Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. november / 11. szám
Ferencváros A labda útvonala Bizonyára tetszik ismerni Varga Zoltán urat, hiszen ki ne ismerné... Megjelent az Üllői úton a szürke öltönyében, varázspálcának használta a rövid kis szivarját és csodákra dirigálta vele a Zöld Sasokat. Speciális csodákra, amelyek három nap alatt bekövetkeznek, de nem csak három napig tartanak. Merthogy a hitet hozta el a Fradi-pá- lyára és talán az egész szerencsétlen magyar labdarúgásba. Meghajszolta rendesen a játékosait, elhitette velük, beléjük szuggerálta: ha ezt művelitek, győzni fogtok - aztán be is bizonyította nekik. Mi történt itt kérem? Csupán annyi, hogy az örökös kondihiánnyal küzdő s a hajrára törvényszerűen összeroppanó magyar focisták egyszerre csak - szinte egyik napról a másikra - együtt tudtak futni a milliárdos nyugati profikkal s képesek voltak a második félidőben legyőzni az angol bajnokság éllovasát. My house is my castle - így szól a régi brit közmondás. Az én házam az én váram. De Varga Zoltán úr jóvoltából van most már egy ferencvárosi változata is: my house is my Newcastle. Na de Varga Zolit ismerték-e? A törékeny szőke srácot, aki harminc éve zöld-fehérben bűvölte a labdát és húszéves fejjel már egyike volt a magyar futballhistória legfényesebb csillagainak. Uramatyám - Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi... Ha Alan Shearer tizenöt millió fontért kelt el az angol játékospiacon, mennyit adhattak volna ezért a csatársorért? Mit tudott, hogyan focizott Varga Zoltán, amikor még az egész Franzstadt, az egész város, az egész ország Zolikának szólította? Előbányásztam a régi lapokat. Talán nem érdektelen felidézni, miket írkál- tunk róla 1966-ban, 1967-ben... Egy fotó az 1966-os Képes Sport húsvéti számában. Lötyög rajta trikó, hosszú ujja még a kézfejét is eltakarja. Érdekes elcsavart pózban áll, kis terpesz, a labdát a hátrább lévő bal lábával vezeti. Aláírás: „A mezőny legjobbja. Varga sokat dolgozott, jól irányított - és a mérkőzés egyetlen gólját is ő fejelte. FTC-MTK 1-0.” Május közepén a Fradi 4-2-re verte az Ózdot. „Varga Zoltán a labdarúgás magasiskoláját mutatta be. Élvezet volt nézni szellemes, ötletes, eredményes játékát. Hatalmas területen játszott, remekül bírta erővel, labdáinak szeme volt. Egy vagy legfeljebb két csel és már szállt a labda, meredeken, laposan, legtöbbször lőtt passzal valamelyik csatártárs elé. Úgy tűnik, Varga a válogatottban is jól játszhatná ezt a karmester szerepet.” Két hétre rá: Fere ne város-Új pesti Dózsa 5-2. „70. perc. Varga szökteti Fenyvesit. A labda a szélső előtt gurul, egyenletesen, párhuzamosan a vonallal. Varga pedig, mint aki jól végezte dolgát, megáll a középvonalnál. Meglepő módon mégis ő az, aki odaér a tizenhatos sarkához, amikor a szélső továbbadja a labdát. Három lépést fut a labdával, akkor már hárman támadják. Viszszasar- kalja, pontosan Fenyvesi elé. 81. perc. Ezúttal Rákosi ad labdát Vargának. Pontosabban: visszaadja. Ő pedig sorra hagyja maga mögött az embereket. Szentmihályit már nem. A kapus hasa alatt gurítja a hálóba a Fradi ötödik gólját.” A tavaszi szezon zárómérkőzésén: Ferencváros-Bp. Honvéd 3-1. S az idény utolsó gólja - három perccel a végső sípszó előtt - ahogyan ők mesélték el a riporternek. Varga Zoltán: - Flóri kicselezett két embert, átlósan előre adta nekem a labdát. Felnéztem, láttam, kiugrik Komora és Sipos között, sikerült jó ütemben visszajátszanom elé. Ez a legszebb játék, a legtisztább, mert az ilyen akciót utol sem lehet érni, legfeljebb tizenegyes árán szerelhet a védő. Albert Flórián: - A félpályáról indultam, Dorogi támadott meg és oldalról Tussinger is közeledett. Sikerült kettőjük között elhúznom, láttam, hogy Zoli ott áll. Sipos és Komora behúzódott, tettem egy mozdulatot, mintha mellettük akarnék elmenni, meg akarnám kerülni őket. Reagáltak és erre kinyomta a labdát Zolinak, aztán kiugrottam. Zoli csodálatos ütemben tette vissza. Az öltöző folyosóján később valaki azt mondta, hogy ez a ritkafényű pillanat felért a magyar futball bármelyik virágkorának legszebb momentumával. Uramatyám, micsoda duettekre volt képes ez a két szupersztár! 1967 áprilisában Pesten 1-0-ra vertük a jugoszláv válogatottat. Csak egyetlen mozzanat... „28. perc: Albert és Varga magasszintű focibalettet mutat be a jugoszláv térfél jobb oldalán. Labdarúgó passo- doblet. Flóri jobbal átlépte a labdát, aztán ballal maga után húzta. Zoli köröskörül mindenkinek megmutatta, aztán gyorsan lenyelte. A kékek bénultan nézték ezt a táncos lengést, és amikor már egész csapatuk figyelme erre a zsebken- dőnyi kis területre összpontosult, a mieink hirtelen átvágták a labdát a túlsó oldalra...” Volt egy gólja. Már nem tudom, ki volt a szenvedő fél. Zoli a tizenhatos jobb sarkán állt, háttal a kapunak. Jött elé szemben egy félmagas labda, azt kapásból, félfordulattal úgy vágta a bal felső sarokba, hogy szinte beszorult a kapufa és a keresztléc közé. A tüzes szekér ereszkedik a gyepre a Népstadion légteréből, az sem lett volna döbbenetesebb látvány. Aztán Zoliból Zoltán lett, eltöltött néhány évtizedet egy német biztosítótársaság íróasztala mögött. Ahol azt sem tudták róla, hogy valaha köze volt a labdához. Várt valamire. Hívhattuk volna előbb is. Peterdi Pál A labda útvonala
