Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. április / 4. szám

14 Ferencváros Módosult szociális rendelet A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 1997. március 11-én módosította a tavaly márciusban (4/1996) alkotott, a szociális ellá­tásokról szóló rendeletét. Az új rendelet (5/1997) a kihirdetés napján lép életbe. Ezentúl szociálisan rászorultnak az számít, aki maga - vagy családja - nem rendelkezik vagyonnal és az egy főre eső havi nettó átlagjövedelme nein éri el a legkisebb öregségi nyugdíj 1,8-szorosát, sú­lyos mozgáskorlátozottság esetén kétszeresét. Az új rendelet szerint, amennyiben a szociális rászorultság azért nem állapítható meg, mert az egy főre eső nettó jövedelem maximum 1,5 százalékkal meghaladja a szociális rászorultság mértékét, úgy a rendszeres nevelési segély illetve a lakásfenntartási támogatás esetében a képviselőtestület méltányosságból, a szokásos támogatás 50 százalékát (lakástámogatás esetén legalább 1000 forintot) állapíthatja meg. A rendelet egyebek mellett szabályozza, hogy kik részesülhetnek jövedelempótló támogatásban, gyermeknevelési támogatásban, nevelési se­gélyben, rendszeres szociális segélyben. A rendelet megtekinthető az önkormányzat ügyfélszolgálati irodáin. Szociális támogatások mértéke A legkisebb öregségi nyugdíj százalékában Támogatás fajtája Egy főre jutó havi nettó átlagjöv. a legkisebb öregségi nyugdíj %-ában 100% alatt 100-125% 125-150% 150-180% Átmeneti segély (krízishelyzetben)* 25-200% egyedi elbírálás alapján Rendszeres szociális segély- inaktív- aktív kiegészítés 100%-ra 70%-ra Rendszeres nevelési segély** 25%­­­- egészségileg károsodott gyermek 30%, 25%,­­Lakásfenntartási támogatás 30% 20%, 13%, 9%, Ápolási díj: - alanyi 100%, 100% 100%, 100%,- méltányos 60%, 60%, 60%, 60%, Jövedelempótló támogatás kiegészítés­­80%-ra Temetési segély temetési költség 10-80%-a között Gyermeknevelési támogatás 100%, 100%, 100%, 100%, Közgyógyellátásra való jogosultság (ha a 10% 10%, 10% 10%, gyógyszerköltség/öregségi nyugdíj nagyobb) Gyermekétkezés személyi térítési díj csökkentése 90% 70% 50%-■ Tankönyv támogatás (nem ölik. fenntartású intézménybe 70% 50%, 30%,­járó tanulók részére) Személyes gondoskodást nyújtó intézni, személyi térítési 100%, 75% 50% 25%, díj csökkentése * évente legfeljebb kétszer ** gyermekenként A rendszeres nevelési segély és a lakásfenntartási támogatás esetében az utolsó jövedelemkategória legfeljebb 300 Fl-os túllépése esetén a támogatás összege a rászorultság esetén nyújtható támogatás összegének 50%,-a (lakásfenntartási támogatás esetében: 1000 Ft). m HÍREK - INFORMÁCIÓK Öt éves a művészetkedvelők köre Dr. Gegesy Ferenc polgármester ünnepi szavaival vette kezdetét a Ferencvárosi Mű­vészek és Művészetkedvelők Baráti Köré­nek jubileumi rendezvénye. A Ferencvárosi Művelődési Házban tartott rendezvényen a baráti társaság több mint száz tagja vett részt. Öt éves fennállásuk alatt minden má­sodik héten találkoztak, rendezvényeikre tíz ezer jegy kelt el - mondta Kardos Tibor, a társaság elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents