Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. március / 3. szám
Az elnök a vállalkozók embere is Dr. Szívós István: 48 éves, vízilabdázóként olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, 308-szoros válogatott, BEK-győztes. Volt edző, és az utánpótlás válogatottnál szövetségi kapitány. Öt éve az FTC ügyvezető elnöke, ma is praktizál mint fogorvos. Amikor sorozatunkat (Arcok a Ferencváros labdarúgócsapatából) elindítottuk, szentül hittük, hogy az első csapat keretéből mindenkit bemutatunk. Történt azonban valami, ami eltérített - ha csak egy kicsit is - az eredeti célunktól. A báli szezon derekán, a Vállalkozói Szféra Estélyén jelentős díjat vehetett át dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke. Az elmúlt egy év szavazatai alapján a vállalkozók által odaítélt díj nemcsak azért jelentős, mert Szász Endre alkotása, hanem attól is, hogy illusztris társaságban kapta meg az elnök. Ugyanekkor kapott díjat a vállalkozóktól Straub Elek, a MATÁV elnöke, és Hans Dietrich Genscher, volt német külügyminiszter is. Az Operaház színpadán hárman álltak egymás mellett, és ekkor lehetett érezni igazából - a német-magyar kapcsolatok súlya és az infrastruktúra fejlesztésének jelentősége mellett -, hogy mit is jelent ma Magyarországon (még mindig) a futball, és mit is jelent a sportág sikere.- Mikor tudta meg, hogy esélyes a vállalkozók díjának elnyerésére? - kérdeztük az elnököt.- Körülbelül két héttel az estély előtt tudtam meg, hogy én fogom megkapni. Nagyon örültem ennek, de egészen biztos vagyok abban, hogy ezzel a gesztussal a klub, illetve még- inkább a labdarúgócsapat eredményei előtt kívántak tisztelegni az emberek.- Hol tartja a világhírű művész által tervezett kisplasztikát?- Behoztam a Fradi Múzeumba; ezzel is azt akarom jelezni, hogy ez nem annyira személyemnek, mint inkább a csapatnak szól. — Az embereket az ilyen ünnepi aktusok egyfajta összegzésre is késztetik; a meghosszabbodott téli szünet szintén kínálja az alkalmat az értékelésre. Csináljunk egy kis számvetést arról, hogyan is áll most a Ferencváros, mi a helyzet először is a labdarúgóknál? A szurkolók a sikerek után nem tudnak más célt elképzelni, mint a bajnokság megnyerését.- A vezetés által megfogalmazott cél az, hogy a csapat ismét kilépjen a nemzetközi porondra, hogy szerepeljen valamelyik európai kupában. Aminél jobb bajnoki szereplésben természetesen az is benne van, hogy ismét bajnokságot nyerünk, de ha nem, akkor az sem tragédia. A Magyar Kupa megnyerésével, illetve az UEFA kupában való szereplést biztosító helyezéssel eleget lehet tenni az elvárásoknak.-A közvélemény meglepve vette tudomásul, hogy az FTC-nek is adótartozása van, annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában elért eredmények nagy pénzekhez juttatták a klubot.- Jelentős kiadásaink voltak éppen a BL-mérkőzésekből kifolyólag, Véget ért az 1994-es MK döntő harmadik félideje Soha ilyen hosszan nem beszéltek labdarúgó kupadöntőről, mint a Kispest Honvéd-FTC 1994-es, Bozsik- stadionban lejátszott mérkőzéséről. A pályán kialakult jelenetek rendőri beavatkozásba torkolltak, az ünneplő ferencvárosi szurkolók közül többen megsérültek, és kijutott a zöld-fehér labdarúgóknak is. A kapus, Szeder József kardlaptól sérült meg, és bántalmazták a rendőrök Nyilasi Tibort, a győztes csapat edzőjét is. Tavaly júniusban a kispesti bíróság meg is találta a felelősöket Simon Tibor, Telek András és Vanicsek Zoltán személyében. A tárgyalás során figyelmen kívül hagyták az akkori belügyminiszter, Kónya Imre szavait, aki még frissiben elnézést kért a futballistáktól és szurkolóktól. A hibázó rendőrtiszt fegyelmit kapott, mégis a bíróság elsőfokon a három fradistát találta bűnösnek, és ezért hat, illetve négy-négy hónap - egy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte őket. Másodfokon végül is hatályon kívül helyezték a korábbi ítéletet, és immár jogerős, hogy Telek és Vanicsek felmenthető bűncselekmény, illetve bizonyítékok hiányában; Simon pedig mindössze megrovásban részesíthető. A bírósági határozat arra is kitért, hogy a rendőri biztosítás túlzott, koordinálatlan és hibás döntés volt, megakadályozni azt, hogy a szurkolók a pályán ünnepelhessenek. 20