Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998. március / 3. szám

Ferencváros 13 Izgalmas az élet mostanában kők elsősorban egykori állami gondo­zottak, vagy olyan vidékről felkerülök, akik szülőhelyükön nem találnak sem­milyen munkát. A dolgozó fiatalokkal nincs gondjuk, munkába járnak, rend­ben tartják magukat,- Kétségtelen azonban, hogy minél hosszabb időt tölt el az ember a hajlék­talan létben, annál nehezebb onnan ki­mozdulni - mondja Klárika. - Nincs ki­út, ha nem tudunk célokat felmutatni, hogy mi lesz 1-2-6 hónap múlva. El­megy az ember dolgozni, aztán pár hét múlva megszűnik a cég, kezdheti elöl­ről. Én már nem csodálkozom a fekete munkán, mindent el kell fogadni, ami adódik, mert csakis így tudnak megél­ni. Sikerélmény nélkül nehéz tovább­lépni. így hát meg kell tanulni örülni az apró eredményeknek. Például ha valaki kezdi visszaszerezni az önértékelését, adni kezd magára és a környezetére. Minden szállón magas az alkoholbete­gek száma. Nálunk 3 absztinens szoba működik, a negyediket most nyitottuk meg. Van, aki már hatodik éve józan. Sokat segíthetnek ebben az önsegítő csoportok, egyházi és világi szerveze­tek, mint az Anonim Alkoholistáké és a Támasz Ambulanciák. Az is igaz, hogy a szekták is megtalálják a kiszolgálta­tottakat. Most nincs olyan emberünk, akit ez a veszély fenyegetne, de volt, az illetőnek sápot akartak szedni a kis nyugdíjából és ingyen dolgoztatták, szerencsére sikerült megakadályoz­nunk. Tiszteletben tartjuk mindenki vallását, hitét, csakis akkor lépünk köz­be, ha úgy látjuk, kihasználják az érzé­seit. A jószándék, hogy valamiféle hálót szőjünk a széthulló életek alá, olykor igen látványos, máskor meg már fásult beletörődés. Régebben nagyobb volt a felbuzdulás, annak idején a budaörsi tá­bort szinte elárasztották az adományok, mázsaszám érkezett - főleg külföldről - az élelmiszersegély és a ruhanemű. * Nekünk talán apróságnak tűnik, de ott a szállón valakinek megoldha­tatlan problémát jelent, hogy sehol sem talál 47-es méretű, még használ­ható állapotban lévő lábbelit. Ha vala­ki őriz egy pár óriás cipőt és nélkülöz­ni tudja, kérjük, hozza el a Ferencvá­ros szerkesztőségébe, ezzel segítene valakinek „tovább lépni”, s talán épp kifelé a zsákutcából. Garamvölgyi Katalin R obbantgatnak, lövöldöznek, rá­adásul nem éjszaka és nem is a világtól eldugott helyeken, ha­nem mindenki szeme láttára és abszo­lút gátlástalanul. Az emberek megijed­nek, keresik a történtek okait, valós és valótlan információkat kapcsolnak össze, találgatnak, továbbadják és vé­gül megszületik a rémhír. A bolti sorozatgyilkos „működé­sét” többen összekapcsolták Fenyő Já­nos (Vico tulaj) meggyilkolásával, s úgy emlegetik a két esetet, mint nagy ukrán maffialeszámolást. Érthető ez, hiszen könnyebb elfogadni azt, hogy valaki (konkrétan a bolti gyilkos) kon­cepciózusán, megbízásból és konkrét okból gyilkol, mint azt, hogy tetteit az őrület mozgatja, hiszen nem lehet nor­mális, aki néhány ezresért öl. Ezt azért olyan nehéz elfogadni, mert - bár mi, normális emberek tudni véljük, mit jelent, ha valaki pszichopa­ta, valójában érthetetlen és titokzatos a számunkra, márpedig nincs ijesztőbb dolog a világon annál, mint ami kiszá­míthatatlan, mint ami nem megismer­hető. Kíváncsi voltam, vajon itt, a Fe­rencvárosban - ahol a legutóbbi gyil­kosság történt - mit élnek át nap mint nap a boltosok, s hogyan próbálnak vé­dekezni. Ajándéktárgyak boltja a Tompa utcában, kulcsra zárva. Ked­ves, mosolygós hölgy az eladó, amíg bent vagyunk, nem zárja be az ajtót.- Ha egyedül vagyok, mindig rá­fordítom a kulcsot. Én is félek - mond­ja -, amint ahogy bárki más. De optimista, és úgy érzi, nem arra ítélte őt a sors, hogy negyvenkét éves korában homlokon lője egy őrült. Egészséges ember ne­hezen képzeli el, hogy vele katasztrófa történ­het, és ez így van jól. El­lenkező esetben pokoli szorongást jelent az éle­tünk. így érthető a trafi- kos úr hozzáállása is, aki nem fél, hiszen azzal semmi sem lesz jobb. A boltot nem csukhatja be, mivel ebből él. Akkor meg miért idegesítse ma­gát naphosszat. Ő gumibotot tart ma­gánál, egy nyomtatványboltos úr pedig egy böhöm csavarkulcsot, vagy ahogy ő nevezi, testápolót. Elmeséli, hogy nála járt már az a fiatalember, röviddel zárás előtt. Külsőre olyan, mint a fan­tomképen látható rajz, csak borzas a haja és a szeme pedig zavaros. Állító­lag a szemben lévő villanyosnál is járt, aki szintén így írta le a gyilkos külse­jét, beleértve a zavaros szemeket is. A villanyosbolt alkalmazottai nap mint nap reszketve mennek be az üz­letbe, s ha egyedül vannak, kulcsra zárják az ajtót. A Bakáts téri videoté­kát is zárják este nyolc után, és csak is­merős mehet be. Vele szemben a virá­gos hölgyet egészen addig nem is zak­latták fel az események, amíg a kör­nyékbeli boltosok, majd pedig mi, jól rá nem ijesztettünk. A fantomkép ott van minden üzletben, s bár vannak, akik nagyon félnek, úgy látom, nem adják fel, hogy ezzel az érzéssel nap mint nap megküzdjenek. Vajon a sorozatgyilkos feladja? Vele szemben csak találgatunk. A pszichológus szerint kisebbségi komp­lexusa van, de ezen az alapon mi is ha­lomra lőhetnénk embertársainkat. Egy biztos. Óvakodni kell a borzas hajú, zavaros szemű fiatalemberektől, akik­nek kisebbségi komplexusaik vannak és távozáskor futva menekülnek kö­szönés helyett. Persze „ilyenből” túl sok akad, de sebaj. Kerüljük el minde­gyiket, de ne feltűnően, mert az esetle­ges kitaszítottság érzetük miatt még a végén... Ezzel a szerszámmal nemigen lehet fegyverrel szemben védekezni.

Next

/
Thumbnails
Contents