ne játsszam el azt, ami nekem való?! De Shirley Valentine-t nem én alakí­tom.- Hanem Csepregi Éva. Sokakat meg­lepett a nálatok befutott színészi karrierje.- Csepregi tőlünk független, objektív valóság volt ebben az épületben. Volt itt egy énekstúdiója, szinte együtt laktunk, s a sok­sok csacsogás közben elmondta: nagyon szí­vesen kipróbálná magát színészként. És jött a Hippolyt, A kaktusz virága, és Éva nagy­szerűen bevált.- Olyan darabokat emlegetsz, amelyek már klasszikusak, színpadról, de főleg vi­lághírű filmekből. Nem zavar?- Dehogy zavar. Ha ezekből indulnék ki, soha nem lenne kedvem semmit sem csinál­ni. És más se rendezne újra egy sikeres dara­bot. Én egyébként mindig az eredeti, a meg­írt műből indulok ki.- Szereplőkre visszatérve. Sok többé- kevésbé sikeres felfedezés után igazi gyöngyszemre bukkantatok. Természetesen Brunner Mártára gondolok.- Ez egy - szerintem - roppant romanti­kus történet. 0 az édesanyját jött nézni elő­ször hozzánk. Vajda Mártát, akire még min­dig leginkább úgy emlékeznek, hogy ő A Tenkes kapitánya főhősének szép szőke sze­relmese. Brunner eljött nézni a mamáját, az­tán, de hát ezt mondja el inkább Ő. *** Alig ismerek rá a százszor látott „tévés személyiségre”. Festetlen, keskeny arcocs­kájával, hátrasimított hajával már színpadra- lépés előtt ő Jenny, a Love Story tragikus sorsú hősnője.-Kevés az időnk, a közepébe vágok: ar­ról lettél híres, hogy inkább a népszerűséget hozó tévés szereplést választottad, s nem a tanulást a Színház és Filmművészeti Főis­kolán.- Ez nem így volt! Amiután fölvettek a főiskolára, nyáron kaptam a felkérést a tele­víziótól, s bár az elsősöknek tilos a szerep­lés, én szóban engedélyt kaptam erre. Az­után szeptemberben jött az első adás, és Ke- rényi Imre megkérdezte: mi ez? Ki akarom záratni magam? Azután összeült a rektori tanács, és kaptam egy év haladékot, amely­nek eltelte után választanom kellett. De új osztályba kerültem volna, új osztályfőnök­höz, egy sokak által rossz szemmel nézett tévés-szereplés után. Nem akartam, nem! És a barátaim is azt tanácsolták, válasszak más utat. Gór Nagy Mária Tanodáját vá­lasztottam, és most már biztosan tudom, hogy jól tettem. Lassan három éve, hogy a ruttkaisok megkérdezték, lenne-e kedvem beugrani A kaktusz virága Antónia szerepé­be. Annak idején édesanyám Stéphanie-t játszotta.-A világot meghódító filmben az idősö­dő Ingrid Bergman jutalomjátéka volt Stéphanie, Antóniaként pedig a pályakezdő Goldie Hawn lett szupersztár. Most pedig itt a Love Story, egy abszolút főszerep, amely­ben mind szakmailag, mind a közönség ré­széről kirobbanó a sikered.- Én régen láttam ezekét a filmeket, alig- alig emlékszem rájuk, de sokakkal ellentét­ben mindig boldogan nézek olyanokat, ame­lyekből tudást meríthetek. Nagyon sokszor láttam a Hair-t, az Oliver-t, és hát most a színház tervbe vette a Kabaré bemutatóját. *** Előadás előtt Szalai Zsolt menedzser- igazgató, mindenes - itt nincs pénz fölösle­ges személyzetre! - beáll a pénztárba. A ki­lencven főt befogadó színház lassan megte­lik. Bordás Ferenc, miután az utolsóként ér­kező nézőktől