Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. szeptember / 9. szám
8 Ferencváros BESZÉLJÜNK... Az amerikaiakról és a magyarokról „Vég az, ahonnan elindulunk.” Az amerikaiból angollá asszimilálódott költő, T. S. Eliot írta e sorokat egyik versében, melynek igazát mélyen át tudom érezni most, hogy pár hónapos amerikai tartózkodás után ismét itthon vagyok. Nemcsak arról szól e mondatparadoxon, hogy mikor az ember külföldi útjának a végére ér, ugyanoda jut - nevezetesen a hazájába - ahonnan elindult, hanem főként arról, hogy az akárcsak pár hónapos külföldi tartózkodás után, ahol az embernek egy idegen ország hétköznapi életébe kellett beilleszkednie (lakást bérelni, telefont elintézni, társadalombiztosítási kártyát szerezni, kábeltévé csatornákat bekapcsoltatni stb.), ezen közben olyan, számára ismeretlen szokásokkal, intézési módokkal és előírásokkal, automata telefoninformációs szolgáltatásokkal találkozik, melyeket semmilyen könyvből nem lehet előre megtanulni, szóval a lényeg, hogy végül más emberként jön haza, mint amikor elment. Hazajővén azért újra kell alkalmazkodnia saját országa lényeihez és szokásaihoz. A külföldi út vége: új elindulás saját országunkban. Mert, miként egy régi francia dal mondja: „semmi sem változott, mégis minden másként van; semmi sem hasonlít, mégis minden olyan, mint volt”. Tényleg semmi sem változott és mégis, minden másként fest, mint amikor elmentünk. Mert mi, magunk változtunk meg belsőnkben. Az emberek, az életmód, egyáltalán minden másként van, mint ahogy az átlagmagyar idehaza elképzeli. Itthon mindenki úgy gondolja, hogy a „korlátlan lehetőségek” hazájában „mindent szabad”. Holott nagyon hamar kiderül, hogy nincs talán még egy országa a világnak, ahol annyi törvényi tilalom meredne a polgárra, mint ott. Tilos például az autópályán az autóból akár egy csikket is kidobni, mely tilalom megszegéséért egyes helyeken ezer dollárra is büntethetik az embert. Sőt, többnyire magában a bérelt autóban, sőt a bérelt szállodai szobában, vagy akár egy eszpresszó nyitott teraszán sem lehet dohányozni. A parkban sétáltatott kutya piszkát is rögtön föl kell szedni, különben kétszáz dollárra büntethetnek. Számunkra a legkülönösebb sajátossága az amerikai embereknek, hogy ezeket a szabályokat túlnyomórészt be is tartják. Úgy képzelik aztán nálunk, hogy mivel Amerikában elterjedt a bűnözés, minden utcasarkon rabolnak meg lövöldöznek. Mikor valakinek idahaza elmondtam, hogy Chicagóba is megyek, aggódni kezdett értem, ami a mai Chicago állapotát tekintve olyan beidegződés, mintha egy amerikai a Magyarországra induló barátját attól féltené, hogy betyárok fogják kirabolni. Senki sem hinné el nekem, hogy ismerek olyan kertvárosi részeken lakó embereket, akik a lakásukat nem zárják kulcsra, ha eltávoznak hazulról. Szóval, az amerikaiak többségük- ban törvénytisztelők és becsületesek. Vegyünk erre egy kis példát. Amerikában kevés az újságos bódé, s az újságokat úgy árulják, hogy berakják egy-egy forgalmasabb utcasarkon egy fémdobozba, melynek elülső oldala üvegből van, ahová kitesznek egy példányt. Ez az elülső oldal bukóablakszerűen működik: egy lyukon bedobják az újság árát, majd egy kallantyút lehúzva kivesznek az ötven darab közül egyet. Egyet és nem többet. Nos, elképzelem, ha ezt nálunk bevezetnék. Az első nap kiderülne, hogy az élelmes magyarok rögtön egy újság áráért kiveszik mind az ötvenet, s a következő sarkon saját zsebre kezdenék árulni. Ezért csak bonyolultabb készüléket lehetne rendszeresíteni, mely egy újság áráért csak egy újságot engedne kivenni. Ami persze jóval drágább eljárás lenne. Hja, kérem, a becsületesség hiánya sokba kerül... Mármost, amikor az ember hazajön, újra kell alkalmazkodnia a nem törvénytisztelő, ügyeskedő, simlis magyarokhoz (tisztelet a kivételnek). Mert ha Amerikában ahhoz szokott hozzá, hogy mégsem lövöldöznek minden utcasarkon, itthon arról értesül, hogy az Astoria aluljáróban valaki lábon lőtte a délamerikai zenészeket, majd nyomtalanul eltűnt. Továbbá, hogy Érd határában fegyveresek feltartóztattak egy kamiont, mely több millió forint értékű cigarettarakományt vitt, amit valahonnan raboltak. Salgótarjánban büntetlen előéletű magyar vasutasok közreműködésével Diesel-mozdonyokból lopták az üzemanyagot. Egy kórház alkalmazottai az elhunytak személyi igazolványát árulták. Hogy hamisítják a zárjegyeket és a nyelvvizsga bizonyítványokat. Hát, ehhez a magyar világhoz kell visszaalkalmazkodnia az Amerikából hazatért utazónak. És mégis. Csak van valami oka annak, hogy az amerikai emigráns magyarok hazakívánkoznak, s annyit vannak itt, amennyit tudnak. Miért? Nem tudom. De azt tudom, hogy ha leparkolom a kocsit a Bakáts téren, s a Bakáts utca bal oldalán elindulok a Duna-part felé, úgy nyolcvanszáz lépés után biztosan odaérek a Ló- nyay utca sarkára. Tudom, ha itt balra fordulok, biztosan oda fogok érkezni a kutyapiszkos járdán a Franci nevezetű kisvendéglőhöz. Tudom, hogy ide biztosan betérhetek. Tudom, hogy rendelhetek egy jó sóletet s hozzá egy pohár hideg sört. Rágyújtok egy cigarettára és kimerengek az ablakon, míg az ételt nem hozzák. ne
