Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. január / 1. szám
Ferencviios FÓRUM - FÓRUM - FÓRUM Minden kedves Olvasónknak, akik személyesen is kívántak nekünk, a Ferencváros szerkesztőségének boldog új évet, mi is hasonló jókat kívánunk, külön megköszönve kedves figyelmességüket. Egyre kiszolgáltatottabban Az én szüleim, amikor fiatal házasok voltak, és félretett pénzük kevésnek bizonyult egy üdülésre vagy egy új kabátra vagy a szövetkezeti lakáshoz befizetendőkre, hazaugrottak saját szüleikhez, és mindig kaptak segítséget. Az én szüleim ma nyugdíjasok. Csöndesen üldögélnek otthon, munkát már nem tudnak vállalni, és szégyellik magukat. Mert nemhogy segíteni nem tudnak nekünk, de kénytelenek tőlünk elfogadni a támogatást, mert a rezsi kifizetése után tíz napig tart a pénzecskéjük. Vannak nyugdíjasok, akiknek nincs kitől elfogadni segítséget. A napokban megrázó dokumentumfilmet mutatott be a Duna TV az idős beteg emberekről, akiknek kapcsán a doktor úr úgy nyilatkozott: ez a társadalom gyűlöli az öregeket. Csak a gond van velük, sokba kerülnek, foglalják a lakásokat. Nem biztos, hogy igaz, amit mond, legalábbis reménykedjünk, hogy nem az, de kétségtelen, hogy egyre megalázóbb helyzetbe kerülnek, egyre kevésbé érzik magukat teljes embernek. Érzékenyek, sírósak, szeretetre és segítségre szorulnak. A '96. decemberi, karácsonyi segélyakcióval kapcsolatban lapunkban tévesen jelent meg a tájékoztatás. Nem személyenként, hanem az egy háztartásban élőkre jutó átlagkeresetként kellett értelmezni a segélyre jogosító nyugdíjak összegét. Kérni talán a legrosszabb, mégis többen útra keltek az önkormányzat ügyfélszolgálatára azért a bizonyos egy- vagy kétezer forintért, és többüket együttérzést nélkülöző, keresetlen szavakkal küldték el.- Hozzá vagyunk szokva - mondja keserű mosollyal a hangjában Palágyi Lajos. - A magyar nyugdíjas mindent kibír! Mikor a feleségemnek elmondtam, hogy az újságban rosszul jelent meg a közlemény és hogy mégsem vagyunk jogosultak, ránk jött a nevetés. Ezen már csak nevetni lehet, kérem. Pedig azt terveztük, hogy ebből a pénzből veszünk vagy két kiló húst az ünnepekre. Na, nem baj. Nekünk szerencsére nagyon rendes gyerekeink vannak, a lányomtól most kaptam háromezer forintot, azt mondta, vegyek farmert magamnak (nevet a telefonba). Nincs erről mit beszélni. Én voltam frontharcos, hadifogoly, feleségemmel gondoskodtunk az utánpótlásról is: három gyermekünk, öt unokánk van. Legfeljebb kap mindenki karácsonyra nyalókát.- Ha ez nem jelenik meg így az újságban, oda se mentem volna. Nagyon rosszul esett, hogy elküldték - csuklik el a hangja Le- hőcz Istvánnénak. - Rokkantnyugdíjas vagyok. 