Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. január / 1. szám
Keresek egy embert- Nem félsz kijönni hozzánk? Sötétben nem biztonságos...- Majd mindig a hátad mögött leszek, hogy biztonságban érezhessem magam.- Azért gondold meg, én is kaptam már néhány pofont- Akkor majd futunk, ha futni kell... Dzsumbuj-beli barátom személyében mindig megbízható kalauzra találok, ha errefelé keresek egy embert. Most éppen egy olyan embert, aki nagyon lent van. Horváth József negyvenéves, ugyancsak jól megtermett férfi, akár a barátom. Ültünk már körül egy asztalt, így, hármasban. Most mintha egy kicsit üve- gesebb volna a tekintete.- Megismer még?- Hát hogy’ a francba ne!- Hogy’ telt az év? Hogyan indul neki az új évnek?- Nagyon jól, nagyon jól. Először is : csak kétszer lakoltattak ki az idén, és külön jó, hogy harmadszorra nem lesz idejük, mert mindjárt itt az évvége. Amúgy meg vége lett a munkanélküli segélynek, és ez is nagyon jó, mert akkor sokkal kevesebb pénze van az embernek, tehát kevesebbet iszok. A baj azzal kezdődik, hogy a család meg kevesebbet eszik...- Csörög a telefon a szobában. Nem veszi fel?- Ja, a vécében csörög...- Hát, akkor ez nem akármilyen kégli... Mostanában törte fel?- Kéremszépen, én nem török föl lakást sohase. Ez nálam nem megy. Én bemegyek az ajtón. Ha a zár nem enged, akkor kicsit megnyomom. De én fel nem töröm, azt én nem vállalom.-És a telefon?- Az csak kamutelefon, a gyerekeknek szereztem karácsonyra, csak van benne egy csörgő. A gyerekek imádnak telefonálni, nem tudom ki a francot hívnak most is.- Mit vett még karácsonyra?- Vettem jó öt liter kisüsti pálinkát, az nagyon jó volt. Kicsit hamar fogyott, de nagyon jó volt... A gyereknek vettem egy cipőt...reggel..., de aztán délutánra elfogyott a pálinka és kénytelen voltam eladni a szomszédomnak a cipőt, hogy vehessek egy kis dianát.-Ennyi pálinkára az étvágya is megjön az embernek...- Nem, nem, ez tévedés! Ennyitől elmegy az ember étvágya. A gyerekeknek megjön az étvágyuk, ha én pálinkát iszom, de nem számít... /A beszélgetés itt elakadt. Horváth úr szeme előbb fennakadt, majd reménytelenül lecsukódott, s az ünnepektől megviselt test eldőlt a matracon: 1993. december 28-án, a Dzsumbuj szívében./ Gyergyói Mártonná a Napfény utcában lakik. Nem ő az egyedüli a házfelügyelők között, aki évek óta perli igazát...- Én a két szobás, étkezős főbérleti lakásomat cseréltem el erre a Napfény utcai szolgálati lakásra 1970-ben. A privatizáció során aztán mindenki megvehette a lakását, csak mi, házfelügyelők nem! Bennünket jogtalanul kisemmiztek, és bedobtak a közösbe. Megaláztak bennünket, mint egy rabszolgát, megfosztottak jogainktól, eladták vagy elajándékozták lakásunkat az új tulajdonosoknak. És néhány rosszindulatú tulajdonos nem adja a beleegyezését, hogy megvegyük a lakást... Mostanra lelkileg, idegileg is kikészítettek.- Túl az idegi megterhelésen: hogy zajlott az elmúlt esztendő? Történt valami előrelépés?- Az önkormányzatot és az IKV-t 1992-ben pereltem be. Az önkormányzat jogi képviselője akkor kifogásolta, hogy a társasházat miért nem vonják be a perbe, így aztán a tárgyalást elnapolták 1993. október tizenharmadikára. Ezt a tárgyalást pedig fel kellett függeszteni, mert én kórházban voltam, a tizanhato- dik műtéten estem át...- Ha jól tudom, a Belügyminisztérium állásfoglalása szerint a házfelügyelői lakások körüli hercehurca jogsértő...