Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. május / 5. szám
ADAKOZÁS Ismét kapitalizmusban élünk. Köztudomású, hogy vannak gazdagok és vannak - az előbbieknél jóval többen - szegények is. A piacgazdaság felszínre hozta, hogy csak annak a tevékenységnek, árunak van létjogosultsága, amire fizetőképes kereslet Is van. így egyre nő azon tevékenységek köre, amelyre volna ugyan igény, de fizetőképesség híján nincs aki pénzt adna érte, ergo bukásra, elsorvadásra van ítélve. Többek között a szociális, kulturális szféra érintett leginkább e körben. Adományok, felajánlások, szponzorok tartják életben e nem profitorientált ágazatokat. Az adójogszabályok is honorálják a jótékonykodást. Az adományozó leírhatja a pénzösszeget adóalapjából. És egyébként is, a magára valamit is adó üzletember, politikus részt vesz a jótékonysági koncerteken, bálokon, ami egyrészt publikussá teszi társadalmi érzékenységét, másrészt helyet biztosít számára a hasonszőrű társadalmi rétegekben, ahol a sikerkapcsolatok megalapozhatók, bővíthetők. A Biblia is foglalkozik az adakozás kérdésével, de merőben más szemszögből, amint azt az evilági ember észszerűnek tartaná. J ézus így inti hallgatóságát: „Vigyázzatok, a jócselekedeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy mutogassátok magatokat, mert így nem kaptok jutalmat a mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami történik, megfizet neked.” (Mt. 6,1-4) Jézus mindig olyat kér tőlünk, amit emberileg szinte lehetetlen megtenni. Az emberi gondolkodás ugyanis egyensúlyra törekszik, ekképpen; „ha már egyszer anyagi ellenszolgáltatás nélkül adok, akkor legalább erkölcsi elismerést kapjak, és egyébként is, ki tudja, talán más alkalommal még hasznomra lehet az, akin segítettem.” Igen ám, de az Úr Jézus még ezt a belső számítgatást is szeretné, ha elhagynád. Azt kívánja, hogy „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb”. Vagyis még önmagad előtt se tetszelegj a jóságod tudatában. Ha az emberekkel üzletet akarsz kötni, ám tedd azt a mindennapi élet gondolkodása szerint, még ha éppen jótékonykodásról is van szó. .Jóságod” megtérül azzal, hogy az emberek tisztelnek, nő a presztízsed, megválasztanak, beválasztanak, stb. Istennel azonban nem köthetsz üzletet. Ő kegyelmét ingyen adja a benne hívőknek. Bizony, hit, nagyon nagy hit kell ahhoz, hogy úgy tégy jót, hogy nem kívánsz emberi elismerést, sőt titkon adakozol, és még magadat sem veregeted vállon. Ma már feledésbe merült a búcsú azon intézménye, amely a középkori egyházban a keresztes háborúkkal összefüggésben alakult ki. Richard Friedenthal azt írja, hogy az ősi germán jogi felfogás is ismerte a Busse szót a pénzbeli kárpótlásra még gyilkosság vagy emberölés esetén is. Egyházi értelemben a Busse szó mást jelentett. A tisztítótűz időtartamának megrövidítését, a lelkek feletti roppant hatalmat, amely ebben a rendelkezési jogban rejlett, a skolasztika azzal indokolta meg, hogy a pápa rendelkezhet az egyház titkos kincsével - thesaurusával -, ami Krisztus és a szentek fölöslegben lévő érdemeiből gyűlt össze. Ezt a kincset adták el a híveknek „jópénz” fejében. (És ezzel hihetetlen gazdagság halmozódott fel.) Búcsúkampányokat folytatott az egyház, amelyben egy Tetzel nevezetű dominikánus prior inkvizítorról feljegyezték, hogy híressé vált versikéje szerint: „Mihelyt a pénz a ládikába hullik, tisztítótűzből a lélek kiugrik.” (P. A. megjegyzése: a Biblia nem tesz