Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. június / 6. szám
Semmi—vaCami — semmi Egy kisgaléria cégére A galéria nevét böngészgetem, és sajnálom, hogy hétfő van. Zárva, jelzi a szépen keretezett felirat. De hát hétfőn az összes múzeum és kiállítási terem zárva van. 010 Galéria, és csak másnap tudom meg, hogy ez a szám nem a nulla tízet, hanem semmi valami semmit jelent, amiről egy egyszerű halandó azt hihet- né, hogy egy csudabogár számokkal és elvont gondolatokkal dobálózik a Közraktár utca huszonkettőben. Pedig csak nem ismeri az etruszk kút történetét és a családét, akik egyáltalán nem csudabogarak, sokkal inkább olyanok, akik sokat tudnak a művészetről, „ismerik Mozart urat és az európai reneszánsz lényegét” - ahogy Bondi, a költő mondaná Hrabal egyik emlékezetes írásában. Somogyi Gyula cégtulajdonos és felesége Zsuzsa, talán egyszer bevonulnak a művészettörténetbe, mint huszadik század végi mecénások, vagy könyvet írhatnának az érzékeny mű- vészlélek megközelítésének rejtelmeiről, netán nyilatkozhatnának arról, hogyan kell talpon maradni úgy, hogy nem magadban, „másban fürösztöd meg arcodat”. Somogyi Gyula szerény ember. Nem beszél magáról, eredményeiről és kudarcairól. (Zsuzsa asszonytól tudom meg, hogy kutatómérnök, tizennégy szabadalma volt és a gazdasági élet vezető posztjain bejárta a világot. Minden útjáról egy bőröndnyi képzőművészeti tárgyú könyvvel érkezett, és képekkel. Ötven négyzetméternyi lakásuk falát negyven kortárs festmény díszíti, a legnagyobb műgonddal válogatott alkotásokból. Szerencsés ember, mert „azért van állása”, a MATÁV-nál dolgozik.) Párbeszédnek indult ismerkedésünk hosszú monológgá lényegül, amelyből egy kreatív ember hitvallása bontakozik ki, az élet szeretetéről, a művészet nagyságáról, a folytonos megújulás lehetőségéről. „Itt vannak ezek az értékes képek. Az első gondolatom az volt, fel kell öltöztetni őket, így hát elkezdtem képkeretezéssel foglalkozni. Mindig is vonzott a kortárs képzőművészet, ebből logikusan következett a kisgaléria gondolata, melyhez a gazdasági hátteret a keretezés adja. Aztán Erdélyből áttelepült pár csodálatos festő barátom, muszály támogatni őket legalább azzal, hogy egy kiállítást szervezzek bemutatásukra. Ezzel a kiállítással nyílt meg a galéria tavaly novemberben. A kisgaléria szerepe az analízis, a nagy galériáé a szintézis. A kisgalériá- ban kiállító művész itt eldöntheti, jó-e az út, amin jár. Meghívhatja a barátait, ez mégsem a lakása, ugyanakkor ennek a helynek van intimitása. Ide azokat hívja meg, akiknek a véleményére valóban kíváncsi. A galéria vezetését nem szerencsés művészre bízni, mert egy alkotó ember a saját szemüvegén keresztül nézi a világot, nehezen tűr meg más szemléletmódot. Neki az alkotásra kell az idő, a technikai feladatok számára távoliak. Szeretném, ha minden művész azt érez- né, hogy őt is támogatom. Egy spektrumot keresek, szükségem van sokféle kifejezésmódra. Ha mindenki hozza a saját különös világát, a galériának kialakul egy széles horizontja, egy metszet a magyar képzőművészetről. Húsz-huszonöt művésszel tudok tisztességesen foglalkozni, és ha jól megválasztom, olyan széles kínálat alakul ki, amely a legkülönfélébb emberek ízlésének is megfelelő. Egyébként nem kötök a művésszel soha üzleti kompromisszumot. Vagy rá- érzünk egymásra és van egy rezonancia köztünk és akkor árusítom a képeit, vagy nem. Kedvencem a lírai absztrakt. A lírai azért fontos, mert azt, ami üt, nem szeretem. Üssön más a világban, ne a kép. Az díszítse a teret, szeressünk vele együtt élni. Simogassa a kinyiffantott idegeket, adjon neki új dimenziót. Ezért szeretem azt, ami többdimenziós. Kedvenc költőm például Malarme, mert a verse minden olvasatra más, valami egész különleges mélységeket rejt, és mindegy, hogy az olvasó változik, vagy a képen túli világ. Ne értsen félre, nincsenek meg bennem azok a fájdalmak, hogy én nem vagyok művész. Nem azért hoztam létre ezt a galériát. Korábban, amikor mint kutatómérnök mikroelektronikával foglalkoztam, volt egy érdekes élményem Rómában. Abban az időben egy berendezésen dolgoztunk, amelynek akkori ára kb. 90 millió forint volt, háromnégyszáz mérnök dolgozott rajta, de 3-4 év alatt elavult. És akkor megláttam egy etruszk kutat, amely több ezer év múltán is tökéletesen működött, és nagyon szép volt. Ezen akkor egy pillanatig elgondolkodtam, igazi jelentőségét azonban manapság élem meg, amikor a sorsom úgy alakult, hogy nyitottam egy galériát. A semmiből valamit, szépet és maradandót a művészet képes teremteni. Ezt a gondolatot fogalmaztam meg a galéria elnevezésében. A semmiből valamit, valami szépet, amely örök.” Vitkóczi Erika A Galéria címe: Közraktár u. 22/A Nyitva: szombat, vasárnap, hétfő kivételével naponta 10.30-tól 18-ig. Telefon: 218-6701 14
