Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. március / 3. szám
Ferencváros 13 Izgalmas az élet mostanában kők elsősorban egykori állami gondozottak, vagy olyan vidékről felkerülök, akik szülőhelyükön nem találnak semmilyen munkát. A dolgozó fiatalokkal nincs gondjuk, munkába járnak, rendben tartják magukat,- Kétségtelen azonban, hogy minél hosszabb időt tölt el az ember a hajléktalan létben, annál nehezebb onnan kimozdulni - mondja Klárika. - Nincs kiút, ha nem tudunk célokat felmutatni, hogy mi lesz 1-2-6 hónap múlva. Elmegy az ember dolgozni, aztán pár hét múlva megszűnik a cég, kezdheti elölről. Én már nem csodálkozom a fekete munkán, mindent el kell fogadni, ami adódik, mert csakis így tudnak megélni. Sikerélmény nélkül nehéz továbblépni. így hát meg kell tanulni örülni az apró eredményeknek. Például ha valaki kezdi visszaszerezni az önértékelését, adni kezd magára és a környezetére. Minden szállón magas az alkoholbetegek száma. Nálunk 3 absztinens szoba működik, a negyediket most nyitottuk meg. Van, aki már hatodik éve józan. Sokat segíthetnek ebben az önsegítő csoportok, egyházi és világi szervezetek, mint az Anonim Alkoholistáké és a Támasz Ambulanciák. Az is igaz, hogy a szekták is megtalálják a kiszolgáltatottakat. Most nincs olyan emberünk, akit ez a veszély fenyegetne, de volt, az illetőnek sápot akartak szedni a kis nyugdíjából és ingyen dolgoztatták, szerencsére sikerült megakadályoznunk. Tiszteletben tartjuk mindenki vallását, hitét, csakis akkor lépünk közbe, ha úgy látjuk, kihasználják az érzéseit. A jószándék, hogy valamiféle hálót szőjünk a széthulló életek alá, olykor igen látványos, máskor meg már fásult beletörődés. Régebben nagyobb volt a felbuzdulás, annak idején a budaörsi tábort szinte elárasztották az adományok, mázsaszám érkezett - főleg külföldről - az élelmiszersegély és a ruhanemű. * Nekünk talán apróságnak tűnik, de ott a szállón valakinek megoldhatatlan problémát jelent, hogy sehol sem talál 47-es méretű, még használható állapotban lévő lábbelit. Ha valaki őriz egy pár óriás cipőt és nélkülözni tudja, kérjük, hozza el a Ferencváros szerkesztőségébe, ezzel segítene valakinek „tovább lépni”, s talán épp kifelé a zsákutcából. Garamvölgyi Katalin R obbantgatnak, lövöldöznek, ráadásul nem éjszaka és nem is a világtól eldugott helyeken, hanem mindenki szeme láttára és abszolút gátlástalanul. Az emberek megijednek, keresik a történtek okait, valós és valótlan információkat kapcsolnak össze, találgatnak, továbbadják és végül megszületik a rémhír. A bolti sorozatgyilkos „működését” többen összekapcsolták Fenyő János (Vico tulaj) meggyilkolásával, s úgy emlegetik a két esetet, mint nagy ukrán maffialeszámolást. Érthető ez, hiszen könnyebb elfogadni azt, hogy valaki (konkrétan a bolti gyilkos) koncepciózusán, megbízásból és konkrét okból gyilkol, mint azt, hogy tetteit az őrület mozgatja, hiszen nem lehet normális, aki néhány ezresért öl. Ezt azért olyan nehéz elfogadni, mert - bár mi, normális emberek tudni véljük, mit jelent, ha valaki pszichopata, valójában érthetetlen és titokzatos a számunkra, márpedig nincs ijesztőbb dolog a világon annál, mint ami kiszámíthatatlan, mint ami nem megismerhető. Kíváncsi voltam, vajon itt, a Ferencvárosban - ahol a legutóbbi gyilkosság történt - mit élnek át nap mint nap a boltosok, s hogyan próbálnak védekezni. Ajándéktárgyak boltja a Tompa utcában, kulcsra zárva. Kedves, mosolygós hölgy az eladó, amíg bent vagyunk, nem zárja be az ajtót.- Ha egyedül vagyok, mindig ráfordítom a kulcsot. Én is félek - mondja -, amint ahogy bárki más. De optimista, és úgy érzi, nem arra ítélte őt a sors, hogy negyvenkét éves korában homlokon lője egy őrült. Egészséges ember nehezen képzeli el, hogy vele katasztrófa történhet, és ez így van jól. Ellenkező esetben pokoli szorongást jelent az életünk. így érthető a trafi- kos úr hozzáállása is, aki nem fél, hiszen azzal semmi sem lesz jobb. A boltot nem csukhatja be, mivel ebből él. Akkor meg miért idegesítse magát naphosszat. Ő gumibotot tart magánál, egy nyomtatványboltos úr pedig egy böhöm csavarkulcsot, vagy ahogy ő nevezi, testápolót. Elmeséli, hogy nála járt már az a fiatalember, röviddel zárás előtt. Külsőre olyan, mint a fantomképen látható rajz, csak borzas a haja és a szeme pedig zavaros. Állítólag a szemben lévő villanyosnál is járt, aki szintén így írta le a gyilkos külsejét, beleértve a zavaros szemeket is. A villanyosbolt alkalmazottai nap mint nap reszketve mennek be az üzletbe, s ha egyedül vannak, kulcsra zárják az ajtót. A Bakáts téri videotékát is zárják este nyolc után, és csak ismerős mehet be. Vele szemben a virágos hölgyet egészen addig nem is zaklatták fel az események, amíg a környékbeli boltosok, majd pedig mi, jól rá nem ijesztettünk. A fantomkép ott van minden üzletben, s bár vannak, akik nagyon félnek, úgy látom, nem adják fel, hogy ezzel az érzéssel nap mint nap megküzdjenek. Vajon a sorozatgyilkos feladja? Vele szemben csak találgatunk. A pszichológus szerint kisebbségi komplexusa van, de ezen az alapon mi is halomra lőhetnénk embertársainkat. Egy biztos. Óvakodni kell a borzas hajú, zavaros szemű fiatalemberektől, akiknek kisebbségi komplexusaik vannak és távozáskor futva menekülnek köszönés helyett. Persze „ilyenből” túl sok akad, de sebaj. Kerüljük el mindegyiket, de ne feltűnően, mert az esetleges kitaszítottság érzetük miatt még a végén... Ezzel a szerszámmal nemigen lehet fegyverrel szemben védekezni.
