Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. január / 1. szám
Mese a kislányról, akit az élet elragadott Portrévázlat Tavaszy Noémiról A Ferencvárosban születik, hatvan éves koráig itt is lakik. So- mogyországból származik, pórusaiban hordja a szülei arcába égett napsütést. Apja, anyja egyszerű emberek, felköltöznek a városba, mit is tehetnének mást - ez itten számukra a Kánaán. Az apa zsellérből utcaseprővé emelkedik. „Emelkedik” - ez a szó ettől kezdve számára a lélekre értendő: emelkedett lélek, az azt jelenti, hogy valaki a legmélyéig jóságos marad. A kislányt taníttatják, ő a jövő gyermeke, csak a szeretet a fontos, az odaadás, hogy boldoguljon, hogy boldog legyen. Tudja meg, mi az a boldogság. A Ranolder Intézetbe jár, akkortájt ez a legjobb és a legdrágább hely a közelben. Tanítóképző, de több is talán, más is, jobb is, csodás is. Egyebek mellett éneket és zenét is tanul. Ekkoriban apáca akar lenni, mert azoknak nem lehet látni az arcukat. Minden apáca egy titok. Szereti a titkokat. Az apácáknak mosolyog a lelkűk, ez az, ami belőlük mindig látható. Később énekes-táncos primadonna lenne, miután egyszer már színházban is volt. Szeret rajzolgatni, ha krétát talál az utcán, akkor lerajzolja az iskolai eseményeket. Nagyon szép és nagyon mozgékony kislány, de amikor rajzol, nyugodt marad. „Hiperaktív”, így mondja ma a szakirodalom. A krétákkal telirajzolja otthon a szekrények oldalait. A családban mindig is voltak kézművesek, és ez így természetes, mert az ügyetlen parasztember elveszett ember. Maguk készítették a dolgaikat. Dolgaikat - így mondja. Olykor egy-egy játék vagy dísztárgy is születik a kérges ujjak és a világ „dolgainak” nászából: jó tudni, hogy az a miénk, a mi teremtményünk, a mi lelkünk megszólalása. Máig csapongó, kislányos alkat maradt. Aztán divattervező szeretett volna lenni. Tel- nek-múlnak az évek, a rajzversenyeken mindig első díjat kap, ezért dekorációfelelősnek teszik meg az iskolában. Minden gyerek képes valamilyen módon - rajzban is - kifejezni önmagát, amíg el nem rontják benne a csodát, a gyermeki áhítatot. Ilyen mondatokat mond az asztalnál ülve, miközben teával és süteménnyel kínál. Édesapját 37- től rendszeresen behívják katonának, nincs egy rendes karácsonyuk, egy gyermek így kezdi gyűlölni a háborút. Sohasem lesz semmilyen pártnak a tagja, egy művésznek nem szabad profán értékek mellett elköteleznie magát. Ennél mindig valamivel több kell, hogy legyen. Azért még hozzáteszi, hogy a régi kommunisták között sok naiv és rendes ember volt. Levizsgázik műszaki rajzból is, több munka, több pénz, alig megélhetés. A Mester utca 19-ben tanít, ide járt egy ideig József Attila is. 51-ben férjhez megy, férje Tavaszy Sándor, korunk különleges tanúja, élete egy teljes regény. Egyre többet rajzol, kiderül számára, hogy annak idején ön- tudatlanul is a művészetre nevelték, úgy érzi, végre megtalálta igazi önmagát. Az egyszerű emberek természetesen nevelték kreativitásra a gyermekeiket, szeretettel és megértéssel. A szeretet képes csak megszépíteni a gyermekkort, a szeretettel még fegyelmezni is lehet. Azt tanulta, hogy a szeretet megbocsátás, de nem feledés... A tanítás mellett gobelinfestést, műszaki rajzot vállal, férjét letartóztatják, őt terhesen beviszik az ÁVH-ra, elmegy a gyermeke. Gégedaganatot kap, megoperálják, felépül, de ott kell hagynia a pedagógusi pályát. Megtanul kötni, abból élnek egy darabig, majd lámpaemyőket fest kínai jelekkel. Érdekli, hát bejár az egyetemre és megtanul kínaiul. 56-ban elindulnak a határ felé, ismét terhes, Győrben rosszul lesz, elveszíti a második gyermekét is, visszafordulnak Pestre. Ha az embernek nincs humorérzéke, akkor nem bírja elviselni az életet. A humor azért keserű, mert az életről szól. Egy barátnője azt mondja neki: „Te, Noémi, te nem is tudod, hogy mindig az úthenger előtt jársz!” - „Tényleg - válaszolja - de milyen jó is, hogy nem tudom, mert ha visszanéznék, akkor letérnék az utamról.” FERENCVÁROS A IX. kerület polgárainak lapja Kiadja: A Ferencvárosi Önkormányzat Főszerkesztő: Mező Margit Szerkesztőség 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020,216-1025 Tel./Fax: 215-9589 Készül: az Aranykönyv Bt. gondozásában Nyomda: Apolló Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Mózes Ferenc Kedves Olvasónk! Az esetleges terjesztési reklamációkkal Bélavári Imrét keressék a 266-9035-ös telefonszámon. Nevük és címük közlése esetén két napon belül kézhez kapják a lapot. 6