Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. január / 1. szám

Keresek egy embert- Nem félsz kijönni hozzánk? Sötét­ben nem biztonságos...- Majd mindig a hátad mögött leszek, hogy biztonságban érezhessem magam.- Azért gondold meg, én is kaptam már néhány pofont- Akkor majd futunk, ha futni kell... Dzsumbuj-beli barátom személyében mindig megbízható kalauzra találok, ha errefelé keresek egy embert. Most éppen egy olyan embert, aki nagyon lent van. Horváth József negyvenéves, ugyan­csak jól megtermett férfi, akár a bará­tom. Ültünk már körül egy asztalt, így, hármasban. Most mintha egy kicsit üve- gesebb volna a tekintete.- Megismer még?- Hát hogy’ a francba ne!- Hogy’ telt az év? Hogyan indul neki az új évnek?- Nagyon jól, nagyon jól. Először is : csak kétszer lakoltattak ki az idén, és kü­lön jó, hogy harmadszorra nem lesz ide­jük, mert mindjárt itt az évvége. Amúgy meg vége lett a munkanélküli segélynek, és ez is nagyon jó, mert akkor sokkal ke­vesebb pénze van az embernek, tehát ke­vesebbet iszok. A baj azzal kezdődik, hogy a család meg kevesebbet eszik...- Csörög a telefon a szobában. Nem veszi fel?- Ja, a vécében csörög...- Hát, akkor ez nem akármilyen kég­li... Mostanában törte fel?- Kéremszépen, én nem török föl la­kást sohase. Ez nálam nem megy. Én be­megyek az ajtón. Ha a zár nem enged, akkor kicsit megnyomom. De én fel nem töröm, azt én nem vállalom.-És a telefon?- Az csak kamutelefon, a gyerekeknek szereztem karácsonyra, csak van benne egy csörgő. A gyerekek imádnak tele­fonálni, nem tudom ki a francot hívnak most is.- Mit vett még karácsonyra?- Vettem jó öt liter kisüsti pálinkát, az nagyon jó volt. Kicsit hamar fogyott, de nagyon jó volt... A gyereknek vettem egy cipőt...reggel..., de aztán délutánra elfogyott a pálinka és kénytelen voltam eladni a szomszédomnak a cipőt, hogy vehessek egy kis dianát.-Ennyi pálinkára az étvágya is megjön az embernek...- Nem, nem, ez tévedés! Ennyitől el­megy az ember étvágya. A gyerekeknek megjön az étvágyuk, ha én pálinkát iszom, de nem számít... /A beszélgetés itt elakadt. Horváth úr szeme előbb fennakadt, majd re­ménytelenül lecsukódott, s az ünne­pektől megviselt test eldőlt a matra­con: 1993. december 28-án, a Dzsumbuj szívében./ Gyergyói Mártonná a Napfény utcá­ban lakik. Nem ő az egyedüli a házfelü­gyelők között, aki évek óta perli igazát...- Én a két szobás, étkezős főbérleti la­kásomat cseréltem el erre a Napfény ut­cai szolgálati lakásra 1970-ben. A priva­tizáció során aztán mindenki megvehette a lakását, csak mi, házfelügyelők nem! Bennünket jogtalanul kisemmiztek, és bedobtak a közösbe. Megaláztak ben­nünket, mint egy rabszolgát, megfosztot­tak jogainktól, eladták vagy elajándékoz­ták lakásunkat az új tulajdonosoknak. És néhány rosszindulatú tulajdonos nem ad­ja a beleegyezését, hogy megvegyük a lakást... Mostanra lelkileg, idegileg is ki­készítettek.- Túl az idegi megterhelésen: hogy zajlott az elmúlt esztendő? Történt vala­mi előrelépés?- Az önkormányzatot és az IKV-t 1992-ben pereltem be. Az önkormányzat jogi képviselője akkor kifogásolta, hogy a társasházat miért nem vonják be a per­be, így aztán a tárgyalást elnapolták 1993. október tizenharmadikára. Ezt a tárgyalást pedig fel kellett függeszteni, mert én kórházban voltam, a tizanhato- dik műtéten estem át...- Ha jól tudom, a Belügyminisztérium állásfoglalása szerint a házfelügyelői la­kások körüli hercehurca jogsértő...