14 ezret kapok havonta, amivel háromezer forint támogatást kérhettem volna. De kiderült, hogy nem jár, mert a férjem dolgozik, és 26 ezret keres. De ennél kevesebbet már nem lehet keresni! Ha jól megy, 14 ezerből megvan a rezsi. Mi marad? Nagyon rosszul esett ez a dolog, mert kevés a pénzünk. *** A szerkesztőségben napokon át csörögtek a telefonok, panaszkodtak az emberek. A rossz információ megjelenése miatt sokan megszégyenültek, elkeseredtek. Voltak, akiket meg tudtunk vigasztalni, voltak, akik elhitték nekünk, nem mi húztuk ki a közleményből azt, hogy az összeg nem személyekre, hanem az egy háztartásban élőkre vonatkozik. De ha pontos szöveget kapunk és közlünk, akkor is sokan lennének szomorúak. Hiszen azok, akik mondjuk a 17 ezer forintos határt százzal, ötszázzal, ezerrel túllépik, vajon nem ugyanolyan szegények? „Inkább ne adnának semmit" - vélték többen. De az sem jó. A törvény pedig — mert hiszen ilyen a természete - merev. Határt kell szabjon, mert enélkül határtalan, tehát mindenki jogosult kellene legyen, aki kér. Van olyan szociálpolitika, amelyik így gondolkodik: rászoruló az, aki kér. S hogy lesznek, akik akkor is kérnek, ha van nekik? Igen, ez a rizikó létezik. Mégis, ha például rajtunk múlna, az ilyen szociálpolitikai elv mellett állnánk ki. De nem rajtunk múlik. És nem is az önkormányzatokon. Jót akarnak, de csak mások fájdalma árán tudnak jók lenni egyesekkel. Am azt, hogy ügyfélszolgálaton dolgozó hivatalnok olyan hangnemet engedjen meg magának, amilyet legfeljebb egy kocsis engedhet meg a lovával szemben, bizony, arra semmi mentség és magyarázat. Az sem jó válasz, hogy „hülye az az újság. Menjen oda, adnak majd ők magának pénzt!" Nem azért rossz válasz, mert lejárató szándékú, hanem azért, mert tiszteletlen, sőt durva magatartás azzal az ügyféllel, azzal az emberrel szemben, akinek ezt mondják. Végül is nem tehetünk mást, mint bocsánatát kérjük mindazoknak, akik hiába fáradtak el azért a kis pénzért; nem kaptak semmit. Tisztelt Szerkesztőség! Egyedül maradt nyugdíjas vagyok, 15 877 Ft a nyugdíjam. Évek óta reménykedve várom a sokat ígért új rendeletet a víz- és csatornadíjról. 108 négyzetméter a lakásom, nem tudom elcserélni, fizikai és lelki erőmet meghaladó feladat lenne. Jelenlegi közös költségem 5820 Ft. Ebben a víz- és csatornadíj 2530 Ft, szemétdíj 570 Ft. A víz- és szemétdíj után 550 Ft segélyt kapok. A vízfogyasztásom 2 köbméter lehet - tájékozódtam ez ügyben, ez 200-250 Ft a csatornadíjjal együtt. Tehát 2300 Ft-ot fizetek az önkényesen rámrótt, el nem használt vízmennyiségért. Indokoltnak érzem, hogy szeretnék annyit fizetni, amennyi járna. Önkormányzati lakásfenntartási segélyt nem kaphatok, a lakás 1 szobával nagyobb, mint az előírt. Jövő tavaszra ígérték az új vízügyi rendeletet. Addig még 8-9000 Ft-tal a nálaménak sokszorosát fogyasztókat szponzorálhatom, akik bevétele az enyém többszöröse. Szeretném addig kibírni. Tisztelettel: özv. D. S. Ui.: Vízóra felszerelését nem engedélyezik. *** A víz- és csatornahasználat díja a közüzemi szolgáltatások, illetve a közös költségek között speciális helyet foglal el, mert együtt tartalmazza a közös fogyasztást a külön tulajdonban lévő lakások, helyiségek fogyasztásával. Ennek oka, hogy a többlakásos épületben csak az épület rendelkezik vízmérővel. A víz- és csatornahasználati díjak tulajdoni hányad szerinti fizetése számos helyen viták forrása. Sokan igazságosabbnak tartanák a számítást a lakásban élők száma alapján. Erről a társasház alapító okiratában kell rendelkezni. A díj állandó emelkedése egyre több tu-
