Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. december / 12. szám

1997. DECEMBER Á KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA VII. ÉVF. 12. SZÁM A lakásproblémáktól az építési sikerekig Válaszol a polgármester Néhány hét ugyan még hátravan az évből, de azért már leht látni, hogy sike- rült-e megvalósítani az elképzeléseket. Visszatekintve 1997-re, igazán nagy szenzációkról nem tudunk beszámolni, Dr. Gegesy Ferenc polgármester is in­kább a csendes hétköznapok gondjairól és apró sikereiről beszél. Utánajártunk „Mint a Budapesti Városvédő Egyesület régi tagja, minden válto­zást figyelemmel kísérek, és a le­hetőségekhez mérten azon vagyok, hogy ezek a régi értékeket meg­őrizve történjenek. Nem tudom, hogy a kerület régi házainak lebon­tásakor tettek-e valamit azért, hogy a házakon vagy az azokban lévő, a kort jelző díszek, sarokkövek, lám­pák, oromdíszek stb. majdan mú­zeumba kerüljenek?” - kérdezi Dr. Dévai Lászlóné olvasónk. Kerületünkben a bontásokat a SEM IX. Rt. végzi. Cséfalvai Gé­za, az Rt. igazgatója elmondta, hogy az eddig lebontott földszintes vagy egy-két emeletes házak már annyira rossz állapotban voltak, hogy nem lehetett mit megmenteni. De például az Apácazárda részére átadott, jellegzetes ferencvárosi ház értékes bejárati kapuját az ere­deti helyén, eredeti szépségében őrizték meg. A megmaradó házak felújítása a Polgármesteri Hivatal Felújítási Irodájának feladata. Lakics Lász­ló, az iroda munkatársa úgy tájé­koztatta szerkesztőségünket, hogy az értékek megóvására, felújítására már az előző, tanácsi rendszerben is törekedtek. A még menthető részleteket az eredetinek megfele­lően állítják helyre, a már menthe­tetleneket pedig iparművészekkel készíttetik el újra. (a szerk.)- Lakossági fórumok és fogadóórák személyes tapasztalatai alapján mit tart az elmúlt időszak, illetve napjaink legégetőbb problémájának?- Bár csökkent a panaszok száma, de az emberek döntő többsége még ma is lakásproblémákkal, szociális kérelmek­kel fordul hozzám. A csökkenésnek le­het pozitív értelmezése is, ami arra utal, hogy az önkormányzat lakásgazdálko­dási, illetve pályáztatási rendszere jól, bejáratottan működik. Ugyanígy kiala­kult a kerület szociális támogatási rend­szere, a polgárok is tudják, hogy milyen igényekkel fordulhatnak hozzánk, s mi­lyen támogatást tudunk nyújtani. Az ügyek legnagyobb része tehát a kialakult formális úton elintéződik, s ezen túlme­nően a polgármesternek saját belátása szerint nincs sok lehetősége segíteni. (Folytatás a 2. oldalon.) Részlet a Ráday utcából

Next

/
Thumbnails
Contents