Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. október / 10. szám
Ferencváros 3 Hová tegyük az autónkat? Persze további problémát okozhat a sok parkoló autó elhelyezése. Jelenleg is tárgyalunk olyan vállalkozókkal, akik megépítenék a Mester utca-Páva utca sarkára tervezett parkolóházat, de megállapodás még nem született. Ezen túlmenően egyébként a parkolásra vonatkozóan szeretnénk egy átfogó koncepciót kidolgozni, s azt még az idén benyújtani az önkormányzatnak. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis azt állítom, hogy Ferencváros ezen körzetében átlagosan jóval több szabad parkolóhely van mint a főváros bármely más, hasonló adottságú területén. Ennek magyarázata, hogy minden itteni új építkezés során a földfelszín alatt európai színvonalú, tágas, távirányításos kapukkal ellátott parkoló létesült, amelyek azonban nincsenek kihasználva. Érthető, hogy az építési vállalkozók a piac törvényei szerint szeretnék ezt is hasznosítani, azonban az új lakások tulajdonosainak erre már nem telik. Az emberek többségének a lakás megvásárlása után legfeljebb egy kocsira futja, s hiába van a rehabilitációs övezethez tartozó szép, új háza alatt parkoló, máshol, az utcán teszi le a kocsiját. Ez így nem praktikus, olyan konstrukciót kell kitalálni, például megvásárlás helyett bérletet ajánlani, hogy mindenki ott parkolhasson, ahol lakik. Egy lehetséges megoldás, hogy az önkormányzat megvásárolja a kihasználatlan parkolóhelyeket a vállalkozóktól, s ezzel gazdálkodhatna, akár maga, akár valamilyen irodája vagy éppenséggel a SEM IX. Ezzel nemcsak enyhíteni, de akár megszüntetni is sikerülhetne a földfelszíni parkolási káoszt. A sétáló övezetben lévő parkolóhelyeket pedig órákkal lehetne fölszerelni, hisz azok nem arra szolgálnak, hogy valaki napokig ott hagyja az autóját - arra sokkal jobb a parkolóház -, hanem arra, hogy akinek elintéznivalója van a hivatalokban, üzletekben, az meg tudjon arra a rövid időre állni.- Úgy gondolja, hogy életképes lehet ez az önkormányzati megoldás? Vajon van-e pénze erre a kerületnek?- Kétségkívül az a gyengéje ennek az elgondolásnak, hogy kezdetben ráfizetéses. Ugyanakkor, ha az önkormányzat az egész településfejlesztést komplexen vizsgálja, akkor belátható, hogy a parkolási gondok ily módon való megoldásával folytatható a sétálóutcák kialakítása, a lakóházak, irodaépületek, szállodák építése, s mindez összességében a terület rangjának, az ingatlanok értékének a növekedését szolgálja. Hosszabb távon ebből magasabb profit származik, ami kárpótolhatja az önkormányzatot az első évek veszteségeiért.- A kormányzat egy éve bevezetett pénzügyi megszorításai a lakásépítéseket országszerte szinte teljesen visszaszorították, s ez természetesen nálunk is éreztette hatását. Míg korábban majdhogynem sorban álltak irodánkban az építési vállalkozók, ma érezhetően megcsappant az érdeklődés. Ugyanakkor, éppen az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a mi ingatlanáraink többé- kevésbé lépést tudtak tartani az inflációval, ami ezen a piacon nem tipikus. Nagy terveket szőni ilyen ínséges időkben felelőtlenség lenne. A pangás általában is lassítja az akciót, mivel kevesebb bevételből kevésbé tudjuk az egyéb előkészítő munkálatokat, lakásmegvásárlást, területrendezést, közművesítést finanszírozni. Csak reméljük, hogy ez az időszak nem lesz hosszú, hogy működési körzetünket kiterjeszthetjük, s talán a korábbi terveknek megfelelően a Haller utca felől a rehabilitáció újabb lendületet vehet. Galvács László A Haller utca még várhat- A SEM IX. mint ingatlanokkal, városfejlesztéssel foglalkozó cég hogyan éli meg azt az ellentmondást, hogy egyrészt két éves működésének gyümölcseként talán a hozzá tartozó terület tekintélye és értéke megnövekedett, másrészt az ingatlanpiac pangásával kell szembesülnie? 4 .......................... ^ V ÖR - DEUTSCH NÉMET NYELVISKOLA tanfolyamokat indít minden szinten, délelőtt és délután 8 fős csoportok (200 Ft/óra) Beiratkozás, szintfelmérés okt. 14—19-ig A kezdés időpontja: okt. 21. Cint: 1094 Bp., Tinódi u. 4. IV./4. Tel.: 189-3943,204-8103 — ✓ CITY ANTIKVITÁS Magas áron vásárol antik bútorokat, tükröket, falikarokat, állólámpákat, festményeket, ezüst tárgyakat, ékszereket. Azonnali készpénzfizetés. 1055 Bp., Balassi B.u. 15. Tel: 131-2471 V-----------------------/ N YUGATI AUTÓALKATRÉSZ nyugati és japán típusok alkatrészei gyári beszállítóktól és utángyártóktól kedvező áron, raktárról vagy 24 órán belül kipufogók és tartozékaik minden típushoz. AUTÓSBOLT Budapest, XX., Határ út 92. (SEAT AUTÓSZALON MELLETT) Tel.: 283-4672