- Valóban, a Belügyminisztérium 1993. februárjában megállapította, hogy az eljárás, a házfelügyelői lakások közös tulajdonba adása jogsértő volt, és felhívta az önkormányzatokat az ügy rendezésére. És továbbra is bizonytalanságban tartanak, büntetnek bennünket. Pedig nem mi vagyunk a bűnösök. A bűnösök azok, akik megszerkesztették a társasházak jogsértő alapító okiratait. És azok is bűnösök, akik nem vették észre, hogy ez az egész szabálytalan. Bárki tévedhet, követhet el hibát, de azt helyre lehet és helyre kell hozni... /Gyergyói Mártonná megviselt lelkiállapota a laikus számára is feltűnő; a fenti sorokat 1993. december 27-én jegyeztem, ezt követően pár nappal Gyergyói Mártonná ismét kórházba vonult.../ * * *-Kedves uram, Ön köztisztviselő és emellett vállalkozó is. Az Ön számára ez lehetőség vagy kényszer? Némely értékelés szerint - én nem tudom megítélni, hogy igaz-e -, az elmúlt esztendő úgymond vállalkozásbarát volt... Sokak szerint egyszerűen nagyszerű volt ez az év.- Hát, hogy nagyszerű vagy nem, az relatív. Abból is le lehet vonni némi következtetést, hogy visszaadtam a vállalkozói igazolványt. Annyira támogattak, hogy három hónap múlva be is fuccsolt a vállalkozásom.- És most?- Van egy másik vállalkozásom, amelyiknek formája betéti társaság, amelyből lehetett némi hasznot húzni úgy, hogy a szabályozások a mezsgyéjén kell közlekedni. Ott, ahol még nem büntetendő, amit csinál az ember... De a hétköznapi ember kevésbé választja ezt az utat. És ez a lehetőség is egyre szűkebb. Éspedig miért?- Olyan szabályozások születtek, mint például a minimumadó, ami nem tesz különbséget aközött, hogy az embernek húsz forint vagy húszezer forint haszna van, és hogy mennyi az önköltsége. Mondjuk, aki ötszázezer forintos befektetéssel tud előállítani háromszáz forintos vagy ezer forintos hasznot - mert ilyen is van! - az jól fog élni jövőre is. Főleg, ha a jövedelemből jó sokat el tud dugni.- A cége nevét nem írhatom ki, nehogy a reklám gyanújába keveredjek. De ha az Ön nevét kiírom - ha hozzájárul -, vajon, nem fogom-e felhívni némely hatóság figyelműt az Ön személyére és vállalkozására?- Kiírhatja, de azt a pert maga és a hatóság fogja elveszíteni... Nekem ehhe nagyon jó jogászaim és közgazdászain., vannak.- Az én közalkalmazotti fizetésemből viszont egy jogtanácsost sem hívhatnék kávéra, ne adj' isten, konyakra. Úgy hogy tisztelt N.N. úr: milyen köztisztviselőnek lenni?- Nagyon jó. Ha az embernek van mellette másik négy állása, akkor egyszerűen kiváló. Akkor meg lehet élni. A sokat emlegetett Svédországban például sokan vágynak arra, hogy köztisztviselők legyenek, mert a köztisztviselő ott megbecsült ember. Most már talán nálunk is vágynak rá, csak hogy ne legyen az ember munkanélküli. De ha még sokáig ez lesz az egyetlen motiváció ehhez a munkához, akkor nem tudom, miképp fogjuk utolérni azokat a hőn áhított nyugati mintákat.- Ön tisztviselőként tisztviselők között él, vállalkozóként Pedig gyakran kell járnia különböző hivatalokba. Ez utób' minőségében milyen fogadtatásra talál?- A hivatalokban az ügyintézés még ma is ugyanúgy zajlik, mint azt kitalálták a nagy Szovjetunióban, még az évszázad elején. Ez azt jelenti, hogy a hivatal egyben hatalom is. Persze, nem a hivatal vezetőjéről van szó, mert ő nem nagyon kerül kapcsolatba az ügyfelekkel. De akik kapcsolatba kerülnek az ügyféllel... nos, aki szeret élni a hatalmával, az packázik az emberrel. Főleg, ha pénzt kell kifizetni. A pénztári órákban például nincs ott a pénztáros, ha ott van, akkor felülbírálja a főnöke intézkedését, aki utalványozta az összeget... Szóval, még mindig érvényesül az a bakter-filozófia, hogy ha a sorompó le van engedve, akkor nincs baj...- Találkozhatnánk egy év múlva? Névjegyet addig a szalmazsák alá rejtem... Állok elébe. /h AJ 14
