Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. május / 5. szám
Ferencváros 21 Józsi, a bunyós Sas József - igazgató úr. A Mikroszkóp Színpadon. Most már vagy tízegynéhány éve. Amellett játszik is, rendez is, szervez is, meg mindent csinál, de ez mellékes. Nekem egyszer a lényeget is elmesélte: hogyan lett bunyós a Fradiban. *** Ott ülünk egy nyári délután Pascal Bandival a Haller téri pad felsó lécén, énekelgetünk. Én jól, ő hamisan, ilyen az élet. Egyszer csak felbukkant Harsányi, a Fradi bunyósa. Nagydarab, mozgékony, kedves srác. Leül a padra, elterpeszkedik, rágyújt. Hallgatja a dajdajt, aztán odaszól, unottan, mellékesen, mintha nem volna fontos.- Kajáltatok?- Persze. Még tegnap.- Akartok tejet? Meg kenyér is van.- Hol adják?- Hát itt a Fradiban. A kilencedik kerület csapatát akkor Kinizsinek hívták, de a kilencedik kerület csapata a kilencedik kerületiek számára örökké Fradi maradt.- A Fradiban?- Persze. Az Üllői úton. Ha nagyon szaladtok, még jut belőle. Nagyon szaladtunk. Bárki lemérheti a térképen, ferencvárosiaknak meg mondanom sem kell: a Haller tértól a Fradi pálya nem csekély iramodás. Ma gyalog is sok lenne. Akkor végigsprinteltük a távot. A tejért meg a kenyérért Hiába, az ösztönzők... Harsányi is velünk futott Isszuk a tejet a bádogpohárból, faljuk a serclit, ingyen kaja, ingyen pia, eszünkbe sem jutott, hogy ezért valamit nyújtanunk is kéne. Áll ott egy jókora ember, a „cuccos”, csóválja a fejét, ahogy végignéz rajtunk.- Ilyen nyulakat hozol? - mondja Harsányinak. - Több rajtuk a mócsing, mint a hús. Kalderóni úr, adjon nekik szerelést. Egy gatya, egy tornacipő. A cipőbe kétszer belefértem, a gatya térdig érő „dinamó” volt, de mire megittuk a tejet, már a Fradi igazolt bunyósai voltunk. Harsányi, a Nagy Menedzser, az Éles szemű Tehetségkutató eladott bennünket. Egy pohár tejért, meg egy karéj kenyéröt. Ha meggondolom, hogy Ézsau elsőszülöttségi jogát adta el egy tál lencsééit, még kiderül, hogy mi csináltuk a jobb üzletet. Akkor még nem tudtuk, hogy Harsányi a világ legkeményebb iskolájába íratott be ezzel a vagány húzásával. És ez volt az első „suli”, ahol nem buktam meg. A bunyó a legbecsületesebb játék, ahol, minden trükk, fineszes mozdulat, dörzsölt csel szemtől szembe történik. Nyíltan, egyenesen, őszintén. Ahol az ellenfeled szeme villanásából olvashatod ki, mikor üt, mekkorát üt, hová üt. Esküszöm, hálát adnék az Istennek, ha az ökölvívás szabályai az élet más területein is érvényesülhetnének. Teszem azt... például... többek között... na mindegy. A társaság remek volt. Csupa masszív gyér rek, szikrázó egyéniségek. Frici bácsi, az edző, Kalderóni Juszuf, a szertáros, aki zseni volt és süket. Akkor és azt hallotta meg, amit akart. Aztán... Az örökké vidám, poénokkal bombázó Molnár Csibi... A Palla testvérek... Madosfalvy Árpi... Kelemen „Tű”, akivel először mentünk kirándulni a Disznófő vendéglőbe... Hollós Feri... a véresen kemény Csontos... a zseniális ritmusú, éktelen hosszúkarú Erdeit mindenki csak .János gazdának” becézte. De a királyfigura persze Homolya Józsi bácsi volt. Százhúsz kilós nehézsúlyú, válogatott, az első menet közepétől szakadatlanul gőzölgő „Pléhfogú”. Tőle aztán tanulhatott a suttyó mazsola. Órákig néztem az edzéseit. A zsákot püfölte, a maga különleges módján. Bamm-bamm... zutty! Két balegyenes, aztán egy gyors jobbhorog. De ez a jobbhorog valami rém különleges figura volt. Úgy csinálta, hogy a kesztyűje fél centivel a zsák előtt suhant el, de közben a könyökével úgy telibetalálta a nehéz bőrkolbászt, hogy a szemescsavar majdnem kiszakadt a mennyezetből. Egy idő után összeszedtem a bátorságomat és megkérdeztem, hogy ezt miért csinálja?- Tudod Öcsi - fújtatott -, ha a bíró balra áll tőlem, nem veszi észre. Az ember mindig tanul valamit. Imádtuk Józsi bácsit. Sofőr volt az élelmiszeriparban és az egész ificsapatnak ő lopta a kaját. Az egyik nyári vakációban kinn melóztunk a konzervgyárban, egyszer csak odafarolt a roskatag Kohusz teherautójával.- Szia srácok, van elsőosztályú őszibarackotok?- Van negyven rekesz. A bokáján madzaggal össze volt kötve a nadrágja, a hasánál jó bőven előre húzta.- Nyomás, töltsétek gyorsan. Beletöltöttünk a nadrágjába nyolcvan kiló őszibarackot. Úgy mozgott, mint a gólem. Nagynehezen feltuszkoltuk a volán mellé, intett a portásnak.- Mentem. Egyikük sem merte megállítani. Egy nehézsúlyút. Egy pléhfogút? Józsi bácsi persze nemcsak minőségi gyümölcsöt lopott. Húsféleségeket is.- Gyerekek, van otthon kaja, rendesen? - kérdezte az edzésen. De tudta, hogy nincs. Ezért előhúzott a nadrágjából pár kiló pacalt, kolbászt, májat...- Na, vigyétek, osszátok el becsületesen... Peterdi Pál