- Valóban, a Belügyminisztérium 1993. februárjában megállapította, hogy az eljárás, a házfelügyelői lakások közös tulajdonba adása jogsértő volt, és felhív­ta az önkormányzatokat az ügy rendezé­sére. És továbbra is bizonytalanságban tartanak, büntetnek bennünket. Pedig nem mi vagyunk a bűnösök. A bűnösök azok, akik megszerkesztették a társashá­zak jogsértő alapító okiratait. És azok is bűnösök, akik nem vették észre, hogy ez az egész szabálytalan. Bárki tévedhet, követhet el hibát, de azt helyre lehet és helyre kell hozni... /Gyergyói Mártonná megviselt lelkiál­lapota a laikus számára is feltűnő; a fen­ti sorokat 1993. december 27-én jegyez­tem, ezt követően pár nappal Gyergyói Mártonná ismét kórházba vonult.../ * * *-Kedves uram, Ön köztisztviselő és emellett vállalkozó is. Az Ön számára ez lehetőség vagy kényszer? Némely értéke­lés szerint - én nem tudom megítélni, hogy igaz-e -, az elmúlt esztendő úgy­mond vállalkozásbarát volt... Sokak sze­rint egyszerűen nagyszerű volt ez az év.- Hát, hogy nagyszerű vagy nem, az relatív. Abból is le lehet vonni némi kö­vetkeztetést, hogy visszaadtam a vállal­kozói igazolványt. Annyira támogattak, hogy három hónap múlva be is fuccsolt a vállalkozásom.- És most?- Van egy másik vállalkozásom, ame­lyiknek formája betéti társaság, amely­ből lehetett némi hasznot húzni úgy, hogy a szabályozások a mezsgyéjén kell közlekedni. Ott, ahol még nem bünteten­dő, amit csinál az ember... De a hétköz­napi ember kevésbé választja ezt az utat. És ez a lehetőség is egyre szűkebb. Éspedig miért?- Olyan szabályozások születtek, mint például a minimumadó, ami nem tesz különbséget aközött, hogy az embernek húsz forint vagy húszezer forint haszna van, és hogy mennyi az önköltsége. Mondjuk, aki ötszázezer forintos befek­tetéssel tud előállítani háromszáz forin­tos vagy ezer forintos hasznot - mert ilyen is van! - az jól fog élni jövőre is. Főleg, ha a jövedelemből jó sokat el tud dugni.- A cége nevét nem írhatom ki, nehogy a reklám gyanújába keveredjek. De ha az Ön nevét kiírom - ha hozzájárul -, vajon, nem fogom-e felhívni némely ha­tóság figyelműt az Ön személyére és vál­lalkozására?- Kiírhatja, de azt a pert maga és a hatóság fogja elveszíteni... Nekem ehhe nagyon jó jogászaim és közgazdászain., vannak.- Az én közalkalmazotti fizetésemből viszont egy jogtanácsost sem hívhatnék kávéra, ne adj' isten, konyakra. Úgy hogy tisztelt N.N. úr: milyen köztisztvise­lőnek lenni?- Nagyon jó. Ha az embernek van mellette másik négy állása, akkor egy­szerűen kiváló. Akkor meg lehet élni. A sokat emlegetett Svédországban például sokan vágynak arra, hogy köztisztvise­lők legyenek, mert a köztisztviselő ott megbecsült ember. Most már talán ná­lunk is vágynak rá, csak hogy ne legyen az ember munkanélküli. De ha még so­káig ez lesz az egyetlen motiváció ehhez a munkához, akkor nem tudom, miképp fogjuk utolérni azokat a hőn áhított nyu­gati mintákat.- Ön tisztviselőként tisztviselők között él, vállalkozóként Pedig gyakran kell járnia különböző hivatalokba. Ez utób' minőségében milyen fogadtatásra talál?- A hivatalokban az ügyintézés még ma is ugyanúgy zajlik, mint azt kitalál­ták a nagy Szovjetunióban, még az év­század elején. Ez azt jelenti, hogy a hiva­tal egyben hatalom is. Persze, nem a hi­vatal vezetőjéről van szó, mert ő nem na­gyon kerül kapcsolatba az ügyfelekkel. De akik kapcsolatba kerülnek az ügyfél­lel... nos, aki szeret élni a hatalmával, az packázik az emberrel. Főleg, ha pénzt kell kifizetni. A pénztári órákban például nincs ott a pénztáros, ha ott van, akkor felülbírálja a főnöke intézkedését, aki utalványozta az összeget... Szóval, még mindig érvényesül az a bakter-filozófia, hogy ha a sorompó le van engedve, ak­kor nincs baj...- Találkozhatnánk egy év múlva? Név­jegyet addig a szalmazsák alá rejtem... Állok elébe. /h AJ 14

Next

/
Thumbnails
Contents