is elvette a kabátokat - ő a ru­határos - elfoglalja helyét a keverőpultnál. Ugyanis nemcsak ruhatáros, de a színház műszaki vezetője is. A pénztárnál már csak azok várakoz­nak, akik Andersen csodameséjére A kis gyufaárus lány előadására akarnak jegyet venni, karácsonyra. Óriási az érdeklődés. „Na, ezt írd meg!” - mondja Szalai Zsolt,' nem ingerült, inkább elgondolkodó. „Kitűz­tük 24-ére, karácsony napjának délelőttjére két előadást, 10 és 12 órára. Jótékonysági előadásokat akartunk rendezni, intézetben élő gyerekeknek, sok-sok szeretettel. És a nevelők nem tartottak rá igényt! Az intéze­tek jelezték: a gyerekek majd ott ünnepel­nek, ahol hétköznapjaikat is élik. Hát érti ezt valaki?” Én nem értem, de nem vagyok hajlandó elszomorodni. A Ferencváros újság minden olvasójának azt tanácsolom menjenek el megnézni az előadásokat, és lépkedjenek vé­gig az utcácskákon, a közökön. Tudom, hogy nagy szavakat használok: a Ruttkai Éva Színház többteremnyi béke, öröm, sze­retet és művészet is persze, ebben a zűrzava­ros világban. Gervai Anikó Harminc hónap telt el azóta, hogy elő­ször fordultam be a Kiss Manyi sugár­útról a Márkus László utcába. Az­óta többször jártam itt gondtalan, él­ményre éhes néző­ként, de most, hogy ismét „dolgozni” jöttem, felfedezem az újdonságokat is. Nagy Miklós színművész, elnök-igazgató, rendező - egy­szóval az egyik mindenes - örömmel veszi az érdeklődésemet.-Miben változtatok?- A legfontosabb, a művészet iránti tisz­telet megmaradt. És büszkén mondhatom, hogy mi vagyunk a legtöbbet tájoló együttes. Délre ugyanúgy járunk, mint északra, kelet­re, nyugatra. Rettentő izgalmas, hogy Thália szekerén oda is elhívnak bennünket, ahol ál­landó színház is működik. Annyiban változ­tunk talán, hogy még nyitottabbak lettünk.- Ki állítja össze a műsortervet?- Közösen gondolkodunk, de nálunk a közönség rendel. Magánszínházként nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy magunk­nak játsszunk. A mi kedves közönségünk - és ezt a kedvest komolyan mondom, mert nekünk tényleg nagyon az! - szórakozni akar, és nekünk kutyakötelességünk kiszol­gálni őket. Az elmúlt években azt tapasztal­tuk, hogy a Varsói melódia, a „Mégis, kinek az élete?” szakmai sikert hozott, de a mi publikumunk nem ezt kéri tőlünk. Az idei '98/99-es évad zászlajára kitűztük - szép kis képzavar! -, hogy „zenés”. Zenés darabokat adunk elő, hiszen - más színházak is észre­vették - erre a legnagyobb az igény.- Ezek szerint odafigyeltek más színhá­zakra?- Hogyne, ez alapvető. Szalai Zsolt me­nedzser-igazgatóval - ő a másik mindenes - kimentünk Londonba, 10 nap alatt 12 elő­adást néztünk meg, és észrevettük, nagyon figyelnek arra, hogy ne jelentsenek egymás­nak konkurenciát. Azt mondják: ezt a musi­calt csak az én színházamban láthatják, a Macskákat vagy Az Operaház fantomját megnézhetik máshol. Levontuk a következ­tetést: aki hozzánk jön, az azért jöjjön, mert nem egy színház vagyunk a sok közül. Nem olyanok vagyunk, mint mások!- Megmagyaráznád?- Természetesen. Október 8-án voltunk négyévesek, felújítottuk a színháztermet. A

Next

/
Thumbnails
Contents