Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. március / 3. szám
Ferencváros nedves időben nem lehet kilátni, mert bepárásodnak - panaszolja Rékasi Mihály. Gond van a felújított lakások elidegenítésével is, amely pedig a rehabilitáció szerves részeként szerepelt. Az elidegenítés valahol elakadt a telep többi házánál is. „Úgy csinálnak az önkormányzatnál, mintha nem is akarnák eladni” - mondják egyöntetűen, akiket megszólítunk. A leállások miértjéről biztosat senki nem tud. Egyesek azt feltételezik, hogy az ön- kormányzat arra vár, hogy mindenki lebontsa a kertjében engedéllyel vagy anélkül felhúzott toldaléképületeket és majd csak utána kezdik el árusítani a lakásokat. Azt is beszélik, hogy a tetőbeépítés azért nem folytatódik, mert építésre csak a telep első sora, a betongerendás födémű házak voltak alkalmasak. A többi ház peches, tetőzetük ugyanis fagerendás, amit jóval többe kerülne megcsináltatni. Tájékoztatás híján a telepen élők csak találgatnak, a program folytatásának avagy kimúlásának hírével az illetékesek közül ugyanis senki sem kereste meg őket. A túlnyomórészt nyugdíjas, idős emberek felhúzzák vállukat és széttárják kezeiket. Nem panaszkodnak, nem veszekednek; megszokták már. Várnak, hogy egyszer csak elmondja nekik valaki, mi is történt valójában. De bármi lesz is, maradnak, hiszen a legtöbben itt élnek már 30-40 éve, ismerik és szeretik az Aszódi úti lakótelepet. Válaszok a felvetett kérdésekre a következő oldalon. A Szabó Ervin Könyvtár pusztuló épülete állítólag nem tudnak arról, hogy itt valaha működött volna ilyesmi. A közelmúltban megszűnt a helyi gyógyszertár is, így a telepen élő majd négyszáz nyugdíjas vándorolhat át a József Attila- lakótelepre gyógyszerekért. Az itteni közértek sem a lakók pénztárcájához igazítják áraikat, úgyhogy nagyobb bevásárlások miatt is utazgatniuk kell. A telep közbiztonsága, lakóinak szociális, morális összetétele kicsiben leképezi a nagy budapesti viszonyokat. A betelepítések miatt olyanok is ideköltöztek, akik fittyet hánynak a már kialakult együttélési szabályokra. Történtek azért jó dolgok is, az önkormányzat csatomáztatott és bevezettette a házakba a gázt. 1994-ben pedig egy nagyszabású program vette kezdetét, amelynek elindításában Rékasi Mihálynak is szerepe volt. A kerületi önkormányzat a Buvátival és kormányzati szervekkel karöltve Aura néven elindította az Aszódi úti rehabilitációs akciót. „... átérezve a kerület sorsáért való felelősségünket, olyan megoldást szeretnénk ezen a leromlott állapotú, problémákkal terhelt területen megvalósítani, amely hosszabb távra biztosítja nemcsak a terület további létét, hanem fejlődését is.” - írta dr. Gegesy Ferenc polgármester a programról tájékoztató hírlevélben, amelyet minden lakóhoz eljuttattak. Terveik között szerepelt a külső közművek, homlokzatok, tetőszerkezetek felújítása, valamint a lakások elidegenítése. A házak korszerűsítéséhez az önkormányzat biztosította volna az anyagiakat, a belső felújítás pedig a bérlők feladata lett volna. Az alapmunkálatok elvégzésével alkalmassá tették volna a tetőterekét arra, hogy később az ott lakók saját igényeik szerint alakíthassanak ki benne lakrészeket. A felújításokat és tetőbeépítéseket a lakók kiköltöztetése nélkül végezték volna el. A tervek re- ménykeltőek és ígéretesek voltak. Azóta négy év telt el és a rehabilitáció még mindig leginkább a „volna” szóval jellemezhető. A program ugyan elkezdődött, méghozzá a telep legelső házsorán. A sor kívülről szépen meg is újult, rend- betéve a tervek szerint, snájdig tetővel. A többi ház viszont úgy maradt, ahogy volt. Más kérdés, hogy a felújított házak lakói sem maradéktalanul elégedettek az építési munkákkal. Az eredeti tervekből néhány dolog lemaradt - például a ház nem kapott kívülről hőszigetelő vakolatot más meg nem úgy működik, ahogy kellene - a tetőablakokon A felújított házsor
