Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. december / 12. szám
Ezrek a templomban I sten Kálvin téri háza a legrégibb református templom fővárosunkban. Gyülekezet már a reformáció kezdeti korában volt errefelé, templomépítésre azonban - előbb a török hódítás, később az ellenreformáció miatt - csak évszázadokkal később gondolhattak a hívek, I. Lipót híres türelmi rendeletének megjelenése után. A templomépítő lelkipásztor Báthory Gábor volt; s a hajlékot 1816 és 1830 között emelték, az akkor még a városfalon kívül eső területen, a szénapiac helyén. Mivel a költség országos közadakozásból teremtődött elő, a Kálvin téri egyházközséget mindmáig középponti eklézsiaként tartják számon; s a templom az eltelt esztendők alatt fizikai értelemben is a város központjába került. Az egykori adakozók a jövőnek építettek. Báthory Gábor kései utóda napjainkban Molnár Miklós, a gyülekezet elnöklelkésze. Vele beszélgettünk. Molnár Gyula- Honnét s milyen álon érkezett nagytiszteletű úr szolgálatúnak mai helyére? - kérdezem először a magas, szikár, szálfaegyenes lelkészt.- Budapesten születtem 1929-ben. Édesapám a vasútnál dolgozott, és a Fasori református gyülekezet presbitere volt, édesanyám viszont, aki néné- met és engem nevelt, katolikus. Ebből a felekezeti különbségből azonban sohasem támadt közöttük nézeteltérés. Azt mondhatom tehát, hogy gyermekségemtől fogva ökumenikus szellemben nevelkedtem. Amikor iskolás korúvá cseperedtem, a Julianna református elemibe írattak be, ahol minden reggel áhítattal kezdődött a tanítás; majd - lám ismét az ökumenia! - a nagyhírű fasori evangélikus gimnáziumba jártam, ahol - többek között - a jeles orgonaművész, Trajtler Gábor volt osztálytársam. Érettségi után természetes volt, hogy a teológiára megyek, de igazán elhivatott csak a nagy evangélizációk, az ébredés idején lettem.- Meg tudná fogalmazni az elhíva- tás élményét?- Egy alkalommal laikus igehirdetőt hallgattam, Szikszói Bénit, a kor hitéletében nagy szerepet játszó Betthá- nia szövetség vezetőjét. Lukács evangéliuma (15:8-10) alapján a drakhmá- ját elveszítő asszonyról beszélt. Anakronisztikusán, de rendkívül szemléletesen magyarázta, hogyan kereste az asszony a pénzt, miképp húzogatta el a bútorokat, s hogy a drakhma előbb nem értette, miért a nagy felfordulás, majd megérezte, őt keresik. Ez a furcsán előadott történet felidézte bennem azokat a félelmetes perceket, amikor az ostrom végnapjaiban bombatalálat érte a házat, amelynek pincéjében megkíséreltük átvészelni a rémület idejét, s az Úr akaratából meg is menekültünk. Megéreztem: engem keres az Isten.- Mint református gimnáziumi - lónyaysta - kisdiák, jól emlékszem nagytiszteletű úrra azokból az időkből, amikor a budapesti teológia sze- niora volt. Tudom, nehéz évek jártak akkor, amikor befejezte tanulmányait...- Talán a legkegyetlenebb esztendőben, 1952-ben végeztem. Az akkori igazgató, Pap László emlékezetes igével bocsátott bennünket utunkra, azzal, amellyel Jézus küldte szét tanítványait: „Imé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékre adnak titeket - és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket; és helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul őmagoknak és a pogányok- nak”. (Máté 10:16-18.) A korban félelmetesen időszerű igékkel „tarsolyomban”, első utam Sására vezetett, ahol segédlelkészként szolgáltam. Ezután a fővárosban Kiilső-Kelenföld, a Fasor, majd a Józsefváros következett. 1954- ben - Bodonhelyi József professzor úr irányításával - lelki gondozó, úgynevezett spirituális lettem a Teológián. A forradalom napjaiban cikket írtam a Reformáció első s egyben utolsó számába, s ez később igencsak rossz pontnak számított. Valóságos csoda, hogy kaptam egy ösztöndíjat Zürichbe, ahol^ gyakorlati teológiával, lelkigondozás- tannal foglalkoztam.- Hová választották meg először parókhus lelkésznek?- Putnokra, 1958 decemberében. Egy híján húsz esztendőt töltöttünk ott feleségemmel, Temesi Klárával, aki szintén a teológiára járt, de tanulmányait nem fejezte be, s később az egészségügyben helyezkedett el. Három gyermeket neveltünk, két fiút és egy leányt; az idén negyvenegy éves házasok vagyunk, s immár nyolc unokának örvendezhetünk. Ezután 1977 és 1980 között a ceglédi nagytemplom lelki- pásztora voltam, s lassan másfél évtizede, hogy a Kálvin téren szolgálok.- Budapest legnagyobb református gyülekezetében... 4
