Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. július / 7. szám

heti háromszori, délutáni összejövete­lekre. Olyankor közösen tévét néznek, biliárdoznak, kártyáznak, sakkoznak, beszélgetnek, persze mindezt alkohol nélkül. Néha meghívnak más klubot rexversenyre, vagy moziba mennek és gyakoriak a szalonnasütéssel egybekö­tött bakancstúrák a közeli hegyekbe. Megtartják a nagy ünnepeket, nők és anyák napját, karácsonyt, hús vétót, amikor eljönnek a családtagok, barátok is, alig lehet elférni a kis szobában. Nekem, kívülállónak, jól hangzanak ezek a programok, összetartó, családi­as közösséget sejtetnek, de Jancskár Lajos szerint: „A klub ma már csak ve­getál. Régebben 100-150-en is össze­jöttünk, de ma már nincs „utánpótlás”. A kórházak nem küldenek ide embere­ket, azt mondják, elmaradottak va­gyunk, idősek, szegények. Fiataloknak ez nem jó hely. De azoknak, akik meg idejárnak, szükségük van erre. Fontos nekik a hely, ahol magukhoz hason­lókkal találkozhatnak.” A 15 klubtagból ma már senki sem iszik - mondja Huber János. A „láto­gatóik” között vannak még visszaesők, akik aztán vagy visszakerülnek egy időre a kórházba, vagy („fejmosás és rábeszélés után”) egy időre megint el­len tudnak állni a kísértésnek. Pedig nekik „duplán” kell vigyázni magukra: hajléktalanok, az Üdvhadsereg szállá­sán laknak, ahonnan a szigorú szabá­lyok alapján, az italozás miatt könnyen újra utcára kerülhetnek. A klubszoba melletti helyiségben egyébként hetente kétszer rendel dr. Antos Erika, akihez klubtag, nem klubtag egyaránt fordulhat alkoholhoz nem kapcsolódó problémákkal is. De hát kit nevezhetünk alkoholistá­nak? - kérdezem. „Azt, aki függőségbe kerül az alko­holtól!” - válaszolja Huber János és Jancskár Lajos egyöntetűen. - „Aki néha leissza magát, aztán másnap fog­ja a fejét és jajgat, az nem alkoholista. Alkoholista az, aki ha nincs benne a kellő mennyiség, nem érzi magát em­bernek. Iszik ha bánata van, iszik ha öröme van, igazán nincs is rá oka, egyszerűen csak iszik, az ivás kedvé­ért. Sokszor már nem is esik jól, de az ember megissza, mert a fene megeszi utána.” Jól ismerik ezt az érzést mindketten. „Nem kell azt szégyellni, ha valaki al­koholista volt” - mondja a klubvezető. - „Az a fontos, hogy bírja abbahagyni! Nem könnyű, az már biztos! És utána is még évekig küzd az ember magával. Én az elvonó után még sokáig és gyak­ran álmodtam azt, hogy iszok. De ha már egyszer túl van rajta valaki, akkor többé egy pohárral se, mert ha csak egy kortyot is iszik, már kívánja a töb­bit!” A klub egyébként nyitott, bárkit szí­vesen látnak klubnapjaikon, egy felté­tellel: tartsa be az alapszabályt, vagyis ne igyon alkoholt. RJ. társalgóban néhányan tévét néznek, beszélgetnek, egy asszonyka kávét főz. A fal mellett, viaszosvászonnal le­takart asztalokon az „önkiszolgáló bü­fé” választéka: különböző ízű szörpök, üdítők. Sör, bor, rövidital sehol. Nem is lehetne, hiszen az Alkoholizmus El­leni Országos Bizottság Központi Klubjában vagyunk. Jancskár Lajos, aki korábban majdnem tíz évig vezette a klubot, hatalmas piros könyvet tesz elém. Történelemkönyvet a klub életének 25 évéről, az ő akkurátus kézírásával, fényképekkel illusztrálva.- Ennek a klubnak múltja van! - mondja. - Jó közösség és nagy élet volt itt. Sokat voltunk együtt, rengete­get utaztunk. Gondoltunk egyet és a klub költségén elutaztunk Erdélybe vagy Lengyelországba, vagy a Fekete­tengerhez. Akkor még nem volt ilyen nagy gond a pénz. Nézem a fotókat: vidám arcok, jó­kedvű társaság. Balatoni nyaralások, börzsönyi túrák, külföldi barangolá­sok, házi mulatságok pillanatai. Aztán, egy másik oldalon újabb fotó, alatta: „Jani bácsi utoljára a klubban”.- Már senki nincs itt abból az idő­ből, csak én - sóhajt szomorúan Jancs­kár Lajos. - Meghaltak, elköltöztek meg elmaradoztak. De ebben a könyv­ben minden és mindenki benne van. Sokáig vezettem. Most már átadtam az utódomnak. A klub - tájékoztat az utód, Huber János klubvezető -, 25 éve elsőként alakult Budapesten, dr. Bonta Mihály és dr. Koczkás Ottó segédletével. Ak­kor még nem itt a Haller utcában, s nem is ebben a kerületben működtek. Tizenkilenc évvel ezelőtt költöztek ide. Korábban a tanács, most pedig a kerületi önkormányzat támogatja, job­ban mondva tartja fenn a klubot, amit ezúton is szeretnénk megköszönni - mondja Huber János. - „Hiszen ez te­szi lehetővé programjainkat, nagyobb utazásainkat. Most is az önkormányzat anyagi segítségét kérjük egy közös ve­lencei kirándulás megvalósításához.” Megtudom azt is, hogy tagjaikat a kórházakban kezelés alatt álló alkohol- betegek közül szervezik, több-keve­sebb sikerrel. Fiatalok nemigen van­nak, a jelenlegi 15 tagból majd min­denki leszázalékolt vagy nyugdíjas. Akadnak rendszeres látogatóik is, akik ugyan nem klubtagok, de eljárnak a „Egy pohárral se, mert...” 11

Next

/
Thumbnails
Contents