Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. december / 12. szám

Ezrek a templomban I sten Kálvin téri háza a legrégibb református templom fővárosunkban. Gyülekezet már a re­formáció kezdeti korában volt errefelé, temp­lomépítésre azonban - előbb a török hódítás, később az ellenreformáció miatt - csak évszázadokkal ké­sőbb gondolhattak a hívek, I. Lipót híres türelmi rendeletének megjelenése után. A templomépítő lel­kipásztor Báthory Gábor volt; s a hajlékot 1816 és 1830 között emelték, az akkor még a városfalon kí­vül eső területen, a szénapiac helyén. Mivel a költség országos közadakozásból teremtődött elő, a Kálvin téri egyházközséget mindmáig középponti eklézsia­ként tartják számon; s a templom az eltelt esztendők alatt fizikai értelemben is a város központjába ke­rült. Az egykori adakozók a jövőnek építettek. Bát­hory Gábor kései utóda napjainkban Molnár Mik­lós, a gyülekezet elnöklelkésze. Vele beszélgettünk. Molnár Gyula- Honnét s milyen álon érkezett nagytiszteletű úr szolgálatúnak mai helyére? - kérdezem először a magas, szikár, szálfaegyenes lelkészt.- Budapesten születtem 1929-ben. Édesapám a vasútnál dolgozott, és a Fasori református gyülekezet presbite­re volt, édesanyám viszont, aki néné- met és engem nevelt, katolikus. Ebből a felekezeti különbségből azonban so­hasem támadt közöttük nézeteltérés. Azt mondhatom tehát, hogy gyermek­ségemtől fogva ökumenikus szellem­ben nevelkedtem. Amikor iskolás ko­rúvá cseperedtem, a Julianna reformá­tus elemibe írattak be, ahol minden reggel áhítattal kezdődött a tanítás; majd - lám ismét az ökumenia! - a nagyhírű fasori evangélikus gimnázi­umba jártam, ahol - többek között - a jeles orgonaművész, Trajtler Gábor volt osztálytársam. Érettségi után ter­mészetes volt, hogy a teológiára me­gyek, de igazán elhivatott csak a nagy evangélizációk, az ébredés idején let­tem.- Meg tudná fogalmazni az elhíva- tás élményét?- Egy alkalommal laikus igehirde­tőt hallgattam, Szikszói Bénit, a kor hit­életében nagy szerepet játszó Betthá- nia szövetség vezetőjét. Lukács evan­géliuma (15:8-10) alapján a drakhmá- ját elveszítő asszonyról beszélt. Anak­ronisztikusán, de rendkívül szemléle­tesen magyarázta, hogyan kereste az asszony a pénzt, miképp húzogatta el a bútorokat, s hogy a drakhma előbb nem értette, miért a nagy felfordulás, majd megérezte, őt keresik. Ez a fur­csán előadott történet felidézte bennem azokat a félelmetes perceket, amikor az ostrom végnapjaiban bombatalálat érte a házat, amelynek pincéjében megkíséreltük átvészelni a rémület idejét, s az Úr akaratából meg is mene­kültünk. Megéreztem: engem keres az Isten.- Mint református gimnáziumi - lónyaysta - kisdiák, jól emlékszem nagytiszteletű úrra azokból az idők­ből, amikor a budapesti teológia sze- niora volt. Tudom, nehéz évek jártak akkor, amikor befejezte tanulmá­nyait...- Talán a legkegyetlenebb eszten­dőben, 1952-ben végeztem. Az akkori igazgató, Pap László emlékezetes igé­vel bocsátott bennünket utunkra, azzal, amellyel Jézus küldte szét tanítványait: „Imé, én elbocsátlak titeket, mint juho­kat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékre adnak titeket - és az ő gyülekezeteikben meg­ostoroznak titeket; és helytartók és ki­rályok elé visznek titeket érettem, bi­zonyságul őmagoknak és a pogányok- nak”. (Máté 10:16-18.) A korban félel­metesen időszerű igékkel „tarsolyom­ban”, első utam Sására vezetett, ahol segédlelkészként szolgáltam. Ezután a fővárosban Kiilső-Kelenföld, a Fasor, majd a Józsefváros következett. 1954- ben - Bodonhelyi József professzor úr irányításával - lelki gondozó, úgyne­vezett spirituális lettem a Teológián. A forradalom napjaiban cikket írtam a Reformáció első s egyben utolsó szá­mába, s ez később igencsak rossz pont­nak számított. Valóságos csoda, hogy kaptam egy ösztöndíjat Zürichbe, ahol^ gyakorlati teológiával, lelkigondozás- tannal foglalkoztam.- Hová választották meg először parókhus lelkésznek?- Putnokra, 1958 decemberében. Egy híján húsz esztendőt töltöttünk ott feleségemmel, Temesi Klárával, aki szintén a teológiára járt, de tanulmá­nyait nem fejezte be, s később az egész­ségügyben helyezkedett el. Három gyermeket neveltünk, két fiút és egy le­ányt; az idén negyvenegy éves házasok vagyunk, s immár nyolc unokának ör­vendezhetünk. Ezután 1977 és 1980 között a ceglédi nagytemplom lelki- pásztora voltam, s lassan másfél évtize­de, hogy a Kálvin téren szolgálok.- Budapest legnagyobb reformá­tus gyülekezetében... 4

Next

/
Thumbnails
Contents