említést a tisztítótűzről, így arról csak a téma összefüggésében van szó ez írásban.) A hivatkozott dominikánus nem átallott megszólaltatni hallgatósága előtt tisztítótűzben szenvedő lelkeket, akik könyörögnek élő hozzátartozóikhoz: „Könyörüljetek rajtunk, keservesen gyötrődünk, kevéske alamizsnával megválthattok minket, ne legyetek kegyetlenek, ne hagyjatok a lángok között kínlódni bennünket. Negyed forintért meg lehet kapni azt a levelet, amelynek erejénél fogva az isteni és halhatatlan lelket biztosan és szabadon a paradicsomi hazáig vihetitek.” Már a 14. században tiltakozott a búcsúárusítás ellen Wiclif, majd Húsz, akit igaz és bátor fellépéséért a konstanzi zsinat máglyára küldött. Martin Luther Ágoston-rendi szerzetes lépett fel az akkori világot megrendítő módon - Krisztus szellemében - a szégyenteljes egyházi kufársággal szemben. Híres kilencvenöt tételében kifejezésre juttatta, hogy „Urunk és Mesterünk, a Jézus Krisztus ezt mondva: .Térjetek meg...’ akarja, hogy a hívek egész élete a megtérés legyen”. Luther hirdette, hogy senki sem segíthet, egyetlen ember sem segíthet, a pápa sem, hiszen az is csak ember. Mindenki egyedül áll bírája előtt mint individuum. Seki sem tudja biztosan, elegendő igaz töredelmet érez-e, még kevésbé tudhatja, hogy teljes bocsánatot nyer-e, legkevésbé pedig búcsúlevél által. Megbocsátást csakis igazi bűnbánat eredményezhet, újra meg újra megismételt töredelem és vezeklés. És ha Krisztus tanítását szemléljük, nyilvánvaló, hogy adományokkal, pénzzel nem lehet az üdvösséget megszerezni. Természetesen senki ne higgye, hogy az adományok ellen beszélek. Nem. Jótékonyságra, szolidaritásra szükség van, nagyon nagy szükség. Isten szereti a jókedvű adakozót, de nem üzleti alapon. Isten nem az adomány nagyságát tekinti, hanem a gesztust, amellyel történik, amiért teszik, ahogyan teszik. Lukács evangélista leírt egy esetet, amelyben Jézus megnyilatkozik számunkra is tanulságul e kérdésben: „Amikor feltekintett, látta, hogy hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt, aki két fillért dobott abba, és így szólt: .Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.’ ” (Lk. 21,1*4) Pikó Adrienne 11 PÁLYÁZAT a Ferencvárosban hivatást teljesítő egyházak számára önkormányzati támogatás elnyeréséért A Ferencvárosi önkormányzat Képviselőtestülete támogatni kívánja a Ferencvárosban hivatásukat teljesítő egyházakat, ezért nyilvános pályázatot ír ki a ferencvárosi egyházi szervezetek számára működésük és céljaik megvalósításához szükséges költségeik egy részének fedezése céljából. A pályázatban az alábbi információk közlését kérjük.- A kért támogatás célja (hozzájárulás az éves működési kiadásokhoz, programok, rendezvények szervezése során felmerülő kiadásokhoz szükséges eszközök beszerzéséhez, stb.) és összege.- Az egyházi szervezet működésének helyszíne.- Újabb támogatásra irányuló pályázat az előző támogatás felhasználásáról készített kimutatás megküldését követően nyújtható be. A pályázatot a Képviselőtestület Flázbizottsága bírálja el. A pályázat csak tevékenységében Ferencvároshoz kötődő egyházi szervezetek részére ad támogatást. A támogatás kizárólag az odaítéléskor meghatározott célra használható fel. A jelen pályázati kiírásban összesen 1 millió Ft áll rendelkezésre. A pályázat elbírálásakor csak szabályosan bejegyzett egyházi szervezet vehető figyelembe. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. május 31.
