Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995. szeptember / 9. szám

S porteredményeit tekintve nagy je­lentőségű szervezet székel a Ló- nyay utcában. A Magyar Repülős Szövetség merő véletlenségből, viszont eléggé kalandosan került a Ferencváros­ba. Valaha ugyanis volt székházuk a re­pülősöknek, a Horthy Miklós Repülő Alapnak. Az Erzsébet téren állt, egészen addig, amíg a főváros le nem bontatta. Nagyon nem hiányozhatott azután az il­letékeseknek, mert cirka húsz évet vártak arra, hogy otthont találjanak a szárnyalás szerelmeseinek. Végül is a Lónyay utca 44-ben jutottak helyiségekhez a repülő­sök, ennek a háznak a hatodik és hetedik emeletén érzik magukat megtűrt szemé­lyeknek és szervezetnek, pedig biztosan többet érdemelnek ennél, ha másért nem, hát a néhány kilónyi - nemzetközi verse­nyeken szerzett - érmeik miatt. Sokan talán azt sem tudják, hogy a szövetségben 11 önálló sportág működik - hat szakbizottság keretén belül. Moto­ros műrepülők, vitorlázó műrepülők, ra­lirepülők, precíziós navigációs repülők, vitorlázó teljesítmény repülők, klasszi­kus- és formaugró ejtőernyősök, hőlég­ballonosok, sárkányrepülők és siklóer- nyőzők, könnyűmotorosok és motoros sárkányrepülők gyűjtögetik a világbaj­noki érmeket és helyezéseket. A legis­mertebb sportág Magyarországon min­den kétséget kizáróan a motoros műre­pülés, már csak az eredmények okán is. A műrepülők szórakoztatják lélegzete­lállító mutatványaikkal a nézősereget a repülőnapokon és a különböző légi be­mutatókon, és náluk szerepel az a Bese- nyei Péter is, aki nemcsak arról ne­vezetes, hogy háromszoros világbajnok, hanem arról is, hogy igazi showman. Az öles termetű pilóta meghazudtolja a szokványos pilótaméretet és a fizika tör­vényeit is. Képes olyan figurára, amit a világon senki nem tud utána csinálni. Ki­képzett már (repülésre) dél-afrikai milli­omost és dolgozott a jordán királynak, aki a vadászpilótáit taníttatta vele. Neki még szerencséje is van, hiszen többé-ke- vésbé szponzori támogatáshoz is hozzá tud jutni, így egy ideje világszínvonalú % HFTkO/SAHOk HAS/MiS HOLTJA IMPORT TISZTÍTOTT RUHÁK DIVATÁRU, LAKÁSTEXTIL PAPLAN, PÁRNA, SZŐNYEG HÁZTARTÁSI, PAPÍR-, VEGYI-, MŰANYAGÁRU SZOLID ÁRAKI + V., Kecskeméti u. 2. + V., Fővám lér 4. + V., Nádor u. 19. + VII., Király u. 15. + VII., Király u. 90. + VII., Dohány u. 63. + Vili., Losonczy tér 6. + IX. Ráday u. 63. VÁSÁROK: V., Párizsi u. 1. V., Irányi u. 21. V., Királyi P. u. 9. VII., Wesselényi u. 33. IX., Haller u. 8. + XIII., Dráva u. 20. + XIII., Futár u. 14. + VII., Thököly út 38. VI., Andrássy út 33. Vili., Baross tér 10. Vili., BINGÓHÁZ XIII., Kádár u. 4. Rákóczi út 57. Rutimix Rutiplusz A + jelzésnél TEXTILTISZTÍTÓ FELVEVŐHELY IS ÜZEMEL NOMIX SZALONMOSÁS, EXTRANETT VEGYTISZTÍTÁS! Segítő kéz a kéziseknek Nem volt könnyű helyzetben a Fe­rencvárosi Szabadidős Sportegye­sület, amikor kivívta a jogot, hogy a kézilabda NB II-ben indulhas­son. A Budapest I. osztályból ju­tott fel a férficsapat, és a megnö- vekedett utazási költségek miatt kétségesnek tűnt, hogy Kovács László tanítványai tudják-e vállal­ni a magasabb osztályt. Az amatőr játékosokból álló csapat játékosai belenyúltak a zsebükbe ahhoz, hogy a szövetség is komolyan ve­gye indulásukat. Számlájukon így is csak nyolcvanezer forint gyűlt össze, ami édeskevésnek tűnt a négyszázezres költséghez, de az­után segítséget is kaptak. Az edző rábeszélésére ugyanis egy kerületi vállalkozó, Szarvas Géza szánta meg a fiúkat. Az üzlet megkötte­tett, és az őszi szezon első mérkő­zésén már G-PLAST, illetve Hirsch felirattal futnak ki a kézi­labdázók, akik az FTC férfiszak­osztályának megszűnésével a leg­magasabb szinten képviselik a fe­rencvárosi kézilabdát. 20 A siker szárnyain Base nyel Péter Extrája

Next

/
Thumbnails
Contents