Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. június / 6. szám
FÓRUM - FÓRUM - FÓRUM Tisztelt Főszerkesztő Asszony! Kerületünk polgárainak nagy részét érinti az egykor önkormányzati (tanácsi) tulajdonban lévő leromlott társasházak felújítására kitűzött pályázat (amit a Ferencváros májusi száma is közölt). Az önkormányzat, annak érdekében, hogy a pályázat körülményei nyilvánosak legyenek, a mellékelt cikket szeretné megjelentetni. Tisztelt Asszonyom! Kérem Önt, ha van rá módja, a mellékelt tájékoztató cikkemet a Ferencváros júniusi számában szíveskedjék közölni. Tisztelettel: Tóth Attila alpolgármester A z elmúlt időszakban sok ferencvárosi polgár vásárolta meg az önkormányzattól (illetve elődjétől, a tanácstól) bérleményét. Sajnálatos, hogy az így megvásárolt tulajdon rossz állapotú lakásállományt képez. Ilyen körülmények között mind a rendeltetésszerű használat, mind pedig kerületünk külső arculatának biztosítása érdekében a leromlott épületek javítása, felújítása szükséges. Ismerve az építőipar árait, sok esetben rendkívül nagy tehertételt jelent a tulajdonosoknak a felújítás. A nehéz helyzetbe került tulajdonosoknak segítséget kívánt nyújtani az önkormányzat, amikor a társasházak felújítására pályázatot írt ki. Az előzmények ismeretében természetes, hogy pályázatunk igen nagy érdeklődést keltett a kerületben. Elbírálásra 161 pályázat érkezett be, a benyújtott költségvetések alapján az elvégzendő munka 226 050 000 Ft értékű volt. A költségek ismeretében a pályázatokat elbíráló bizottság arra kényszerült, hogy elsősorban azokat a rangsorolásra alkalmas szempontokat alakítsa ki, amelyek alapján a rendelkezésre álló 25 000 000 Ft elosztását eldöntheti. A pályázatok átvizsgálása során megállapítást nyert, hogy a benyújtott pályázatok egy része nem felelt meg a pályázat-kiírás alaki feltételeinek. Sajnálattal kellett meghozni a döntést, és ezeket a pályázókat a versenyből ki kellett zárni. A bizottság úgy látta, hogy azok a pályázó társasházak, amelyek 1993- ban vagy 1994-ben támogatásban részesültek, 1995-ben csak abban az esetben kapjanak támogatást, ha a megkezdett munkálatok 1995-re ütemezett folytatásához kémek támogatást. Fontossági szempontként városképi homlokzati felújítási munkálatok, tető- felújítás, veszélyelhárítás és felvonó felújítás merült fel. Az előzőekben ismertetett szempontok szerinti elbírálást az tette lehetővé, hogy az önkormányzat Felújítási Irodája részletes műszaki véleménnyel támogatott összeállítást készített a beérkezett anyagról. Az előkészítő munka alapján a vagyonkezelési bizottság, valamint a városfejlesztési bizottság 10 tagja mellett a polgármesteri hivatal tagjai vettek részt a döntéshozatalban. A többszöri átvizsgálás alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló összeg, még a legfontosabbként megjelölt homlokzat és tetőhelyreállítások teljes kielégítésére sem elegendő. így állt elő az a helyzet, hogy amíg ezek a tevékenységek kisebb-nagyobb részben támogatást nyertek, addig a többi munkára ebben az évben nem jutott pénz. Az elbírálást végző bizottság reméli, hogy mindazon társasházak, amelyek ebben az évben nem kaphattak támogatást, törekednek saját erőből házukat lakályossá és külsőleg is széppé tenni, bármennyire korlátozottak erre az anyagi lehetőségeik. Áldatlan állapotok! Szeretnénk felhívni a figyelmüket a IX. kerületi Ipar utcának a Vaskapu utca és Soroksári út közötti részén uralkodó áldatlan állapotokra: Az Ipar u. 5-ös számú, jelentős területű, infrastrukturálisan (víz, villany, világítás) jól ellátott ingatlan korábban egy autóalkatrész kereskedelmi vállalat birtokában volt. Ez a vállalat néhány hónapja elköltözött, azóta az ott lévő gazdátlan (?) épületekbe többször betörtek, majd felgyújtották (Tűzoltóság kivonulása stb.). Jelenleg téglánként hordják szét és rongálják az épületeket. Lakossági bejelentések alapján a rendőrség már többször is járt ott a garázdaság megfékezése érdekében, de távozásuk után minden kezdődik elölről. Az önkormányzat bérleménygazdálkodási csoportját többszöri telefoni bejelentés ellenére sem sikerült intézkedésre bírni. Mindez nagymértékben veszélyezteti a környék lakóinak biztonságát, nyugalmát. Az Ipar utca-Soroksári út-Tinódi utca-Vaskapu utca által határolt területen (volt Gizella malom) némileg jobb a helyzet az előzőnél (őrzik ugyanis), de a hatalmas tömb jelenlegi kihasználtsága csak mintegy 5-10%-os, az épületek állaga rohamosan romlik (fal és vakolat omlások várhatóak a közeli jövőben). Az Ipar utca fenti szakaszát számosán kutyasétáltatásra használják, annak minden következményével. A köztisztasági állapotok Bombayra vagy Kalkuttára emlékeztetnek. Az utcai közvilágítás többször nem működik mint igen. Mindezek alapján közvetlen környékünket tekintve a IX. ker.-i önkormányzat eddigi működését kénytelenek vagyunk elégtelen osztályzattal minősíteni. A fenti tények annál is meglepőbbek, mivel ma már egyértelműen Budapest belvárosának minősülünk. Tisztelettel: Ipar utcai lakók A lakáscserékről Egy kedves olvasónk kissé felháborodva telefonált szerkesztőségünkbe, hogy a lakáscseréhez ismét kérni kell a kerületi önkormányzat hozzájárulását. Ez az új lakástörvény hatályba lépése, tehát 1994. január 1. óta valóban így van. Nem árt tudni, hogy az új - habár most már másfél éves - lakástörvény 15